Igen, itt áll előttünk 2018 a maga pőreségében, s nekünk valahogy reagálnunk kell mindarra, amit felidézhet.
Mert ünnepelni fognak a lengyelek – s van is okuk rá. Három felosztás után nyerték vissza önállóságukat 1918-ban – igaz, nem sokáig, csupán a Molotov-Ribbentrop-paktum megvalósulásáig. 1945-től napjainkig azonban komoly pályát futottak be.
Már ünnepelnek a románok, tavaly decemberben Brüsszelben már minden sarkon kifestett, élénk színű ruhákba öltöztetett román lányok táncoltak és kurjongattak, a megnagyobbodott Romániát éltetve.
Ünnepelnek a csehek (és kicsit felemás módon a szlovákok is), szintén joggal. 1918-ban került fel a térképre a soha nem volt Csehszlovákia hazug határokkal, hazug ideológiával (csehszlovakizmus). Ez az oka a felemás szlovák ünneplésnek, hiszen Hlinka már 1923-ban azt írta, hogy öt év alatt többet szenvedtek a csehektől, mint ezer év alatt a magyaroktól. Ezért ment ki már 1920-ban Párizsba, hogy a 18-as döntés visszavonására kérje a nagyhatalmakat (persze, a francia titkosszolgálat tett róla, hogy a közelébe se kerüljön Versaillesnak.) A csehek azonban nem zavartatják magukat, már most filmek, könyvek özönét zúdítják a nyilvánosságra. Van miért: soha nem volt (és soha nem is lesz) olyan túlméretezett cseh állam, amilyen 1918-20-ban létrejött.
Ünnepelnek, ünnepelni fognak a délszlávok is, ők is megnagyobbodtak, ők is újraszervezték magukat száz évvel ezelőtt.
Kérdezem – Budapesten is: mit teszünk, mi magyarok, ezzel a várható körtánccal minden oldalon? Hogyan fogunk erre reagálni?
A magam részéről: a Pro Futuro Hungarica polgári társulás kiad egy könyvet áprilisban a csalárd csehszlovák kisebbségi politikáról, cseh szerzők tollából. Most végzem az utolsó simításokat a fordításon.
Az Európai Parlamentben pedig kiállítást és konferenciát szervezek 100 év adósság címmel. 100 éve nem voltak képesek ugyanis kezelni tisztességes módon az 1918-ban kialakult új közép-európai kisebbségek helyzetét.
Európa, ébresztő!
Csáky Pál fb-jegyzete
