Örök újrakezdés – Húsvéti beszélgetés Csáky Pállal

Képviselő úr, ön gyakran illeti komoly kritikával az Európai Uniót, ugyanakkor a szlovákiai magyarok jelentős támogatásával, ám saját akaratából az EP képviselőjévé vált. Hogy értelmezzük ezt a viszonyrendszert?

– Talán úgy, hogy meggyőződéses európai vagyok. Szerintem az, amit Európa az elmúlt két és fél évezredben produkált, az emberi fejlődés és az egyetemes civilizáció legszebb csúcsteljesítménye. Ezzel persze egy pillanatig sem akarom csökkenteni a világ más régióinak hozzájárulását az emberi civilizáció fejlődéséhez. Ám azt is látni kell, hogy Európa az elmúlt 30 évben leszakadt a fejlődéstől, sőt, nagyon furcsa és veszélyes viselkedésével önmaga jövőjének legnagyobb veszélyeztető tényezőjévé vált. Lényegében arról van szó, ami az emberiség történelmében már sokszor megtörtént: a jólét eltunyulttá tette és kiüresítette ezt a kontinenst is. Ez ellen pedig fel kell emelnünk a szavunkat, mert a közös jövőnkről van szó. Azt pedig csak ott lehet megtenni, ahol az ember jelen van: az európai intézményekben. Ezért vállaltam a megmérettetést, ezért köszönöm meg ismét a támogatást és ezért próbálok meg tisztességgel eleget tenni a megbízatásnak.

Ön szerint van esélye Európának?

– A kérdés, ha jól értem, úgy hangzik, hogy van-e esélyünk mindannyiunknak. Európát ugyanis mi is alkotjuk, s a legnagyobb hiba az lenne, ha feladnánk a jövőjéért való küzdelmet, hiszen az a mi jövőnk is. Nem elfogadhatóak ugyanis az olyan felvetések, amelyek úgy értekeznek erről a kérdésről, mintha mi személyesen kívülállók lennénk, s csak valaki mások, főleg a nyugat-európaiak lennének az érintettek eme kérdés vizsgálatakor. Nem vagyunk kívülállók, Európa részei vagyunk, geográfiailag mindig is Európához tartoztunk, ezt Árpád apánk intézte így. Szent István királyunk meg azzal tetézte meg mindezt, hogy szellemileg-kulturálisan is elválaszthatatlanul ehhez a kultúrkörhöz csatlakoztatott minket. Nem lehet tehát mellébeszélni és a kívülállót játszani: Európa jövője a mi jövőnk is, Európa esetleges kudarca a mi kudarcunk is. Tennünk kell tehát azért, hogy a történet inkább sikeres legyen, mint kudarcos. S mint ahogy a beszélgetés elején Ön említette, magam is gyakran vagyok kritikus az Európai Unióval kapcsolatban (ami nem azonos Európával), és szeretném, ha jobban, tökéletesebben működne. S azt is hangosan mondom ki, hogy sokszor idegesít a sok eurobürokrata viselkedése, akik jól fizetett állásokat látnak csak az egész történetben, s az eszmék igazát más nem. Ám azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy Európánk történetében az elmúlt hetven év mégis csak precedens nélküli: hetven éve nem volt ugyanis háború az EU területén. Ez a gyakran idegesítően működő moloch mégis képes volt arra, hogy belső problémáit ne fegyverekkel, hanem a tárgyalóasztaloknál oldja meg – s ez nem kevés. És félve mondom ki, mert tudom, hogy nagyon sok ember, akik nehéz helyzetben élnek, ezt másként gondolja – de az az igazság, hogy Európa polgárai soha nem éltek olyan jólétben, mint most. Ez már el is puhítja őket, néha az agyukat is felpuhítja, s néha az európai parlament talaján is nagyon eszement javaslatok is megjelennek. De bizonyára erre a tanulási időre is szükség van, mert feltehetjük a kérdést: mi köze volt az elmúlt évezredek folyamán egymáshoz a Svádország északi részén élőknek és a Görögország déli csücskében lakóknak? S most egy közös entitást kell képezniük: bizonyára idő kell ahhoz, hogy egymáshoz szokjunk, megértsük egymást és felfogjuk a közös érdekeinket. Minden felemássága ellenére erre jó az Európai Unió. A jövőjével kapcsolatban persze sok a kérdőjel, garancia semmire nincs. De minimum a lelkiismeretünknek elszámolással tartozunk azt illetően is, hogy megtettünk-e mindent az elfogadhatóbb jövő érdekében. Megtettünk-e mindent, ami emberileg az adott időpontban, az adott helyzetben megtehető volt.

– Az európai közösségen belül – bár azt is látnunk kell, hogy naivak azok az elképzelések, hogy majd az EU megoldja a felvidéki magyarok minden problémáját. Nem fogja, nem is tudja – s főleg akkor nem, ha a szlovákiai magyarság ölbe tett kézzel akarja várni, hogy majd mások cselekedjenek helyette. Ne feledjük, a saját sorsunkért elsősorban mi vagyunk felelősek – egyéni és közösségi szinten is. S ilyen szempontból inkább nyugtalanító, hogy a felvidéki magyarság az elmúlt öt évben nagyon veszélyes útra tévedt, a gyorsított önfelszámolás útjára. Én azon kevesek közé tartozom, aki erre a veszélyre rendszeresen és nagyon nyíltan figyelmeztet. Többen ugyanis a véleményem szerint sumákolnak, elkenik a dolgot, vagy a homokba dugják a fejüket pillanatnyi érdekekért. A többséget pedig egyszerűen nem érdekli ez a téma, nem foglalkozik vele. Úgy látszik, a legtöbb ember számára a pillanat hozama a fontos, nem a jövő. Ide, a szellemi kiüresedés eme fokára jutottunk el a szlovák demokráciában negyed évszázad alatt. Ha belegondolok abba, hogy ötven évvel ezelőtt ennek a társadalomnak a legjobbjai milyen határozott nemzetvédelmi álláspontot képviseltek, a mai konformizmus miatt pironkodnom kell. Ma a szlovákiai magyarságnak körülbelül a fele büszke arra, hogy a közösségétől elforduló, a szlovák asszimilációs politikát támogató politikai pártot és az ennek megfelelő szellemiséget támogatja. A felvidéki magyarság 1998-ban még elutasította a mečiari sugallatú hosszúnevű pártot, 2010-ben viszont már parlamenti mandátumhoz juttatta ugyanezt a politikai attitűdöt. Sok szlovákiai magyar ma sem képes meglátni azt, hogy kisebbségi társadalmunkban a Rubicon ott húzódik, hogy ki hajlandó a szlovákiai magyar jövőt árucikként politikai egyezkedések tárgyává tenni és ki nem. Ugyanis, ha minden eladóvá és megvásárolhatóvá válik, akkor itt ötven év múlva hírmondónk, ha marad. Ezért minden tiszteletem az elvszerű létet folytató felvidéki magyaroké és soha nem fogom megbocsátani a közösségünk jövőjét áruba bocsátó bizniszmen-politikusok közösségromboló tevékenységét. Akkor sem, ha ők a saját tevékenységüket másként látják: a történelemben az árulók mindig találtak magyarázatot tetteikre. Ami viszont mindannyiunkat minősít, az a végeredmény. Van, aki az összetartó erőtereket és van, aki a széthúzó vektorokat támogatja tevékenységével – s utána hamis könnyeket hullat amiatt, hogy húsz év alatt eltűnt közösségünk húsz százaléka. Nagyon régi mondás az, hogy az a legjobb ügynök, aki maga sem tudatosítja tevékenysége igazi irányát, de sértettségtől, torz ambícióktól hajtva minden erejét a zsákutcák népszerűsítésének szenteli, s így munkája eredménye végül is a saját közösségét gyöngíti és a szétziláló  igyekezeteket erősíti.

Ennek fényében érdekes a Kerekasztal legújabb javaslata arra, hogy a Most-Híd és az MKP üljön le tárgyalni a 2016-os együttműködésről.
– A Kerekasztal tevékenysége sok kérdést vet fel, sokak számára olvashatatlan. Eddigi legnagyobb nekilendülésük, a szlovákiai magyar kisebbségi minimum nevű papír totálcsőd. Egyszer persze nekik is el kellene dönteniük, merre van előre, két úrnak nem lehet huzamosabb ideig szolgálni. A mostani javaslatuk is érdekes – főleg annak fényében, hogy a Most-Híd kétszer is kijelentette, hogy csak a 2016-os választás után hajlandó mérlegelni az esetleges együttműködést az MKP-val. Azzal a párttal, amely az elmúlt 3 választáson (megyei, helyhatósági és EU-s) jobb eredményt ért el náluk. Tudom, hogy az MKP-val való együttműködés elvetése a Most-Hídban feszültséget váltott ki, s a párt vezetése most lavírozára kényszerül.  Potenciális szlovák partnereiket is megnevezték, amelyeknek nem érdekük az MKP és a magyar politika erősítése, s az is látható, hogy ha Most-Híd választásra kényszerül, akkor  habozás nélkül ismét a szlovák elvárások szerint fog cselekedni. A Kerekasztal javaslatával kapcsolatban pedig csak egy értelmes olvasatot  látok – persze csak akkor, ha a Kerekasztal komolyan gondolja a saját javaslatát: a javaslat nyilvánvalóvá teheti, hogy ki akar együttműködni és ki nem. Látható, hogy a Most-Híd nem magyar együttműködésben gondolkodik, soha nem gondolkodott abban – egyébként miért mentek volna el az MKP-ból? Mert pátelnökként nem engedélyeztem az olyan üzelmeiket, amelyekben az ellentétel a szlovákiai magyarság társadalmi potenciálja volt? Én egyetértek azzal, hogy 2016-ban széles magyar együttműködési lista kell, ám ehhez minden polgárnak és minden szervezetnek el kell döntenie, hogy melyik oldalon áll. A választási harc ugyanis elkezdődött – paradox módon épp a Kerekasztal javaslata indította el. Elkezdődtek a pávatáncok, beindult a szerecsenmosdatás – sok küzdelemtől terhes, nem szép időszak következik. S már az is látható, hogy a Most az MKP-ra akarja majd kenni a felelősséget az esetleges 2016-os gondokért.

-int, euroreport-