A felvidéki magyar közösség nem adhatja fel önmagát – (Nagyinterjú)

Az utóbbi hetekben ünnepelte 60. születésnapját Csáky Pál. A korábbi kétszeres miniszterelnök-helyettest, pártelnököt, EP-képviselőt, írót, színpadi szerzőt az elmúlt évtizedek tapasztalatairól, eredményekről, elszalasztott lehetőségekről ésa jövőről is kérdeztük. Pályakép-interjúnk során az MKP, a Most-Híd, a szlovákiai magyar oligarchák, a migránsválság, és Csáky Pál privát szférája is szóba került.

Körkép.sk nagyinterjú.

Hogy érzi magát 60 évesen?

Köszönöm szépen, jól. Nem is regisztrálom a számokat. Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, mondja a bölcs mondás. Ehhez próbálom tartani magam.

Milyen nyomokat, emlékeket hagy az emberben ennyi évtized a gáton eltöltve?

A hat évtizedből lényegében három és fél évtizedet a közéletben töltöttem különböző posztokon. A nyolcvanas években Csemadok-aktivistaként, kezdő íróként. 89-től lényegében bekerültem a nagypolitikába, különböző posztokon teljesítettem szolgálatot. Mindamellett megvolt az a kettősség bennem, hogy engem a közélet és a politikai tevékenység nem igazán elégített ki. Mindig is írtam mellette. Összejött néhány könyv is az elmúlt évtizedekben.

16-nál tartunk jelenleg?

Igen.

És az emlékek?

Jók és rosszak is. A jók közé tartozik, hogy lényegében nincs olyan magyarlakta települése Szlovákiának, ahol valamilyen rendezvényen ne vettem volna részt, valahol valamit ne támogattunk volna. Kultúrház felújítás, templomfelújítás, óvoda, iskola felújítás, emlékmű létrehozatala, felavatás vagy fejújítása. Nagyon sok helyen szónokoltam, író-olvasó találkozót tartottam. Vannak rosszabb emlékek is. Sok értékes ember elment, azt nagyon sajnálom. De hát ilyen a biológia. Előbb-utóbb ez minket is vár. Az is rossz tapasztalat, hogy a modern kor nagyon szétzilált bennünket. Úgy gondolom, hogy minden odafigyelés, akarat és energia ellenére rosszabbul áll a magyar közösség, mint álltunk 30-35 évvel ezelőtt.

Politikusként, vagy családfőként, magánszemélyként, esetleg közíróként tartja sikeresebbnek az elmúlt évtizedeket?

Nem tudom én ezt szétválasztani. Főleg nem olyan időszakokban, amikor a gyerekeink kicsinyek voltak. Arról is szólnak máig legendák, hogyan pelenkáztam őket az autó hátsó ülésén, mert a feleségem énekkarban énekelt és a gyerekek jöttek velem politikai kampányrendezvényre. Kicsit a család megsínylette ezt a fajta tevékenységet, viszont azt hiszem, hogy nagyon sokat segítettek és tolerálták. Nem tudom, és nem is akarom szétválasztani. A könyveimben is a politikai elkötelezettség mindenütt ott van. Főleg a publicisztikai jellegű írásokban,

Milyen időszakát éli most Csáky Pál?

Most egy kicsit nyugodtabb körülmények között élek, ami lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik. A munkahelyem ugyanis 1200 kilométerre van a lakásomtól. Az utazás nagyon sok időt elvesz. Egyre több munkát próbálnak rám nyomni az Európai Parlamentben is. De lehet azért alkotni is mellette, új kapcsolatokat kialakítani. Most már ilyen összegző fázisba érek talán. 3-4 könyvet szeretnék még megírni, még mielőtt az Alzheimer utolér és 1-2 dolgot még a politikában is szeretnék megcsinálni, illetőleg hozzásegíteni a csapatot ahhoz, hogy néhány értelmes dolog létrejöjjön.

Mondhatjuk, hogy a két Dzurinda-kormány alatti időszak volt a hőskorszak a felvidéki magyarság történetében. Kormánytagság, 20 képviselő a törvényhozásban, miniszterelnök-helyettes, fontos minisztériumok a felvidéki politikusok kezében. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

A posztok másodlagos szempontból voltak fontosak, hogy a fő célt, a felvidéki magyarság közérzetét, fejlődését, helyzetét tudjuk vele segíteni és támogatni. Úgy gondolom, hogy ez az időszak Szlovákia szempontjából is egy nagyon fontos stabilizációs időszak volt. Akkor vetettük meg a gazdasági, pénzügyi stabilitás és lényegében a társadalmi stabilitás esélyeit is és az alapjait. Azt hiszem, hogy a szlovák gazdaság máig abból az időszakból él. Magyar szempontból pedig ez volt az az egyedüli 8 év, amikor nem védekeznünk kellett, hanem építkezhettünk. Azt hiszem, a magyarság közérzete akkor tényleg jó volt. Egy kicsit talán el is kényelmesedett akkor a felvidéki magyar közösség. Mert ha belegondolunk, akkor 98 előtt is és 2006 után is a fő meghatározó eleme a létünknek a védekezés a támadásokkal szembeni hárítás volt. 1998 és 2006 erre nem volt szükség.

Mire a legbüszkébb az akkori 8 évből?

Az egyetem nagyon fontos volt. Létrehozásának folyamatában az én életemből legalább 3 év benne van. Albert Sándor alapító rektor egy kölcsönkért asztalnál egy kölcsönkért széken kezdte a tevékenységét Komáromban. Itt Ivan Mikloš, Mikuláš Dzurinda, de Magyarországon is az akkori szocialista kormányok is nagyon korrektek voltak és nagyon sok plusz pénzt sikerült szereznünk, hogy az egyetem alapjait szilárdan meg tudjuk vetni és fel tudjuk építeni. De úgy gondolom, hogy az oktatási, kulturális intézmények stabilitása is említhető. Kassán felépült a Márai-stúdió, a régi színház megújult, a Jókai Színház jogalanyisága megerősödött, létrejött a Magyar Kultúra Múzeuma Pozsonyban. Megyei szinten elég jól belaktuk magunkat. Úgy gondolom, hogy erős tényezővé vált a magyarság Szlovákiában és sajnálom, hogy ez az út megbicsaklott.

Van hiányérzete ebből az időszakból? Voltak olyan tervek, ambíciók, elvárások, melyeket papírra vetettek ugyan, de nem sikerült létrehozni?

Hogyne. Már a 90-es évek elején felszólaltam a szlovák parlamentben főleg akkor, amikor a németektől bocsánatot kértek a Beneš-dekrétumok miatt, hogy a magyarokkal kapcsolatban is meg kellene ezt tenni, Sőt, a szövegét is megírtam és felolvastam a parlamentben. Aztán már az előrehozott választások miatt nem került erre sor. A második Dzurinda kormány idejében a kormányprogramba bekerült a kisebbségi törvény megalkotása…

…Ez az, amit a Most-Híd most nem talál?

Nem tudom, hogy hol keresik, de nekem megvan, az összes minisztériumban megvan, mivel átment a hivatalos tárcaközi egyeztetésen. Annak két változatát is elkészítettem, de már nem volt erőnk a parlamentben elfogadtatni, mert Dzurinda pártjából és az ANO kiszakadtak a kormányból és kisebbségi pozícióba kerültünk. Persze mindig lehet olyanokat találni az ember tevékenységében, amit megvalósítva több lehetett volna az, amiről be tudnánk számolni. De azt gondolom, hogy egészében véve az a nyolc éves időszak nagyon vállalható. Nem hibátlan, de vállalható.

Nem lehetett volna így utólag visszagondolva akkor sokkal többet kiaknázni a lehetőségekből? Gondolok itt például a megyei felosztásra. Akkor talán természetesnek tűnt, de az azóta eltelt időszak rádöbbentett bennünket arra, hogy ma már a közelébe sem jutunk az akkori lehetőségeknek.

Azért, mert a politikai potenciálunk meggyengült. Ne felejtsük el, hogy amikor a 90-es években az autonómia valamilyen formáját akartuk, akkor minden szlovák politikus lelke beremegett, mert tudták, hogy e mögött egy viszonylag egységes magyar kiállás van. És egy viszonylag erős magyarországi támogatás.

Most egyik sincs meg. Pontosan tudják, hogy van itt egy szervezett csapat, amelyikkel le lehet bizniszelni mindent, és abban a pillanatban nem a szlovákoknak kell ezt a kérdést annulálni, hanem ezt a magyar segélycsapat annulálja és ők mondják ki, hogy nem kell ilyesmi. Most a Most-Híd tevékenységére gondolok. Ugyanakkor azt is látom, hogy Magyarország támogatása sem olyan masszív, mint volt a 90-es években, a 2000-es évek elején. Megváltozott a világ, ezt tudomásul kell venni, és ebben sajnos a mi politikai potenciálunk a közösség belső megosztottsága okán nagyot csökkent. 2009 óta az energiáink nagy része nem arra megy el, hogy kifejezzük és kitaláljuk azt, amit szeretnénk, hogy egységesen be tudjunk mögé állni, hanem az egymással szembeni veszekedésekre, vitákra és politikai küzdelmekre. Ez van helyi szinten, ez van megyei szinten és ez van országos szinten is.

Turbulens időszakban került az MKP élére. Az akkori Bugár Béla vezette MKP a 2006-os választások után nem került kormányra, ön pedig Bugárt váltotta a párt élén. Van valami, amit utólag másként tenne?

A párton belüli turbulenciák 2003 után kezdődtek. Akik akkor az elnökségben voltak, tudták, hogy a kihelyezett magyar tőkének köszönhetően a gazdasági embereink nagyon megerősödtek. 2006-ban a választások után már odáig fajult a dolog, hogy Világi Oszkár és Gyurovszky László az MKP akkori hivatalos tárgyalódelegációja előtt tárgyalt a Fico féle gazdasági csoportosulásokkal. És már akkor a közlekedésügyi minisztériumot kérték. Nagyon meglepődtem azon, amikor a harmadik tárgyaláson – miután mi 2006-ban négy alkalommal tárgyaltunk Ficoval, és én is része voltam a hivatalos tárgyalódelegációnak, – a harmadik tárgyaláson Fico azt mondta, hogy így nagyon nehezen fogunk megegyezni, hogy ha a ti gazdasági embereitek ilyen nagy kérésekkel és ilyen ultimatív tárgyalási stílussal jönnek.

Volt egy nem hivatalos delegáció is?

Igen. Bárdos Gyula is azt mondja, hogy ő erről nem tudott, és én hiszek neki. Én nem tudtam róla, Bugár viszont tudott. Erről egyébként nagy veszekedés, több körös nagy vita volt az MKP elnökségében. 2006 második félévében kezdődött az a bizalomvesztés Bugár irányában, amelyik aztán a 2007-es leváltását eredményezte. Mert mindenki érezte, hogy a farok akarja csóválni a kutyát. Erről aztán a kongresszuson és az előtte való interjúkban is elég nyíltan beszéltem. Ezt vissza lehet keresni.

A többség akkor még egészséges módon nem akarta azt, hogy a gazdasági lobbi ereje olyan módon befolyásolja a párt életét, hogy a párt döntéseit alárendeljük a gazdasági csapat döntéseinek, tevékenységeinek. A kongresszuson ezt elég nyilvánvalóan világossá tettük, Gyurovszky László azonnal le is mondott és nem vállalt semmiféle tevékenységet. Tudta, hogy ezt a fajta hozzáállást én nem fogok engedélyezni a párton belül.

Majd kezdődtek az összeütközések a politikai vezetés és a gazdasági emberek között, mígnem 2009-ben ez nyílt szakadáshoz vezetett.

Utólag visszagondolva sem csinálna mást, máshogy, mint akkor?

Ha bárki úgy gondolja, hogy helyes lett volna már 2007-ben engedélyezni a Most-Híd mentalitást, a biznisz politizálást, az úgy gondolhatja, hogy 2007-ben hagyni kellett volna a dolgokat. Én viszont nem azért mentem a politikába, hogy a közélet tisztázatlanságát és tisztátalanságát toleráljam, vagy bizniszeljek a felvidéki magyarok szavazataival.

Egy programmal léptem fel az MKP kongresszusán, amit nem egy ember vitt végbe, hanem a pártvezetés és a pártkongresszus. Legitim politikai döntés volt. Miféle párt az és miféle demokrácia, miféle érdekcsoportok azok, melyek nem fogadják el a párt legitim kongresszusának legitim döntéseit?

Többen ott mindjárt nem fogadták el. A rimaszombatiak egy része el is ment a kongresszusról egy autóbusszal, konkrét személyek, akik a gazdasági lobbi részei voltak, visszavonultak. Majd 2009-ben újjászervezték magukat.

Az a megvilágosodás, mely a kongresszuson az ismert eredményt hozta, viszont a szlovákiai magyar és a szlovák társadalom nagy részében sem következett be. Csak a 2016-os választások után vált láthatóvá. Miért?

Ennek nagyon egyszerű az oka. A szlovákiai magyar társadalom az elmúlt – mondjuk – másfél évtizedben nem kap korrekt tájékoztatást a fő tájékozódási csatornán, az Új Szón keresztül. A Most-Híd láthatóan egy kft, amelynek három része van. A legerősebb a gazdasági lobbi, ott a média egy része és erős politikusi összetevői is vannak. Őket használta fel a gazdasági lobbi, amely diktál ma is. Ehhez hozzárakták az újságírók egy csoportját, az agymosó lobbit.

A szlovákiai magyar társadalom nagy része máig egyetlen fő csatornát használ az információszerzésre, ami az egyedüli magyar nyelvű napilap. Az pedig benne van a buliban, a Most-Híd oldalán. Tehát néhány újságírójuk – nem mindenki! – nem csak kiszolgálja őket, hanem részese a csapatnak. A Radičová-kormány idején aktív újságírók mentek be a kormányhivatalba és minisztériumokba és vállaltak aktív politikai posztokat és funkciókat. Ez a Most-Híd magyar része.

A szlovákok, az újságírók nagy része is, tudta ezt, sejtette. De nem írták meg és tapsoltak neki, ameddig Bugárék minket vertek át, magyarokat. Akkor kapták fel a vizet idén, amikor őket is átverték. Ez egy komoly probléma a szlovákok számára is, meglátjuk milyen irányba fog elmenni ez a folyamat.

Bugár és csapata nem tett semmi mást, csak azt adta, ami a lényege. Amit eddig is csináltak a fű alatt. Csakhogy a szlovákok úgy gondolták, hogy a nemzeti stratégia szempontjából jó, ha van itt egy magyar csapat, amelyiket meg lehet venni, amelyiket korrumpálni lehet, és amelyik aztán azt teszi, amit ők akarnak, tehát szétverik a magyar egységet. Annak tapsolni kell, és lehet tolerálni a piszkos dolgait is.

A 2010-es választások után az MKP sokak meglepetésére kiesett a parlamentből, ahová azóta sem sikerült visszajutnia. Ön volt a párt elnöke akkor, mikor az MKP 4,3 százalékkal kívül rekedt. A Most-Híd ellenben 8,1 százalékkal biztosan került bejutott, és azóta is a törvényhozás tagja. Minek volt köszönhető ez az eredmény?

Valószínűleg két momentum összjátéka volt. Az első, hogy az elég erős mediális szélnek is köszönhetően a Most-Híd úgy tudta magát beállítani, mint valami új, mint valami pozitívum. A félig asszimilálódott, vagy már asszimilálódott, vagy asszimilálódni készülő magyarok számára ez egy lelki feloldozás volt, hogy lám- lám, az ő útjuk, a szlovákokkal való összeborulás és a szlovákoknak való megfelelés útja most politikai platformot nyert.

A másik oldalon az MKP-ban valószínűleg ott követtünk el hibákat, hogy néhány taktikai melléfogás mellett három egymástól független kutatóintézettel is végeztettünk felméréseket, hogy milyen a társadalmi hangulat, mi lehet a fő retorika – és mind a három teljesen mellélőtt. Ezek nekem megvannak, el vannak téve, hivatkozni lehet rájuk. Az egyik egyébként szlovák csapat volt. Mindegyik azt mondta, hogy a Fidesz sikere után 2010-ben a nemzeti megtartó gondolat, a nemzeti eszme, a piros-fehér-zöld szimbólum elég erős hordozóerő lesz, erre lehet támaszkodni.

Ezt mi eléggé kihasználtuk a kampányban, majd utána többen azt mondták, hogy ez sok volt. A másik oldalnak a visszafogottsága és szlovákokhoz dörgölődzni igyekvő hozzáállása lett a nyerő. Valószínűleg ezek az elemek rakták össze az eredményt. Valószínűleg nem is gondoltak emberek arra, hogy az MKP nem jut be. Nagyon sok családban megosztották a szavazatokat. Egyik is jusson be, meg a másik is. Mi eléggé magabiztosan azt kommunikáltuk, hogy az MKP be fog jutni, amit egyébként komolyan is gondoltam, úgy gondoltam, hogy a magyar lélek erősebb és okosabb annál, és az a bizonyos paraszti ész megvan, működni fog. A választások ezt a hozzáállást sajnos nem igazolták vissza.

Többen úgy gondolták, hogy átszavaznak, és a vegyes pártot is megpróbálják bejuttatni. Ezt a játékot lehet játszani, csak nem akkor, amikor 5 százalékos a küszöb és tíz százalékos a választói réteg. Ez egy orosz rulett volt, ami végül is velünk szemben sült el.

Elfogadja a hibás kommunikációra vonatkozó kritikát, illetve hogy nem vállalta a konfrontációt, illetve véleménycserét a szlovák médiában?

Ezek már ilyen utólagos okoskodások voltak a választások után. Az igazság az, hogy 2010-ben én is azt gondoltam, hogy ez egyszeri megbotlás és 2012-ben a felvidéki magyaroknak lesz annyi erkölcsi erejük, hogy visszaadják ezt pozitív értelemben, tehát hogy bejuttatják az MKP-t.

Miután ez nem történt meg, azt mondtam, hogy valószínűleg kevés volt az idő, 2016-ban fogják visszavinni. Ha tehát 2012-ben és 2016-ban az MKP jobban szerepelt volna, mint 2010-ben, akkor azt mondanám, hogy a 2010-es és 2010 után megfogalmazott kritikáknak a taktikai hibákat illetően komolyabb súlyuk van.

De én 2010-ben is mondtam, és azóta öt könyvemben is megírtam, hogy a baj ettől mélyebb. A felvidéki magyarság egy része tört meg, a gondolkodása tört meg és a gerince tört meg. És rosszabb állapotban vagyunk lelkileg, mint voltunk 20 vagy 30 évvel ezelőtt. És ez mutatja végül is sajnálatos módon azt, hogy 2012-ben kevesebb, 2016-ban még kevesebb szavazatot és százalékot tudott szerezni csak a párt. És más retorikával, emberekkel – de sajnos nem tudott kitörni a bűvös körből.

Azért a biológia is közbeszól…

Mélyebb a probléma, hogy csupán egy-egy választási taktikára kenjük az egészet. Számomra a párt, a politikai funkció csak eszköz. A lényeg, hogy a közösség mihez tud kezdeni magával és merre fog menni. És a felvidéki magyar közösség nagyon megosztott és nagyon megtört a gerince.

Addig, amíg nem volt alternatíva, sokan behunyták a szemüket, szívták a fogukat. Sokan nem nagyon szerettek bennünket, de mégiscsak valamilyen ok miatt ide szavaztak Abban a pillanatban, hogy létrejött a vegyes felvágott, a Most-Híd, már ez a lelki visszatartó erő megszűnt, és oda szavaztak. Ez az elmúlt évtizedek agymosásának is a következménye, a generációkon keresztül szlovák iskolába adott magyar gyerekek igazi világképe. Látszik azonban, hogy egyre többen ábrándulnak ki abból az útból is.

De ha egy közösség esetében, amikor a megmaradásról van szó, valaki elkezdi játszani azt, hogy mindegy, milyen a hentesnek, az orvosnak meg a tanítónak a nemzetisége – és ezt komolyan is gondolja, erre politikai stratégiát épít, abban a pillanatban ezt már nem lehet visszahozni. És sajnos, a gondolatmenet igazát egy nagyon nagyon fájdalmas tény húzza alá. Hogy a Hídtól mennek el a magyar szavazatok, de nem jönnek vissza az MKP-hoz.

Csáky Pált Berényi József váltotta a párt élén. Az általa vezette MKP-nak, bár országos szinten nem sikerült visszaverekednie magát, helyi, regionális és európai szinten megőrizte a képviseletét. Ön úgy tűnik, nem igazán veszi ki a részét a döntési folyamatokból bár a párt országos vezetésének tagja, és inkább kívülről figyeli a történéseket. Hogyan látja az MKP ténykedését a 2010 óra tartó időszakban?

Befelé elmondtam a véleményemet, és elmondom a véleményemet most is. A kifelé való kritikáknak nincs nagyon értelme, mert én a párt potenciálját és a közösség erejét szeretném növelni. Azt gondolom, hogy az MKP most egy új esélyt kapott azzal, hogy a Most-Híd ilyen saját választóit átverő politikát folytat. Az MKP ügyes politikával a hitelességén keresztül lehet ismét sikeres.

Most meg kellene próbálni újból visszahozni azokat az embereket, akik komolyan gondolják a felvidéki magyarság jövőjének a támogatását, mert ennek egyedüli hivatott szerkezeti eleme van, ez pedig az MKP. Nagyon sajnálom, de nincs más. Még a civil szervezetek sem ennyire szervezettek és nem tudnak részt venni ennyire mélyen a politikában. Nem is ez a feladatuk egyébként.

Konkrét személyekre gondol, akiket reaktiválni kellene és visszahozni?

Úgy gondolom, hogy az MKP két dolgot nem csinált jól az elmúlt 6 éves időszakban. Nem építkezett kellőképpen. Nem elég csak a választások előtt kampányolni. Ez egy más jellegű párt, mi valóban egy néppárti típusú párt vagyunk. Az emberek között kell lenni, és a fiatal arcoknak is tudniuk kell, hogy amikor a párt logója nem húzza felfelé az egész csapatot, akkor személyiségeknek kell felfelé húzni. Hiába teszik ki a választások előtt hat héttel az óriásplakátokra a pártban esetleg szerepet vállaló, de az emberek által nem ismert személyek neveit és képeit. Amikor az emberek azt kérdezik, hogy az ki ott a plakáton, akkor baj van. Ezt nem elég 6-8-10 héttel a választások előtt csinálni. Építkezni kell.

A másik, hogy meg kell szólítani konkrét személyiségeket konkrét régiókból. Olyan embereket, akiknek az adott régióban van hitelük, és meg kell próbálni rájuk építeni az adott mikroközösségben a terveinket, céljainkat.

Nagy gondot az MKP-val kapcsolatban nem látok, mert ha átszámoljuk százalékokban, akkor az MKP több, mint 60 százalékot kapott a magyar közösségen belül. És ez nem rossz eredmény.

Nekünk egy problémával, egy fikcióval van bajunk, és ez az 5 százalékos választási küszöb. Ha az három százalékos lenne, vagy a kisebbségi pártoknak eltörölnék a küszöböt, akkor nekünk nincs gondunk. Mi egy erős, jól beágyazott párt vagyunk és a parlamentben is ott a helyünk. Az a körülbelül 100 ezer ember, akire még mindig építhetünk, az ott van a régiókban. Meg tudom nevezni ezeket az embereket, akik az adott régióban a vállukon viszik a magyarság ügyét és ezzel együtt az MKP ügyét is. Nagyon büszke vagyok ezekre az emberekre, ott segítem őket, ahol csak tudom. És erre nagy szükség van a jövőben is. Az MKP-t én nagy értéknek tartom.

Tehát továbbra is reális célnak tartja az országos parlamenti képviselet elérését és az önálló magyar politizálást?

Az önálló magyar politizálást nem lehet feladni. Meg kell maradnia az elemző központoknak, meg kell maradnia a nemzetileg elkötelezett sajtónak, sőt, ezt bővíteni kell, és az országos és helyi szervezettségnek is meg kell maradnia. Ez nem kérdés.

A kérdés az, hogy amíg az 5 százalék nem változik, addig szövetségeseket kell megpróbálni keresni. Ez egy újabb hiba volt az elmúlt időszakban, hogy nem mindig jó irányban kerestük a szövetségeseket. Engem például megszólítottak most KDH-sok, és ősszel közös rendezvényt szeretnék KDH-s EP-képviselőkkel. És teljesen logikus a KDH hozzáállása is. Ők is ilyen helyzetbe kerültek, mint mi, viszont a stabil bázisuk nekik is megvan.

Nem biztos, hogy a megállapodásokat pár óra alatt feladni képes Most-Híd felé kell csak orientálódnia az MKP-nek, hanem lehet, hogy a korrektebb szlovák rétegeknél is ki kell alakítani egy huzamosabb együttműködést. És ezt megint csak nem lehet csinálni három héttel a választások előtt. Azt az emberek sem értik meg és nem fogadják el. De például egy SDK modell 1998-ban egyszer már bejött.

A korrektebb szlovák politikai pártok között a jelenlegi parlamenti erőket is el tudja képzelni?

Nem igazán, de nem zárom ki. Voltak itt kapcsolatkeresések az SaS irányából. Vannak témák, amelyekben közel vagyunk egymáshoz. Ezen is el kell gondolkodni, valószínűleg velük is tartani kell a kapcsolatot, és nem elég csak a választások előtt pár héttel.

Miként látja a kormányalakítási tárgyalásokat és az azóta történt eseményeket?

A választások előtt néhány héttel voltak már olyan információk nagyon bennfentes emberektől a Smer részéről is, hogy megegyeztek az SNS-szel az első körben és a Híddal a másodikban. A Smer előzetesen több irányba egyezett meg. Az SNS stratégiai partner volt elejétől fogva, és a Híd pedig, ha kell, a szükséges partner, tehát a második kategóriában volt.

Most azt látom, hogy ezek az előzetes megállapodások, amelyek egyébként nagyrészt valóban a gazdasági holdudvarok erőszakoltak ki, működtek.

Ha a mostani koalíció egy három hetes nagy vívódás után jön létre, akkor hajlandó vagyok azt hinni, hogy valóban mérlegeltek minden összefüggést. De az, hogy pár perccel az SNS kongresszusának sajtótájékoztatója után a Most-Híd éppen véletlenül ülésező elnöksége is bejelenti ugyanezt, nem véletlen. Ezt csak a legnagyobb óvodások hihetik el, hogy ez véletlen volt. Ez egy lejátszott színjáték volt.

Úgy látom, hogy lényegében két párti koalíció alakult. Van egy Smer – SNS bázis és van a futottak még kategória, amelyeknek annyit fognak adni, engedni, amennyit épp az adott pillanatban a taktika megenged. És ennek a kristályos példája volt a mostani szavazás az állampolgárságról, amikor a Most-Híd a saját volt javaslatát nem szavazta meg.

Arról mi a véleménye, hogy Dostálék javaslatát csak egyetlen magyar képviselő szavazta meg a parlamentben? A Most-Híd mellett ugyanúgy Grendel Gábor illetve a Sieťben ülő Cséfalvay Katalin sem?

Visszautalok az előbb mondottakra, hogy meg kell tartani a önálló magyar politikai gondolkodást és önálló magyar szervezetet. Hát ezért kell megtartani. Hiába mesélnek bármit, ők csak bábuk. A kommunista pártban is voltak magyarok. Az ilyen meg olyan pártban is vannak magyarok. Grendel Gábor számomra egy óriási csalódás, a hölgyet nem ismerem, de szerintem semmi különös nem várható tőle sem.

Grendel Gábor kérdésünkre azt mondta, hogy pártja saját javaslatot készít, és ő azt fogja támogatni.

De ugye vannak elvi kérdések. Amit mond, az a harmadrangú ócska politikai taktika filozófiája. Vannak elvi kérdések, amiket akkor is meg kell szavaznom, ha tudom, hogy nulla százalék az esély, hogy átmegy. Nagyon csendben megkérdezem: a törvénytervezet kapott 26 szavazatot. Ha kapott volna 39-et, akkor mi történik? De megmentik a becsületüket és nem köpik szembe magukat. Grendel Gábor is, az egész Most-Híd is.

Bugár azzal magyarázta a tervezet nem támogatását, hogy azzal bukott volna a koalíciós egyezség, és nem tudnák megmenteni a kisiskolákat, nem lenne Kisebbségi Kulturális Alap sem. Várható Ön szerint előrelépés ezekben a kérdésekben?

Meglátjuk, nem akarom ezt előre minősíteni, meglátjuk, mi fog történni. Ha Ficoékban van némi tisztesség, akkor felülbírálják korábbi álláspontjukat, mert az egy szakmailag rossz döntés volt. És ott nem nehéz a Ficoéknak ezt megtenni, Az már egy másik probléma, hogy az iskolaügyet eléggé meggondolatlanul odaadták az SNS-nek.

És van egy még nagyobb probléma. Ne feledjük, hogy most amit látunk és tapasztalunk, ezek a mézes hetek. Az SNS elnökének a barátkozó megnyilatkozásai is. Van azonban egy nagyon komoly limitáló tényező. Ez pedig Marian Kotleba. Ha az SNS nagyon sokáig fog barátkozni és nagyon pozitív lesz a magyarokkal szemben, akkor az SNS bázis egy része azt fogja mondani, hogy ezt mi nem akartuk, és átmegy a Kotlebához, vagy még a Kotlebától is szélsőségesebb politikusokhoz. A mosolypolitizálás nagyon gyorsan meg fog szűnni.

Az MKP tisztújítás előtt áll. Ön milyen ambíciókkal készül a június 11-i kongresszusra?

Azzal, hogy a párt megerősödjön, és olyan csapat, olyan elnökség jöjjön létre, amelyik ezt garantálni tudja. Amennyiben az MKP kongresszusa úgy gondolja, hogy nekem ebben az elnökségben valamiféle szerepet kellene vállalnom, akkor kész vagyok elnökségi tagságot vállalni és elmondani a véleményemet arról, hogy mit kellene csinálni. Kifelé ezt nem fogom mondani, mert minél kevesebb zavaró momentumot, információt kellene adnunk kifelé önmagunkról.

Egyébiránt úgy gondolom, hogy ötvözni kellene a régiek tapasztalatát és ismertségét az újak újat akarásával, energiáival és sajnos ismeretlenségével és tapasztalatlanságával. Ezt valamilyen módon harmóniába kellene hozni.

El tudok képzelni egy olyan modellt is, hogy egy alelnöki posztot létrehozni akár csak a fiatalsággal való kapcsolattartásra. Ezt is kicsit alábecsültük az utóbbi időszakban. Mindenképpen az ICS-nek nagyobb szerepet kellene adni, vagy be kellene hozni a fiatalokat erőteljesebb posztra. De nem elég csak bennük gondolkodni.

Már sokan mondták azt, hogy a 2016-os választás az utolsó nagy esély. Én azt látom, hogy a mostani kormány összetétele adott még egyet. De nem hiszem, hogy túl sokat ad még. Észnél kell lenni, és készülni kell a következő választásra és a helyi és a megyei választásokra. Szerintem ott komoly esélyeink vannak, országos szinten pedig meg kell kezdeni már most a partnerekkel való együttgondolkodást is, és meg kell őket keresni. Nem biztos, hogy arra kell várnunk a székházban, hogy majd ők jönnek utánunk.

Lát olyan személyt, aki a jelenlegi helyzetben alkalmas lenne az MKP élére?

Univerzális ilyen személy nem igazán van. Ezt ki kell mondani, ezt látni kell mindenkinek, aki esetleg ambíciókat ébreszt magában. Minden lehetséges jelölt esetében vannak pozitívumok és vannak negatívumok. Az esetleges negatívumokat egy másik, mellette levő személy pozitívumaival lehet helyrehozni. Ezért mondom azt, hogy csapatban kell gondolkodni. Nem szabad nagy kísérletezésekbe fogni. Az egész alapfilozófiája az MKP létének és tevékenységének helyes. Csak dolgozni kell mindjárt az elejétől fogva.

Lát olyan személyt, aki mögé a csapatot fel lehet sorakoztatni?

Nem látok, sajnos. Csapatot látok. Vannak tehetséges, jól képzett személyek, akik szépen megmutatták magukat az elmúlt időszakban. Egyébként nem gondolom azt, hogy az elmúlt hat éves időszak nagyon rossz időszak lett volna. Nem volt nagyon szerencsés az országos politika szempontjából, de a helyi, megyei, EP-politizálás szempontjából szépen helytálltunk. Csapatban kell gondolkodni, és a fiatal személyiségeket építeni kell. Nagyon sokat kell kimenni az emberek közé és megpróbálni a médiában is szerepelni.

Nincs egy olyan konkrét személy, aki érdekében ön is lobbizik?

Nincs.

2014 óra Brüsszelben és Strasbourgban tevékenykedik. Hogyan érzi magát az EP-ben?

Nem jól. Válságban van az Európai Unió. Sokkal több nyitott téma van, mint két évvel ezelőtt. És nem a témák megoldása felé megyünk, hanem az újak megnyitása felé. Gondolok itt most a brit referendumra, nem igazán vannak nagy személyiségek és nem igazán vannak nagy eszmék. Ezt én ott tapasztalom, próbálok tenni ellene, próbálom mondani az igazam.

Ott hull vissza rám a dolog, hogy aztán azt mondják, csináld te, menj delegációvezetőnek, vezess munkacsoportot, vezesd a bizottsági üléseket. Sokkal jobban leterhel engem az EP-munka, mint ahogyan azt szeretném. Ezért is tudok kevesebbet vállalni itthon. Ami nem jó, mert most itthon talán nagyobb szükség lenne rám, mint az Európai Parlamentben. De hát azt sem lehet kiengedni teljesen, mert az is mi vagyunk.

Aránylag kritikus hangot fogalmaz meg az Unióval szemben, ami az EP hozzáállását illeti korunk kihívásaihoz. Másra számított az EP-ben?

Több bölcsességre, több vízióra. Ez kicsit olyan, mint amikor a Most-Híd tiltakozik a választások előtt két nappal, hogy ők a Smerrel soha, és aki ilyet mond, az el akarja őket áztatni. Aztán a választások után 10 nappal kiülnek a sajtótájékoztatójukra csütörtökön és azt mondja a jelenlegi igazságügy miniszter asszony, a párt első alelnöke, hogy aki azt állítja, hogy a Most a Smerrel köt koalíciót, az minket eláztat. Majd nyugodt szívvel kiül szombaton ugyanarra a székre és azt mondja, nincs más út, mi 12 és fél perc alatt így döntöttünk.

Ugyanez a helyzet az európai struktúrákban is. Olvassuk el Juncker beszédét, mit mondott jelöltként. Azt mondta, hogy az Unió válságban van, a mostani válságkezelő Bizottság lehet, hogy az utolsó esély, hogy megmentsük Európát.

És nézem, hogy azóta mit csinál az elmúlt másfél év alatt, és nem ezt csinálja. Tehetetlenkedést tapasztalok, és szinte naponta találkozom olyan bizottsági emberekkel, fontos poszton levő emberekkel, akik szerintem nem oda valók, csak kvóta miatt kerültek oda. Nagyon beteg ez az egész rendszer és a legfelsőbb posztokon sem látok akaratot, erőt, személyiséget. Nem öröm ezt látni és tapasztalni.

Milyen fő témákkal foglalkozik most az EP-ben?

Visszük tovább a magyar témákat, most volt egy eléggé jól sikerült és pozitívan értékelt meghallgatás az egyházi témák kárpótlásában a bencések illetve az erdélyi Székely Mikó kollégium ügyében.

Korábban voltak itt a mi fiataljaink egy nagyon jó kerekasztalon, ahol a felvidéki magyar témát és a nyelvhasználati témákat tárgyaltuk.

Most megnyitottam a médiában való nyelvhasználat témáját illetve az állampolgárság témáját újból. És június közepén pedig lényegében a szlovák elnökség bevezető részeként – erről még a diplomácia nem tud, de gondolom nagyon örülni fognak neki – , egy nagy kiállítást szervezek a pedagóguskórus részvételével Brüsszelben, ahová meghívtam a legjobb felvidéki magyar képzőművészeket. Képeket, szobrokat viszünk ki az Európai Parlamentbe. Jön az énekkar a megnyitóra.

A szlovákiai magyar kultúrát és a szlovákiai magyar létet fogjuk prezentálni egy többnyelvű brosúrát adunk ki önmagunkról, hogy minden képviselő tudja és megkapja, hogy kik vagyunk felvidéken magyarok.

Az egész lényegi mottója, hogy Szlovákia nemcsak a szlovákoké, hanem vannak itt magyarok is, a lakosság tíz százaléka, akiket tisztelni kell, és akiket szerves egységként kell kezelni. Meglátjuk, mi lesz erre a szlovák állam reakciója.

Kétszeres miniszterelnök-helyettes, pártelnök, 2014-től EP-képviselő, ugyanakkor az MKP parlamentből való kisesését is megélte. Említette, hogy van még Önben politikai ambíció is. Mivel lenne elégedett a politikai karrierje végén?

Egyre erőteljesebben jönnek be más szférák is az életembe. Megjelentem színpadi szerzőként, írom a könyveimet tovább. Még ott nem tartok, hogy emlékiratokat írjak, de lassan majd gondolom a biológiai kor errefelé is sodor majd. A politikában azt szeretném, ha június 11-én létrejönne az MKP-ban egy ütőképes csapat, amelyik tovább tudja vinni a párt és a felvidéki magyarság ügyeit.

Örülnék, ha az MKP új vezetése bizonyítana, és lépésről lépésre vissza tudnánk szerezni a bizalmat, az emberek támogatását. Tovább kell menni az úton. Ez a közösség nem adhatja fel önmagát. Amíg én lélegezni fogok, addig ez ügyben szeretnék tevékenykedni.

Készül már az új kötete?

Igen, csak lassan, az említett okok miatt.

Miről fog szólni?

A rendszerváltás utáni évekről és a kiábrándultságról. Arról, hogy az a fajta csodavárás, amelyik 89-ben százezreket vitt ki mínusz 10 fokos hidegbe az utcákra, és csörgette a kulcsait, az hogy üresedett ki és hogy fordult egy technokratikus, majd oligarchák által felügyelt hamis világba. Erről szeretnék könyvet írni, és ebben azért benne leszünk mindannyian.

Engem legjobban az dühít, hogy van nagyon sok ember, aki annak köszönheti a gazdagságát és egyéb társadalmi pozícióit, elismertségét, mediális ismertségét, hogy a felvidéki magyarság támogatta őt. A felvidéki magyarság nélkül senkik nem lennének ma sem. És most, amikor vissza kellene valamit adni a közösségnek, nem azt teszik, hanem csak a saját zsebeikre, pozícióikra gondolnak, és arra, hogy melyik oldalról fotózzák őket, és a fény melyik oldalról szebb és jobb.

Ez a fajta kiüresedettség nagyon bánt engem és meg fogom írni véleményemet egy könyvben. Egytizede már megvan.

Forrás: Király Zsolt, Körkép.sk