Lezajlott Brüsszelben az újabb, operettbe hajló csúcstalálkozó, s újból leginkább a török bazárra hasonlított az egész. A németek is elkezdtek balkanizálódni: ahelyett, hogy nyíltan elmondanák, hol lőttek mellé a témában, és hogyan szeretnének tovább menni, az EU háta mögött tárgyaltak a törökökkel.
Igen, a múlt héten az történt, hogy tárgyalt egy hivatalos brüsszeli delegáció a törökökkel, s tárgyalt titokban egy német küldöttség is – úgy, hogy Brüsszelben senki nem tudott erről. Így aztán – nagy meglepetésre – a török miniszterelnök valóban széles mosollyal húzhatta elő a német különmegállapodás tervét, amely egyébként egy rossz szöveg: nagyon beleragad a jelenlegi helyzetbe, s mondhat Tusk, amit akar, valószínűleg nem fog működni és nem fogja tudni kezelni a balkáni útvonal lezárását még csak középtávon sem.
Ellenben túl sok fedezetlen ígéretet tesz a törökök felé. A vízummentesség megadásának felgyorsítását és az EU-tagságot célzó tárgyalások dinamikusabbá tételét ígéri nekik.
Ám úgy látszik, ez most a németek érdeke. Ami akár rendben is volna – ha a partner egy európai kultúrán felnövekedett politikai elit volna. De nem az. A muzulmán civilizáción felnőtt politikusok viselkedése más: egyetértenek sok mindennel addig, amíg az az érdekük. Amennyiben azonban megváltozik a helyzet, azonnal változik a hozzáállás is. Ez nem zárható ki a törökök esetében sem.
Talán van a tisztelt olvasók között olyan, aki olvasta a januári Tusk-Juncker-Erdogan tárgyalás jegyzőkönyvét. Félreértés ne essék, csak erős gyomrúaknak ajánlom. Az egyébként titkosított jegyzőkönyv valahogy megjelent a világhálón, s mindenki megbizonyosodhat arról, milyen színvonalon zajlanak az ilyen egyezkedések. Ne legyenek illúzióink: az isztambuli bazár szintjén. S magam még akár azt is hajlandó vagyok elfogadni, hogy tényleg fizessünk komolyabb összegeket a törököknek és a líbiaiaknak is azért, hogy ott tudjuk megállítani a migránsáradatot. Egyszerűbb, olcsóbb és humánusabb így, mintha beleengednénk őket a tengerbe. De arra viszont nagyon kellene vigyázni, hogy a befektetett nagy pénzeknek meg is legyen a hozadéka. S a jelenlegi megállapodások épp ezt nem garantálják – remélem, csak egyelőre. Azt is észre lehetne vennünk, hogy a kérdésben megbomlott a német és a francia együttműködés. Bár a franciák nem élnek nyilvános kritikával, azért szembetűnő, hogy Hollande köztársasági elnök visszahúzódott, nem vesz részt ebben a kutyakomédiában. Átengedi a tisztességet német kollégájának – de maguk viszont keményen meghatározták, mennyi migránst készek befogadni, s az nem egy nagy szám.
Az viszont dicséretes, hogy az európai – és főleg a német – politika végre ráébredt arra, hogy a probléma megoldása nem az európai, hanem az ázsiai és az afrikai kontinensen van, s az ottani partnerekkel kell erről tárgyalnunk.
Csak éppen időt veszítettünk közben – s nem is keveset. És visszaigazoltuk Murphy törvényének igazát: a politikusok csak akkor kezdenek el ésszerűen viselkedni, ha előtte már minden egyéb lehetőséget kipróbáltak.
Csáky Pál
(Megjelent a Szabad Újságban)
