Meghatározó mondatok

Az életben – s így a történelemben – előfordulnak olyan fontos mondatok, amelyek évtizedes történéseket magyaráznak meg. S olyanok is, amelyek kiemelten pontosan megmutatják egyes helyzetek hazug fonákságait is. Engedtessék meg példaként egy, a múlt század hatvanas éveiben a pesti flaszter által kiizzadt szellemességet idéznem: „Kérdés: Hogyan kezdődött 1956-ban a magyarországi ellenforradalom? Válasz: 1956-ban a magyarországi ellenforradalom úgy kezdődött, hogy az ellenforradalmárok visszalőttek a rájuk békésen lövöldözgető szovjet katonákra.” Az elmúlt időszak orosz híreit olvasgatva gyakran jutott eszembe a fenti kajla szellemesség. Csak épp már nem tudok szívből nevetni rajta, amikor azt látom, hogy ez a KGB ugyanaz a KGB. Az orosz birodalmi gondolkásmód a jelek szerint nem tud megváltozni, ez mementó kell legyen minden felelős ember számára.

Komolyra fordítva a szót: két meghatározó mondat jár hosszabb ideje a fejemben. Az első Barack Obama szerencsétlenül megfogalmazott kijelentése 2014-ből, amelyre sokan felkapták akkor a fejüket. Az akkori, hivatalban lévő amerikai elnök azt mondta Oroszországról, hogy bár tiszteletet érdemlő partner, de Moszkvának be kell látnia, nem nagyhatalom, hanem csupán egy regionális hatalom. Ez ügyetlen, felesleges és provokatív kijelentés volt, sértette az orosz önérzetet, s nekem személyes meggyőződésem, hogy az orosz önértékelés eme borzolása adott új lendületet hadseregük erőteljesebb fejlesztésének és az afelől való gondolkodásnak, hogyan tudják némiképp megtáncoltatni nem csak szomszédaikat, hanem az egész világot. S láss csodát világ: ott tartunk, bár ma még senkinek nem világos, az orosz mozgásokban hol van a valós szándékok és a blöffök közötti határ. Egyébiránt nagyon érdekes ma visszaolvasni az MTI 2014. március 25-ei jelentését:
„Obama szerint Oroszország csak regionális hatalom

MTI, 2014. március 25.
Barack Obama amerikai elnök azon aggodalmának adott hangot kedden, hogy Oroszország „újabb ukrajnai területeket kebelezhet be”, egyúttal pedig figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tartózkodjon ettől.
Az amerikai elnök a nyugati szankciókat is felemlegetve így fogalmazott: Putyinnak „egész egyszerűen meg kell értenie, hogy döntéshelyzetbe került”. „Úgy gondolom, rossz döntés lenne (egy újabb ukrajnai beavatkozás), de ő (Putyin) Oroszország elnöke, és végül ő lesz az, aki meghozza a döntést” – tette hozzá a Mark Rutte holland kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Obama ismét megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem ismeri el „azt, ami a Krímben történik”, és visszautasította, hogy „a két hét alatt hanyag módon megrendezett népszavazás bármiféle törvényes eljárásnak” tekinthető. Ugyanakkor elismerte azt is, hogy nincs egyszerű megoldás a krími helyzetre.
Obama emellett rosszallását fejezte ki az ukrán határ mentén állomásoztatott orosz katonák létszámának növekedése miatt, s úgy értékelte, hogy a csapatok megerősítése Ukrajna megfélemlítésére irányul. Arra kérdésre válaszolva, hogy Moszkva Washington legfőbb geopolitikai ellenfele lenne, az amerikai elnök leszögezte: „Amerikának rengeteg kihívása van. Oroszország egy regionális hatalom, amely nem erejét, hanem gyengeségét bizonyítja azzal, hogy közvetlen szomszédjait fenyegeti. Nekünk jelentős befolyásunk van szomszédjainkra, és nem kell lerohannunk őket ahhoz, hogy erős, együttműködő kapcsolatokat alakítsunk ki velük”.

Mark Rutte ugyanakkor úgy nyilatkozott, nem tartja valószínűnek, hogy az ukrán válság katonai konfliktussá fajul, mivel ez senkinek nem áll érdekében. Viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nyugat fenntartja a jogot, hogy gazdasági szankciókat vezessen be Moszkvával szemben a helyzet további elmérgesedése esetén, amelyek „nagyon komoly károkat okoznának” Oroszországnak.”
Zárójelben álljon itt részemről is egy provokatív felvetés: emlékszem, a kilencvenes évek közepén, a jelcini korszak közepén komoly elemzések tárgya volt az a felvetés, hogy esetleg Oroszország is beléphetne a NATO-ba – vagy legalábbis valamilyen speciális társult tagsági státust lehetett volna számára létrehozni, s így kiszélesíteni a kollektív biztonság zónáját. Megint csak a régi bölcsesség tolakodik elő: addig kell ütni a vasat, amíg meleg: a felvetés megállt a NATO-Oroszország közös testület létrehozatalánál, majd a putyini éra alatt lépésről lépésre bekövetkezett egyfajta visszarendeződés. Ám mégis: milyen lenne ma a helyzet, ha az akkori közeledés intézményesített formát lel?

Fordulva tájaink felé: Magyarországon is forog a világ minden irányban. Az elmúlt évtizedek ottani folyamatait látva szintén sokszor jut eszembe egy meghatározó mondat – Antall Józsetől, a kilencvenes évek elejéről. Ez akkor hangzott el, amikor az általa vezetett kormány népszerűsége kezdett erősen csökkenni. A mondat úgy hangzik: „Én azt hittem, hogy Dózsa György népével találkozom, s be kellett látnom, hogy Kádár János népével van dolgom.” Azt gondolom, hogy az elmúlt három évtized magyarországi történéseinek kulcsmondata a fenti Antall-kijelentés, a magyar társadalom kárára.

Csáky Pál

A fotó Mészáros Alajos alkotása.