Európai Éhenhalási Program?

Valami nagyon félrecsúszott az elmúlt években az európai mezőgazdasági politikában. Az Európai Bizottság kiemelkedően jól fizetett bürokratái ugyanúgy megbuktak ebben a témában, mint a pénzügyi- és gazdasági válság menedzselése ügyében.

Elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy a téma valóságos aknamező, ahol lobbiérdekek csúszkálnak keresztül-kasul egymáson, amely körül ott lebegnek az energiaszektor, a környezetvédelem és a mezőgazdaság rész-érdekei  –  csak épp a társadalmi központú stratégiai gondolkodás szorul a leggyakrabban háttérbe. Az eredmény: meredeken az égnek ugró élelmiszerárak.

Már az furcsa volt, amikor évekkel ezelőtt azt lehetett olvasni, hogy Európában eladhatatlan hús-, vaj- és gabonahegyek tornyosulnak. Később ezen készletek egy részét továbbadták Afrikába – úgymond segélyként, amely lépés bizonyos európai mezőgazdasági felvásárlók és bizonyos minisztériumi hivatalnokok számára az Eldorádót jelentette. Különféle trükközésekkel ugyanis ezeken az ügyleteken százmilliókat lehetett munka nélkül keresni (Szlovákiában is, SIS-jelentés is készült az ügyről, csak éppen – jó szokás szerint – történni nem történt semmi). S aki efölött átsiklott, nemsokára azt is olvashatta: az EU úgy próbálja meg csökkenteni a mezőgazdasági túltermelést, hogy a gazdák egy része azért kap támogatást, ha parlagon hagyja a földjét. Esetleg azért is, ha kivágja a szőlejét. Az eredmény: Magyarországon is, Szlovákiában is sírnak napjainkban is, hogy kevés a termőterület, az idei szerényebb bortermést is behozatallal kell majd pótolni.

Az embereket közben leszoktatták a háztáji termelésről, mindenki mindent az üzletekben próbál megvenni. Mondván: kényelmes és viszonylag olcsó. A többség leszokott a könnyen megtermelhető legalapvetőbb élelmiszerek saját maga által való előállításáról is.

S társult ehhez az elmúlt tíz évben a mezőgazdasági rablógazdálkodás csúcsteljesítménye: a bioüzemanyag gyártása, az ehhez szükséges növények termesztése. A termesztők a gyors meggazdagodásra hajtottak – mindegy, milyen áron, az államok és az EU jelentős adókedvezményeket adott és irányzott elő, hogy elégedett legyen a lobbi. Az eredmény: a termőföld erejének kiszipolyozása, a klasszikus mezőgazdasági termelés csökkenése, a rossz időjárásra való hivatkozással gyakran jelentős terméskiesés – és új pályák előkészítése új felvásárló és élelmiszert importáló lobbik számára.

A totális eredmény pedig: egekbe ugró élelmiszerárak (nem is annyira most, mint főleg újév után). S a kiszolgáltatott emberek sopánkodása.

Szomorú, dilettáns, felelőtlen történet. Mint ama európai uniós komisszárok és vezérigazgatók munkája, akik legalább másfél évtizede tudták, hogy Dél-Európa államai veszélyes pályára csúsztak, az általuk és körülöttük kialakított adósságbuborék előbb-utóbb ki fog pukkadni.

Ki issza meg mindennek a levét?

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …