Navracsics Tibor EU-biztos és Csáky Pál EP-képviselő csütörtökön előadást tartottak a nyitrai székhelyű Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karán.
Az egyetemisták a rövid felvezető előadásokat követően „kérdés-felelet” formájában töltöttek el másfél órát a politikusokkal. Az előadások magyarul hangzottak el, aki kívánta, a szlovák szinkrontolmácsolást is igénybe vehette.
Navracsics Tibor, az Európai Bizottság magyarországi tagja, az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa „Közösség és érték a mai Európában” címmel tartott előadást, melynek során a kultúra fontosságára helyezte a fő hangsúlyt. Emlékeztetett arra, hogy bár Európa és Ázsia földrajzilag egy egység, a kultúra az, amely bennünket európaivá tesz. „Erre kell támaszkodnunk, és Európa jövőjének is erre kell támaszkodnia ahhoz, hogy életképes maradjon”. Navracsics komolyan veszi az egyetemistákkal való kapcsolattartást, korábban – ugyancsak Csáky Pállal – a komáromi Selye János Egyetemen is tartott előadást.
Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője előbb köszönetét fejezte ki az EU-biztosnak és az egyetem vezetőségének e rendezvény megvalósulásáért, majd méltatta a Közép-európai Tanulmányok Kara 15 éves munkáját is. Előadásában az Európai Unió előtt álló kihívásokról szólt. Az Európai Unió egyik legnagyobb értékének tartja, hogy 70 éve békében élnek. Egyetértett azzal, hogy az EU-nak vannak hibái is, de mindannyiunk feladata és érdeke azt jobbá tenni.
Az egyik egyetemista megkérdezte, mi van akkor, ha az Európai Parlamentben olyan helyzet adódik, amikor Szlovákia érdeke ütközik a magyar szempontokkal, illetve az MKP álláspontjával. Csáky egyértelmű választ adott: ha ez olykor előfordul, akkor a választói érdekeit tartja szem előtt.
Az előadók a rektori hivatalban rövid eszmecserét folytattak Libor Vozárral, a Konstantin Filozófus Egyetem rektorával, valamint Bárczi Zsófiával, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánjával is.
ON/fma