Az ellentétek feloldása érdekében meg kell ismernünk egymás szempontjait

 

– Mi indokolta, motiválta az Egy hang Közép-Európából című kötete megírását – kikhez és miért szól napjaink forrongó Európájában magyar, angol és szlovák nyelven ez a felvidéki magyar hang?

– Az Európai Unió ezekben a hetekben emlékezik meg az ún. Római Szerződés aláírásának 60. évfordulójáról, vagyis a 60. születésnapjáról. Az elmúlt időszakban sokat beszélgettem nyugat-európai kollégákkal Európa múltjáról és jövőjéről, s benne a saját felvidéki magyar sorsunkról is. Azt tapasztaltam, hogy sokukban ott van az érdeklődés és a jóakarat is, de ebben a világban, amelyben élünk, ebben az információdömpingben nem jutnak el hozzájuk a mi ügyeinkről szóló információk. Ezért döntöttem úgy, hogy az évfordulót kihasználva egy könyvet adok ki rólunk, azonos szöveggel, három nyelven.

– Miért fontos a Római Szerződés számunkra? Dióhéjban hogyan lehetne összefoglalni ennek a megállapodásnak Európa sorsát befolyásoló jelentőségét?

– Ha megnézzük Európa történelmét a huszadik század közepéig, azt látjuk, hogy az a háborúk, az erőszak, a vér történelme. Húszévenként kimasíroztatták a fiatalokat a csataterekre, s ott azután hol az egyik, hol a másik fél győzött. Persze a vereséggel senki nem tudott hosszú távon együtt élni, így újabb 20 év múlva – miután újból felnőtt egy csatára fogható nemzedék – a volt vesztesek újrakezdték a játszmát. Ráadásul közben a hadászati technológiák is tökéletesedtek, az addigi ember-ember ellen való küzdelem háttérbe szorult, s egyre személytelenebbé, a gépek által vívott küzdelemmé vált. Ezen a paradigmán fordítottak az ötvenes évek kereszténydemokrata politikusai. Az állandó szembenállást az együttműködés keresése váltotta fel, s napjainkban talán fel sem tudjuk igazán fogni, mit jelent az, hogy Európa együttműködő területein immár 70 éve nem volt háború. Feszültségek, viták, egymásnak feszülések vannak, de szerencsére a tárgyalóasztaloknál dőlnek el – és a legtöbbször szavazással. Ez egy nagy érték, amelyre vigyázni kell.

– Több évtizednyi politikusi tapasztalatai birtokában e könyv révén csupán tükröt kíván felmutatni az európai közélet szereplőinek és az olvasóknak, vagy a múlt hibáiból okulva kiúttal is szolgál a többféle válsággal szembesülni kényszerülő, több sebből is vérző Európának?

– A könyvnek négy része van. Az elsőben európai témákról értekezem, azért is, mert az elmúlt években megpróbáltam megérteni a nyugat-európai szempontokat, s most értem el oda, hogy bátorkodom odatenni melléjük Európa keleti felének szempontjait is. Ne feledjük el, hogy az európai szembenállások gyökerei nagyon mélyek. Európa háborúkkal átitatott történelme sok száz évre nyúlik vissza, s nem szabad lebecsülni azt a fél évszázadot sem, amelynek idején Európa keleti és nyugati fele teljesen eltérő politikai hatások alatt szocializálódott. Ahhoz, hogy ezeket az ellentéteket fel tudjuk oldani, először alaposan meg kell ismernünk egymás szempontjait.

A második rész rólunk, a felvidéki magyarságról szól. Arról, hogyan alakultunk ki, melyek a problémáink és szerintünk melyek a megoldási módok. Ebben a részben beszélek hangsúlyos módon az autonómiák szükségességéről is.

A harmadik rész kelet-európai kitekintés arról, mi mindenen mentünk keresztül az elmúlt 30 évben, s hogyan lehetne ezeket a tapasztalatokat az európai megerősödés érdekében felhasználni.

A könyv negyedik részét már egyszer magyar nyelven megjelent írások alkotják Magyar sorsok címen. Itt néhány konkrét sztori segítségével akarom közelebb vinni az életünket, problémáink megértését a nyugat-európai olvasóhoz is.

– A létbizonytalanságban élő, saját helyét kereső felvidéki magyarság nemzeti és európai azonosságtudatának válságára kínál-e gyakorlatban használható, közösségmegtartó, illetve -erősítő fogódzókat, lehetőségeket?

– Igen, kínálok. Elsősorban az önbecsülés fontosságát. Mert gyakran elmondják nekem Brüsszelben is, Strasbourgban is, miként várhatjuk el nyugati barátainktól, hogy megmentsék a szlovákiai magyar társadalmat, ha ennek a társadalomnak a tagjai nem becsülik meg önmagukat, feladják az identitásukat. Senkit nem lehet akarata ellenére, csak külső erőkre támaszkodva megmenteni.

– Hangsúlyosabban kellene érvényesíteni a hatékony beleszólás lehetőségét. Láttuk, hogy 2010-ben a magyar állampolgársági törvény elkapkodott elfogadása milyen problémákat okozott Szlovákiában. Most elsősorban komplex programokra volna szükségünk, s azokat a valós teljesítés alapján kellene odaítélni. A kulturális és oktatási programok mellett gazdasági programokra is gondolok.

– Nyilvánvalóan a migránsválság következtében is az utóbbi hónapokban több területen vált szorosabbá a visegrádi négyek együttműködése. Hogyan tekint erre az „állam az államban, közösség a közösségben helyzetre“ az Európai Unió új vezetése?

– A visegrádi négyek (V4) együttműködése fontos és szükségszerű, ugyanakkor csak néhány területen működik. Fontos, hogy összehangolt programjai legyenek ennek a négy országnak és az is fontos, hogy ne maradjanak meg csupán a kritika megfogalmazása szintjén Brüsszel irányában, hanem minél több pozitív elképzelést is letegyenek az asztalra. Azonban azt is látni kell, hogy a V4-ek együttműködését percek alatt darabokra téphetik az olyan stratégiai jelentőségű témák, mint az oroszokhoz való viszony vagy a kétsebességes EU magjához való tartozás lehetősége.

– Április 18-án 18 órától a budapesti Magyarság Házában, másnap szintén hat órától pedig a Magyar Közösség Pártja pozsonyi székházában mutatják be új könyvét. Célzatos-e ez a sorrend, s milyen szempontok alapján kérte fel a kötet bemutatására Martonyi János volt külügyminisztert és Glatz Ferenc történész-akadémikust, akik el is fogadták a felkérését?

– Igen, miután európai horizontú megjelenést céloztam meg a könyvvel, fontosnak tartottam az összehangolt budapesti és pozsonyi könyvbemutatót. Megjegyzem, mindkét helyen a könyv magyar nyelvű változatát tárjuk a tisztelt érdeklődők elé. A szlovák nyelvű kiadvány májusra lesz kész, s azt júniusban mutatjuk be az EU pozsonyi információs irodájában. Az angol nyelvű kiadványt pedig szeptember végén mutatjuk be egy, a könyv tiszteletére rendezendő V4-es konferencia keretében Brüsszelben. A fő szervező az Antall József Tudásközpont lesz, a konferencián terveink szerint Jerzy Buzek volt EP-elnök, valamint Karel Swarzenberg volt cseh és Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszterek, illetve Mikuláš Dzurinda volt szlovák miniszterelnök lesznek a fő szónokok. A konferenciát megnyitja és a könyvet felavatja Antonio Tajani jelenlegi EP-elnök.

– Bízik-e abban, hogy a kötetében boncolgatott témák mentén-nyomán majd elindul egy Európa, illetve a felvidéki magyarság jövőjét is pozitívan befolyásoló gyümölcsöző párbeszéd?

– Nekem elsősorban a saját lelkiismeretemmel kell elszámolnom. Két évvel ezelőtt, amikor Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével keveredtem vitába, Timmermans úr nem azt mondta, hogy nincs igazam, hanem azt, hogy írjam le, amit szeretnék, s ebből nőtte ki magát 1 millió eurós támogatással a Sokszínű Európa elnevezésű program, amely az őshonos kisebbségek helyzetén jogosult javítani. Most többen azt mondták német, angol és francia barátaim közül is, miért nem írom le az érveimet a felvidéki magyarság jövőbeli fejlődése érdekében. Nos, megtettem ezt is, s a fenti névsor önmagában mutatja, hogy az odafigyelés már most biztató.

– A kitelepítések 70. évfordulója évében még mindig a Beneš-dekrétumok rémképe kísérti a szlovák törvényhozás részéről bocsánatkérésre és kártalanításra váró felvidéki átlagpolgárokat. A három nagyszabású fővárosi könyvbemutató után lesz-e lehetőség máshol is a véleménycserére, arra, hogy az ő véleményüket is meghallgassa a kisebb-nagyobb hazai településeken megvalósítható író-politikus-olvasó-találkozók során?

– Nekik elárulom: a múlt héten Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke megkapta az Európai Parlament Petíciós Bizottságának levelét, amelyben a bizottság a kérdés rendezésére szólítja fel Szlovákiát. Nemsokára Antonio Tajani EP-elnök látogat el Szlovákiába, és reményeim szerint ő is felemlíti a tárgyalások folyamán ezt az elvárást. Ami pedig a választóimmal való kapcsolattartást illeti, azt hiszem, azok közé az EP-képviselők közé tartozom, akik a legtöbbet vesznek részt különböző rendezvényeken, kíváncsi vagyok az emberek véleményére. Szlovákia területén is évente több tízezer kilométert autózom. Júliusban ráadásul egy kiadványt is megjelentetek, amolyan elszámolásként az eddig megtett munkámról.

Forrás: hirek.sk / Miskó Ildikó