Egy európai Keletről

(Elhangzott Monte Carlóban, a Crans Montana Alapítvány Pro Európa Díjának  átvételekor, 2006 júliusában)

Tisztelt Albert herceg, kedves Jean-Paul Carteron elnök úr, tisztelt europarlamenti képviselő hölgyek és urak, nagykövet urak, hölgyeim és uraim!

Megtiszteltetés számomra, hogy ma átvehetem a Crans Montana Fórum díját. Fontos jelzésnek tartom ezt, hálás vagyok, hogy észrevették személyemet és munkámat. Külön örülök annak, hogy az indoklás szerint ezt a díjat a szlovák kormányban való tevékenységemért kapom, az emberi és kisebbségi jogok védelméért, illetve Szlovákia európai integrációjának elősegítéséért.

Örülök annak, hogy a mai aktus kapcsán is egy pici lépéssel elmélyül Európa integrációja. Igen, úgy tűnik, hogy némely kérdést illetően még tizenhat év után is eltérőek vagyunk, s ezért fontos, hogy a kötődések új minőségét keressük minden lehetséges alkalommal. Az Európa keleti és nyugati része közötti különbség lényege valószínűleg abban van, hogy Kelet-Európában a má sodik világháború után megszakadt a társadalom szerves fejlődése, s ez a zavar azt okozta, hogy legalább két nemzedék gondolkodásába új, idegen elemek szűrődtek be. Magam is egy posztkommunista társadalom gyermeke vagyok, és emlékszem a múlt század nyolcvanas éveire, amikor bennünket, fiatal mérnököket évente kétszer kiengedtek Nyugatra különböző konferenciákra, illetve szakmai fórumokra azért, hogy az akkori Csehszlovákia ipara ne maradjon le a világ fejlődésétől, hogy a termékek exportképesek maradjanak. A rendszernek valutára volt szüksége, s nekünk kellett biztosítanunk a termékek eladhatóságát.

Emlékszem svájci, németországi, nagy-britanniai, franciaországi látogatásainkra, amelyek során a szakmai kontaktusokon túl egy más, szabadabb, jól működő létet is megtapasztalhattunk. Számomra is fontos volt látni, hogy a társadalom ama mechanizmusai, amelyekről apám és nagyanyám mesélt, valóban működnek, fejlődőképesek, s arra is alkalmasak, hogy a polgárok számára elfogadható életfeltételeket biztosítsanak.

Számomra tehát természetes volt bekapcsolódni 1898 és 1990 történéseibe, és megtiszteltetés számomra, hogy választóim eddig hat alkalommal ruháztak fel bizalmukkal a parlamenti választások során. 1990 óta megszakítás nélkül vagyok a szlovák parlament tagja, és magam is kíváncsi arra, hogyan és kikkel tud majd a pártom együttműködni a jelenlegi választások után.

A történelem ugyanis nem ér véget, amíg csak egy ember is él ezen a planétán, s a mi közös feladatunk csakis az lehet, hogy olyan társadalom kialakulását és tökéletesítését támogassuk, amely fenntartható fejlődési folyamatot biztosít az utánunk jövő nemzedékek számára is.

Hölgyeim és uraim!

Meggyőződésem, hogy a demokráciának nincs alternatívája a modern emberi létben, amennyiben tisztességes, deformációktól mentes társadalomban akarunk élni. A demokrácia nemcsak azért győzött a diktatúrák felett a történelem folyamán, mert hatalmas belső ereje van, hanem főleg azért, mert képes arra, hogy a hibáit korrigálni tudja.
A demokráciát nem lehet doktrínákkal működtetni, csak az összes szabadságforma garantálásával. A demokráciának értelmes vitára is szüksége van, mert csak a nézetek szabad versengése viheti előre a fejlődést.

Végezetül nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a demokrácia sérülékeny. Nem feledkezhetünk meg öreg földrészünk történelmének negatív tapasztalatairól sem. Biztos vagyok benne, hogy a maihoz hasonló összejövetelek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, hogy megvitathassuk nézeteinket közös jövőnket illetően, és ahhoz is, hogy növekedjen bennünk a bizonyosság, hogy az az út, amelyen járunk, s amelyet tökéletesíteni akarunk, helyes és perspektivikus út.

Köszönöm az elismerést, nagy megtiszteltetés ez nemcsak számomra, hanem kollégáim, pártom és választóink számára is.

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …