A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének évzáró összejövetelén, november 25-én a szervezet idei tevékenységének és a jövő évi tervezett rendezvényeinek az ismertetésén kívül a szervezet Pro Probitate Rákóczi Emlékplaketteket is adományozott néhány támogatójának. Ez alkalommal az egyik emlékplakettet Nagy Csaba elnöktől Csáky Pál felvidéki EP-képviselő vehette át, aki évek óta kiváló kapcsolatokat ápol a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetével.
Az emlékplakett átadása után Csáky portálunknak úgy nyilatkozott , hogy az oroszlányi szervezetet az országosan működő Rákóczi Szövetség egyik legaktívabb szervezetének tartja, amely hatalmas energiákkal működik, és különös figyelmet szentel a felvidéki magyaroknak. Nagyon sok szlovákiai magyar kulturális rendezvényen maguk is részt vesznek, és támogatják is azokat, illetve nagyon sok rendezvényükre meghívnak felvidéki vendégeket, előadókat. A legközelebbi ilyen rendezvény például egy adventi kórustalálkozó lesz, amelynek három felvidéki kórus szintén a résztvevője lesz, mondta Csáky.
„Én úgy gondolom, hogy példaként kell őket felmutatnunk. A ránk való odafigyelésüknek a része valószínűleg az is, hogy engem ugyancsak több ízben meghívtak magukhoz, és most megtiszteltek azzal, hogy Pro Probitate Rákóczi Emlékplakettet adományoztak nekem, illetve a bejelentett jövő évi programjaik alapján két újabb közös rendezvényünk is lesz, egy színházi előadás és egy könyvbemutató formájában. Úgy gondolom, ha minden kapcsolatrendszer úgy működne, mint a miénk a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetével, talán egy sokkal boldogabb Kárpát-medencében élhetnénk” – fogalmazott portálunknak Csáky Pál.
Forrás: Felvidék.ma