Nézzünk szembe a történtekkel!

Ajjaj!

Hektikus hét áll mögöttünk. Vannak, akik a remény hetének gondolták: most, visszatekintve rá, inkább a kételyek és tanulságok hetének tűnik. Több dolog rosszul indult el ezen a héten, s ha ezzel nem nézünk szembe, könnyen becsapódhatunk.

Az igazat megvallva nincs nagy kedvem eme szösszenet megírásához. Arra gondolok, hogy ez azok dolga volna, akik erre hivatottak: a politikai elemzőké és a minőségi újságíróké. Ám azt látom, ők fontos információk esetében is maradnak a felszínen és csak ismétlik a mantráikat. Próbáljunk meg tehát kicsit mélyebben a dolgok lényege felé is tekinteni.

Három fontos hír jelent meg ezen a héten, ami minket komolyabban érint. Az első: új kormánya van Szlovákiának, s a miniszterelnök magyar nemzetiségű.

Az új kormánnyal kapcsolatban a legtöbben örülnek, a Heger-kormány szerencsétlenkedése után ez akár felüdülést is jelenthet. Nekem azonban továbbra is van egy rossz előérzetem, azt látom, hogy a kormánytagok közül egyedül Ivan Šimkonak van komolyabb kormányzati politikai tapasztalata. Alább épp azzal foglalkozom majd, milyen veszélyes mocsár felé indult el Ódor miniszterelnök közvetlenül a beiktatásuk után. Zárjuk azonban le a nemzetiségét illető részt: ő korrekt módon vállalja magyarságát, ezért tiszteletet érdemel. A baloldali és liberális sajtó egy része (Paraméter, Népszava, HVG…) azonban ezzel kapcsolatban is túlzásokba esik: Szlovákia történelmet ír, harsogják, Szlovákia egy nehéz helyzetben magyar nemzetiségű szakemberre kíván támaszkodni.

Nos, jobban kellene spórolni a tömjénnel. A fenti hangzatosságokkal az a baj, hogy mélyen hamis képet rajzolnak a szlovákiai állapotokról, s ez végül is számunkra, felvidéki magyarokra hull vissza negatív módon. Az igazság ugyanis az (és ezt maga Ódor úr hangsúlyozta), hogy a szlovák média nagy része elhallgatja a nemzetiségével kapcsolatos információt, maga a köztársasági elnök sem tudta, hogy magyar nemzetiségű szakembert kér fel miniszterelnöknek, számára a Progresszív Szlovákia köreihez való bizalmi viszony volt a fontos. Így a nemzetiség inkább mint nem kívánatos csizma került az asztalra, az egész inkább hasonlít egy furcsa üzemi balesetre, mint történelmi léptékű politikai szándékra.

Egyébként pedig ma már világos, hogy ez a kormány egy valamiben tényleg be fog vonulni a szlovák történelembe: ez lesz az a kormány, amely a leggyorsabban megbukik majd a parlamentben. Június végétől ugyanolyan ügyvezetői megbízatást kapnak majd a köztársasági elnöktől, mint kapott annó Héger. Amolyan béna kacsaként fognak majd téblábolni ég és föld között, s ismétlem: a tisztelet minimumának megtartásához nagyfokú politikai taktikai érzékre lesz szükségük. Annak a nyomai egyelőre nem látszanak.

Mit tudnak majd tenni?

8 éves kormányzati tapasztalattal a hátam mögött méltányoltam első kijelentéseiket, hogy a közpénzek rendbetételére dolgoznak majd ki forgatókönyveket. Ez nagyon hasznos lenne, hiszen az új pénzügyminiszter, Horváth Mihály is arra figyelmeztet, hogy a közpénzek még soha nem voltak olyan rossz állapotban, mint most. Erre mit hallok? Az egyik kiemelt prioritás a közigazgatási reform kérdésköre lesz, jelentette be csütörtökön a parlamentben a miniszterelnök.

Nos, ha már szakmaiságról beszélünk: magam két alkalommal voltam részese a közigazgatási reform – vagy inkább szerényebben: a közigazgatás átszervezése – folyamatának. Az elsőt a kilencvenes években, a mečiari időkben abszolváltam ellenzéki parlamenti frakcióvezetőként, a másodikat az első Dzurinda-kormányban miniszterelnök-helyettesként. A folyamat mindkét esetben komoly társadalmi és politikai hullámokat vetett, a Dzurinda-kormány kis híján bele is bukott. Minden esetben viszonylag széles parlamenti támogatottságnak örvendő koalíció csinálta meg úgy-ahogy a dolgot, s a szavazásoknál még a koalíciós képviselők egy részét is komoly pressziónak vetették alá. Az ilyen változások alkalmával ugyanis sok érdek sérül, sok elképzelés kerül az asztalokra, s mindez együtt komoly veszekedéseket is indukál. Aki ismeri az ilyen folyamatokat, azt is tudja, hogy hónapokig, évekig eltartanak.

Nos, mintha a dilettantizmus szelíd bája lepné be az ilyen kijelentést a miniszterelnök részéről. Parlamenti támogatás nulla, idő 2-3 hónap – mintha pofonözönért jelentkezne be a kormány úgy, hogy tudja, a dologból semmi nem lesz. Új dokumentumokat most nem tudnak elkezdeni kidolgozni, ahhoz hónapok kellenek. Egy dolgot tudnak csinálni – és erre a veszélyre szeretném felhívni a figyelmet: a belügyminisztérium fiókjaiból előszedik azokat a dossziékat, amelyeknek részei azok a térképek is, amelyeket a sajtó már hetekkel ezelőtt megszellőztetett. Így magyar szempontból is „csodálatos” helyzetbe kerülhetünk: Szlovákia tömjénezett, magyar nemzetiségű miniszterelnöke fogja odavágni a felvidéki magyar közösség asztalára (is) azokat a javaslatokat, amelyeket közösségünk szakértői egyértelműen az 1920 óta legrosszabbaknak aposztrofáltak az elmúlt hetekben. Nos?

Nem értem, miért akar ebbe a sárba belelépni egy szeptember végéig billegő kormány: a közigazgatás átszervezése mindig mindenütt konfliktusgerjesztő folyamat. Ráadásul megnyitni egy ilyen rázós kérdést a választási kampányban! Ez nem vall komoly szakmaiságra. Remélem, Ivan Šimko is felteszi magának ezt a kérdést.

Persze, a dolog politikailag hozhat is a konyhára azoknak, akik ki tudják használni ezt a helyzetet: tüntetéseket lehet majd szervezni, fórumokat – aki ügyesen fog mozogni, komoly százalékokat nyerhet az ügyön. Veszíteni a kormány, Čaputová és a PS fog.

Még valami történt a héten, ami magyar szempontból fontos: elmentek, akik elmentek… Látom, hogy a magyar közösség megpróbálja feldolgozni ezt a történést, s azt is látom, hogy az első reakciók kaotikusak. Ami a legfontosabb most: dialógust folytatni a volt Most-Híd azon tagjaival, akik hittek-hisznek az egységben. Az látható, hogy az MKP 2020 óta sok hibát követett el és ezzel megágyaztak a jelenlegi helyzetnek. Az is érzékelhető, hogy a csapatukban nincs egyetlen vezéregyéniség sem, akinek komoly országos víziója lenne – ezért csak sodródnak. A játékosok a másik oldalon vannak, azok, akik most megcsinálták a Most 2023-at: ők viszont hamisjátékosok, politikai üzletemberek, aranyásók, akiknek ez a vérükben van. Amit tettek és ahogyan tették: politikai prostitúció. Ha valaki úgy gondolja, hogy lehet egy kilépési döntést kedden este meghozni és csütörtökön már meg is alakítani a pártot – és bejelenteni, hogy Dzurindával már meg is állapodtak – , az naiv. A tárgyalások a háttérben már hetek óta folytak (ugyanaz a sztori, mint 2009-ben, lásd A penge élén c. kötetemet), a felszínen pedig ment a hazudozás.
Azért kellene ebben a kérdésben is letisztázni a nézeteket, mert MKP-oldalról elhangzott olyan felvetés is, hogy sok sikert kell kívánni nekik és majd megpróbálni együttműködni. Nos, én továbbra is úgy gondolom, hogy az együttműködés alapja a legalább minimális bizalom és szavahihetőség kell legyen. Lehet ezekről beszélni a történtek után?
A legfontosabb persze az, mit szólnak ehhez a polgárok és mit azok a volt hidasok, akik tisztességesek és őszintén hittek az együttműködésben, s nem akarnak bábuk lenni néhány volt kollégájuk játszmáiban.

Ilyen szemszögből a felvetés a szlovákiai magyar közösség erkölcsi állapotáról is szól.

Csáky Pál
fb-jegyzet