Üzenetet – magunkról?

Ezekben a napokban a kulturális rovatokat felrobbantotta a hír, hogy szlovákiai magyar színészek taroltak az idei filmfesztiválokon, a zsürik a legkomolyabb díjakkal jutalmazták alakításaikat. Azt hiszem, ez tényleg olyan momentum, amely mellett meg kell állni, s a gratuláción túl esetleg el is gondolkodni arról, képesek vagyunk-e összerakni magunkat és szintet lépni ezen a téren. A helyzet ugyanis úgy néz ki, hogy felvidéki magyar színészeink kiválóra vizsgáztak filmszínészként: Mokos Attila és Pecháček Bárdos Judit kaptak most elismerést, de mi tudjuk, hogy ez egy pillanatnyi helyzetben csak a jéghegy csúcsa: hála Istennek több olyan színésznevet is felemlíthetnék itt, akik szintén képesek figyelemre méltó teljesítményre.

Mégis, mi az, ahol rést látok a történeten?

Az, hogy a felvidéki magyar színészek már tudnak jó szlovák (vagy magyarországi tematikájú magyar) filmeket készíteni, szép, univerzális emberi történeteket megjeleníteni. S vannak köreinkben egyéb filmes szakemberek (rendezők, operatőrök stb.) is, akik szintén képesek minőségi teljesítményt nyújtani a saját területükön.
Magától adódik tehát a kérdés: képes volna-e ez a csapat elkészíteni egy vérbeli szlovákiai magyar játékfilmet? Nemzetközileg értékelhető szinten megjeleníteni egy igazi felvidéki magyar történetet?

Mindjárt mondom, hogy az ötlet nem az enyém: Galán Géza állt elém még jó húsz évvel ezelőtt ezzel a felvetéssel. S mindannyiunk számára világos, hogy a szlovákiai magyar történeteket szlovákiai magyar művészek tudnák a leghitelesebben rögzíteni a filmvásznon.

Érdekes módon egy, Szabó Istvánnal való beszélgetésem során is felmerült ez a téma pár évvel ezelőtt Budapesten, s ő izgalmasnak találta a felvetést. Azt mondta, vigyünk neki egy forgatókönyvet, s utána tudunk beszélni konkrétumokról, utána ő is tud tanácsokat adni.

Néhány történés és a Covid azonban elsodorta ezt a lehetőséget.

Tudom és tudatosítom, nagyon-nagyon komoly kihívást jelentene az ilyesmi. De siker esetén egy minőségi ugrás nagyot dobna a csapaton, nem beszélve arról, hogy egy jó szlovákiai magyar sztori behozhatna az európai gondolkodásba egy olyan témát, amely láttathatna bennünket.

Megjegyzem: Csehországban ilyen kerülővel került be a közbeszédbe a szudétanémetek kitelepítésének kérdése, több film is készült hasonló témában. Sőt, maga Hrabal (akinek a felesége egy szudétanémet hölgy volt) az elsők közt csempészte be a cseh irodalomba ezt a fájdalmas témát.
Nos? Nem az lő a legmagasabbra, aki az eget veszi célba?

Csáky Pál

Megjelent a szabadujsag.sk honlapon