Megfelelő jogi védelem kell a nemzeti kisebbségek számára

Nyilvános meghallgatásra került sor az uniós polgárságról az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának február 19-ei ülésén. A meghallgatáson az uniós polgársággal és az azzal kapcsolatos alapvető jogokkal, többek között a kisebbségi jogok kapcsolatával foglalkozó szakemberek és nemzetközi akadémikusok fejtették ki a véleményüket, továbbá eszmecserére is sor került az uniós polgárság kapcsán.

Csáky Pál EP-képviselő ajánlásával Tárnok Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem felvidéki PhD hallgatója is részt vett a meghallgatáson, aki előadásában hangsúlyozta, hogy az Európai Unió tagállamainak kiemelt figyelmet kell szentelniük az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének, és az uniónak magas szintű elvárásokat kell támasztania e téren.

Az előadók egyetérttettek abban, hogy az Európa Tanács által elfogadott Keretegyezménynek a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának uniós jogrendbe történő átültetése megfelelő jogi védelmet biztosíthat az őshonos kisebbségek számára. A nyilvános meghallgatáson kiemelt figyelmet kapott az Európai Parlament által februárban elfogadott határozat az uniós tagállamokban élő kisebbségek védelméről és megkülönböztetésmentességéről.

Forrás: Cs.P. képviselői irodájának közleménye

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …