Felemelni a közösséget

A Körkép (korkep.sk) interjúja

Szokta olvasni a .týždeň-t?
Nem rendszeresen, de igen.

Mi a véleménye a hetilapról?
Egy viszonylag tisztességes hetilap, specifikus világképpel. Messze nem minden cikkükkel, elemzésükkel értek egyet.

Štefan Hríb, a lap főszerkesztője nemrég díjat kapott Budapesten a szlovák-magyar megbékélés érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként. Erre Ön reagált egy írásában, miszerint nem kell hasra esnünk a megtiszteltetéstől akkor, ha egy szlovák tisztességesen szól hozzánk.

Kifejtené röviden, mire gondolt?

Pontosítanám: én Hríbnek a Magyarország és Szlovákia közötti viszony rendezését célzó szövegére reagáltam. Februárban voltam Brüsszelben, az Európai Néppárt kibővített elnökségi ülésén, ott találkoztam Surján Lászlóval, aki megkérdezte a véleményemet Hríbről és a munkásságáról. Én is azt mondtam, hogy megérdemel ilyen szintű odafigyelést. Ezzel semmi bajom. Nem is kettőjük gesztusára reagáltam, hanem arra, hogy Hríb ezután egy kicsit elszállt. Írásában, mely magyarul is megjelent, a Magyarország és Szlovákia közötti problémákról ír, s a megoldásból kihagy minket.
Leír néhány olyan történelmi időszakot, ami tényleg problematikus, és amiről valóban beszélni lehet, ám némelyiket felszínesen kezeli.
Ilyen probléma a 19.század végi és 20. század eleji magyar politika, de a második világháború alatti időszak is. Ám én nem értek azzal egyet, hogy 1938 és 1948 között mindent egy kalap alá lehet venni. Differenciálni kell. Van egy nemzetközi politikai vonulata ennek az időszaknak és van egy belpolitikai vonulata. A Beneš-dekrétumok például a regnáló csehszlovák hatalom és a saját állampolgárai közt levő viszonyt sértették meg, ehhez Magyarországnak semmi köze nem volt – már azon túl, hogy igyekezett menteni a helyzetet és segíteni a meghurcolt magyarokat . Hríb viszont a történelmi sérelmek felsorolása után megáll. Erre én azt írtam, hogy Magyarország és Szlovákia közt az a legnagyobb probléma a 20. században, hogy az első világháború után nem etnikai határok jöttek létre. Ergo: van itt egy közel félmilliós magyar közösség, ennek rendezetlen helyzete a legélesebb probléma. Azt írtam Hríbnek, hogy ennek megoldása nélkül bizony nem lehet igazi magyar-szlovák kiegyezés. Úgy, hogy valaki átnyúl Budapestről és Pozsonyból a fejünk felett, ez nem fog menni. Az inkriminált Hríb interjúban viszont nekem úgy tűnik, hogy egy nagyon sértődött ember reagál a beszélgetőpartner kérdéseire.

Ön szerint mi lehet az, ami megsértette Hríbet?

Sértődött politikustól csak egy rosszabb van, a sértődött újságíró. Ez messze nem szimpatikus tőle. Hríbet több mint 20 éve ismerem, a Mečiar-időszakban jól együttműködtünk, s akkor is, amikor a Szabad Európa rádió tudósítója volt. Volt egy Domino fórum nevű ellenzéki újság is, amibe rendszeresen írtam, és a Sme-ben is rendszeresen publikáltam. Már akkor világos volt számomra – és ezen néhányszor össze is különböztünk -, hogy Hríb képe a jó felvidéki magyarról a vazallusi típusú, önmagát bizonyos fokig feladó ember. Hríb ezt több írásában is megfogalmazta. Az Új Szóban tavaly nyár körül egy írásában, melynek címe Moji milí Maďari – Kedves magyarjaim volt, krisztálytisztán leírja elképzelését, hogyan kellene kinéznie az ő kedves magyarjának. Amolyan szlovmagyar, félig asszimilálódott, a nyakát behúzó, aki csendben van, röhögcsél csak esetleg és táncol, meg népdalokat énekel. Ez engem eléggé felbosszantott, írtam is egy szösszenetet, amiben azt mondtam, hogy ekkora gőg meg hülyeség legutóbb Ferenc Jóskánál volt tapasztalható. De Ferenc Jóska legalább császar volt. A saját nevemben tehát kikértem magamnak, hogy Štefan Hríb rólunk, szlovákiai magyarokról ilyen hülyeségeket írjon. Volt már tehát egy összekülönbözésünk, és az ő fenntartásai innen is datálódhatnak. Sajnálom, mert egyébként Hríbet egy viszonylag tisztességes újságírónak tartom, akinek bizonyos empátiája tényleg van a magyarok iránt.

Van olyan szlovákiai magyar, aki megfelel a Hríb által felvázolt jó magyar – képnek?

Persze, a Híd tagságának a fele. Ők programszerűen csinálják ezt. Bugár Béla tartalmatlan, mondjam úgy: bohóckodása világosan az asztalra teszi ezt az embertípust.

Ön azt hiányolta Hríb beszédéből, hogy a szlovákiai magyarok nem szerepelnek benne. Hríb ezt úgy magyarázta, hogy ön nem értette meg a lényeget, mert ez nem Szlovákiáról és Magyarországról szólt, hanem a szlovákokról és magyarokról, amiben benne vannak értelemszerűen a szlovákiai magyarok is.

Meglepett ez a része a válaszának. Mintha Hríb nem tudta volna, hogy miról írt és miről beszélt. Tesssék utána nézni, az írása a Szlovákia és Magyarország közti viszonyról szólt, míg a Körképes interjúban a magyarság és szlovákság témájára próbálja ezt átvinni, ami nem ugyanaz – csúsztat. Egy Pátria rádiós interjúban fel is szólítottam őt, hogy folytassa újságjában a párbeszédet, de a következő lépcsőfok az legyen, hogy „mi legyen a mi magyarjainkkal”. Mármint írják le a szlovák politikusok, értelmiségiek, hogy látják az itteni magyarság jövőjét. Ugyanis az én legnagyobb problémám a szlovák értelmiségi vagy politikai elittel, s az újságírókkal kapcsolatban is az, hogy 23 év alatt nem jöttek semmilyen kínálattal. A Híd filozófiája itt válik értelmetlenné, hogy meg akarnak felelni olyan elvárásnak, amit nem is körvonalazott senki. Én az elmúlt 23 évben nem találkoztam azzal, hogy szlovák értelmiségi csoport, politikai párt, vagy bárki jött volna, hogy kedves Szlovákiában elő magyarok, minden tizedik állampolgárt ti adjátok, így látjuk a ti esélyeiteket és jövőtöket, kezdjünk el erről beszélni. Nekem ez nagyon hiányzik. Ha bárki megnézi a politikai pártok programjait, vegyük csak a 2010-es választási programokat, az SDKÚ egy mondattal intézte el  általánosságban a kisebbségeket, a többi párt meg teljesen ignorálta őket.

Hrib az interjúban többször üzent Önnek, hogy nem értette meg a lényeget, és valójában a saját pecsenyéjét sütögeti, mivel ellenérdekelt. Ha valami pozitív következne be a szlovák-magyar kapcsolatokban, és Ön nem lenne ott, az kellemetlen és előnytelen lehet Csáky számára. Így inkább elgáncsolja. Mi a reakciója?

Nem akarom Hríbet bántani, mert tényleg nem érdemli meg. De az, hogy ennyire sértődött és gyerekesen viselkedik, az őt minősíti. Számomra ez nevetséges. Ha ő úgy gondolja, hogy Surjánnal kezet ráztak és ez a szlovák-magyar megbékélést jelenti, akkor szerintem nagyon téved. Ha ő úgy gondolja, hogy azon a nyomvonalon tovább lehet menni, amit ő leírt, akkor is téved: minket kihagyva nem. Ha úgy gondolja, hogy Szlovákiában elmond három pozitív mondatot a magyarokról és ettől nekünk hasra kell esni, akkor ebben is téved. Egyébiránt úgy érzem, sokkal erőteljesebben megsértődött azon, hogy a szlovák média, a szlovák kollégái ezt teljesen ignorálták. Úgy gondolom, hogy egy hiú ember azt gondolta, dob egy nagyot, ám az nem az ég felé ment, csak kacsázott a vízen. Ezt pedig nem értékelte senki egetrengető áttörésként. Elsősorban a saját szlovák kollágái nem, és most vagdalkozik. Ennek nincs értelme. Érezhetően nincs képben az Önök interjújában, többször téved és nagyzol, azt állítja, hogy ő többet tett a magyarokért, mint közülünk néhányan.Vagy hogy a Híd hozta létre a Selye Egyetemet. Evidens, hogy e téren nagyon felszínes ismeretei vannak.

Ön hogy képzelne el egy történelmi szlovák-magyar kiegyezést?

Erről dokumentumot készítettünk 2008-ban, amikor én voltam az MKP elnöke. A dokumentumot elküldtük Budapestre, a magyar parlament 5 pártja akkor azt mondta, hogy ez egy jó anyag, erről lehet tárgyalni. Három témakör volt benne. Az első: nézzünk szembe a történelmi traumákkal. Itt fel voltak sorolva azok a történelmi sérelmek mindkét oldalról, amelyek máig feszültségeket okoznak. A második velünk foglalkozott, a szlovákiai magyar közösség jogaival és jövőjével, és azt is beleírtuk, hogy ha kéri valaki, a magyarországi szlovák közösségnek is legyenek a jogai rögzítve benne,  törvényekkel garantálva, különböző autonómia formákkal. A harmadik az országok szintjén való együttműködés pillérei.Itt azért figyelembe kell venni, hogy nem egy szinten van a két közösség. Magyarországon a szlovákság egy jóval kisebb, szerényebb közösség. Ezt a közösséget a Csehszlovák kormány fejezte le a második világháború után a lakosságcserével, vagyis azzal, hogy a legöntudatosabb értelmiségi rétegét áthozták ide, Szlovákiába. Másak a feltételek is.  Magyarországon létezik kisebbségi törvény egy kis számú kisebbség számára, Szlovákiában egy 10 százaléknyi, vagy ha az összes kisebbséget nézem, akkor 20 százaléknyi kisebbségcsoport számára nincs törvény. Egy Európai Uniós ország kapcsán ez joggal kritizálható, hiszen ott, ahol a banánok görbületét szabályozzák, ott egy ilyen fontos témáról nincs törvény. Magyarországon van kulturális autonómia és törvén alapján megválasztott kisebbségi önkormányzatok, helyi, regionális és központi szinten, Szlovákiában nincs. Magyarországon ehhez hozzá van rendelve egy autonóm pénzügyi csomag, Szlovákiában szanaszét vannak bizonyos pénzek az oktatásügyi és a kulturális minisztériumnál. Az új alaptörvény értelmében nekik joguk van a parlamenti képviseletre is, ilyen garancia nálunk nincs. Szlovákia tehát messze le van maradva gondolkodásban és ennek a kérdésnek a kezelésében. Ezt próbáltuk lerendezni ebben a dokumentumban. E nélkül nem lehet normális viszony köztünk.

Milyen szerepet tudna játszani a normális viszony kialakításában Csáky Pál?

Štefan Hríb téved abban, hogy személyek fogják ezt megcsinálni, ez kevés. A szlovák politikai elitnek, társadalmi és értelmiségi elitnek kell eljutnia oda, hogy akarja és megcsinálja ezt. A nagy kézfogást francia és német oldalról a francia elnök és a német kancellár tette meg, de ez nem azt jelentette, hogy csak kettőjük munkája volt. Emögött valós akarat, valós törvények voltak, valós lépések, valós politika volt. 44 évig húzódott a dél-tiroli téma és az osztrák parlament csak a 90-es években hozott olyan határozatot, hogy ezt a kérést most már rendezettnek tekinti, miután az autonómia csomag már bebizonyította működőképességét Dél-Tirolban. Ezek tehát nem egyszerű folyamatok. Itt a személyek játszhatnak fontos katalizátor szerepet, de ez másodlagos. Az elsődleges az, hogy kialakuljon a társadalomban egy politikai akarat a rendezésre. A szlovák társadalom fogadjon el minket olyan magyarnak, ahogy mi szeretnénk itt élni.

Milyen érzés volt a 2010-es parlamenti választások után kiesni a nagypolitikából?

A szlovákiai magyar közösségnek most már harmadik éve nincs érdekképviselete a szlovák parlamentben. Vannak magyar szavazatokkal bejutott magyar és szlovák képviselők, akik a magyarok gondjairól nem sokat szólnak a parlamentben. Látjuk, hogy csúszik le a komáromi, rimaszombati, bodrogközi régió, sajnos szinte az összes magyarlakta régiót felsorolhatnám. Vannak onnan parlamenti képviselők, akik valószínűleg a helyiek, az ott  élők szavazatával is jutottak be a parlamentbe, de  semmit nem tesznek a régiókért, ahogy véleményem szerint a szlovákiai magyarságért sem. Mindig fenntartásokkal viseltetek az iránt a politikai deklaráció iránt is, ha valamilyen kormány a status quot próbálja garantálni. Ez olyan, mintha azt mondaná egy multinacionális cég, hogy garantálja a status quot a fizetésekben. Magyarán, 50 év múlva is ugyanolyan fizetések lesznek, mint most. Ha a Szociális Bizosító garantálná a szociális szolgáltatások status qou-ját, tehát olyan nyugdíj lesz 50 év múlva is, mint most. Ez butaság, mert az élet megy tovább és mindig újabb és újabb esélyeket és lehetőségeket produkál. Az emberi jogok, a kisebbségi jogok területén ugyanígy van. Most úgy látom, visszacsúszás van. 2010 óta folyamatos visszacsúszás.

Az eredeti kérdés az volt, hogy Csáky Pál számára milyen érzés volt kiesni a nagypolitikából.

Nem volt kellemes érzés. Én a személyemre vonatkozóan egyedüliként levontam a konzekvenciákat. Szlovákiában nincs példa arra, amit én 2010-ben a választások után tettem. Lemondtam a posztomról és egy ideig az elnökség munkájában sem vettem részt. De ez sem csak a személyekről, még csak nem is a pártról, hanem a közösségről szól. Én mindig azt tartottam, hogy a párt csak egy eszköz. Ami a lényeg, az a közösség esélyei és jövője. S most a közösség van rossz helyzetben.

Hogy látja az MKP és a Most-Híd versenyfutását a megyei választásokon? Milyen következményei lehetnek az eredményeknek?

A Most-Híd kiesett a hatalomból országos szinten, látjuk és érezzük, hogy ez komoly feszültségeket okoz náluk. Láttuk, hogy sok, számukra fontos ember, támogató vagy funkcionárius hátat fordított nekik. Látjuk, hogy a Most-Híd zavaros ideológiája oda vezet, hogy Túrócszentmárton maticás polgármesterét vitték be magyar szavazatokkal. Ha erre valaki büszke, ezen csodálkozom. Most úgy látom, hogy a Most-Híd számára a  túlélés szempontjából fontos cél az, hogy a jelenlegi regionális képviselők számát megnövelje, és regionális szinten hozzájusson valamiféle befolyáshoz, mert országos szinten teljesen kicsúszott ebből. Ők ugyanis nem elvekre, hanem érdekekre épülő párt. Most az érdekeiket próbálják második ligás szinten érvényesíteni. Van arra esélyük, hogy több megyei képviselőjük legyen, mint a jelenlegi kettő, ugyanakkor a választási utáni időszak majd megmutatja, hogy a magasabb számú képviselővel mit tudnak elérni. Az MKP számára az elvi pozíciók megőrzése a cél. Úgy gondolom, hogy igaz az, hogy az MKP-s képviselők garantálták Pozsony megyében a magyar intézmények, a szenci és pozsonyi magyar középiskolák esélyeit. Biztos, hogy a dunaszerdahelyi járásban az utaktól kezdve a kórházak és az oktatási intézmények támogatásáig, a galántai járásban is a magyar oktatási intézmények esélyeit is az ottani erős magyar frakció garantálta. De ugyanezt mondhatnám el az egész Tőketerebesig terjedő magyarlakta régiók vonatkozásában: fontos a közöség irányában elkötelezett képviselet. Úgy érzem, az emberek kicsit felületesen viszonyulnak a megyei választásokhoz, pedig tévednek. Hiszen az életüket közvetlenül befolyásoló döntéseket fogják meghozni azok, akiket megválasztanak.

Milyen következményei lehetnek a két párt versenyfutásának megyei szinten?

Összeségében valószínűleg kevesebb képviselő lesz. De én úgy gondolom, hogy csak a képviselők számában gondolkodni önbecsapás. Persze fontos egy párt számára, hogy mennyi képviselője van, de elsősorban azt kell nézni, mihez kezd ezzel, milyen a képviselők minősége. Hogy a csapat milyen konkrét tevékenységet fejt ki, azt kell, hogy lássák a régiókban, a megyei szinteken. Sajnos, a 2009-ben a Most-Híd megalapításával létrehozott szembenállás betülemkedett a helyi politikába, munkahelyekre, helyi önkormányzatokba, családokba, és egy csomó energiát visz el buta módon. Elpazaroljuk, amikor építkeznünk kellene, önmagunkat jobban megszervezni. Erre konkrét példa, ami a komáromi, vagy a dunaszerdahelyi önkormányzatban történik. Sajnos sok ilyen példát tudnék mondani. A legnagyobb kuriózum Nagysalló, ahol a szlovák nemzetiségű  MKP-s polgármestert egy, a szlovák iskolában tanító hidas feleség felbújtására a hidas képviselők jelentették fel. Azért, hogy a kisebb és gyengébb magyar alapiskolának egy fő számára magasabb fejpénzt ad.

El tudja képzelni magát az EP-ben?

Ez nem személyes döntés kérdése. Ott kellene lennünk európai szinten, de az nem egy-két ember ügye, hanem a közösségé. A jelenlegi európai szintű politikánál markánsabb európai politikát kellene folytatni. Jobban ki kellene használni a személyi kontaktusainkat is. Itt két téma van: az egyik, hogy mit akarunk, mit merünk, és mit kellene európai szinten játszani, a másik pedig, hogy kik azok a legmegfelelőbb emberek, akik ezt meg tudják valósítani. Az emberek majd eldöntik, hogy megtisztelnek-e a támogatásukkal, vagy sem. A legfontosabb dolog azonban – ha az MKP európai parlamenti mandátumairól beszélünk – az, hogy a dolgok mai állása szerint ez légvár, mert ehhez át kell ugrani az 5 százalékos küszöböt. Az MKP-nak ez az elmúlt két parlamenti választás alkalmával nem sikerült .Az MKP-nak tehét azt kell eldöntenie – és erre az Országos Tanács hivatott -, hogy milyen politikai játékot akar játszani. Nekimegy-e úgy az EP választásoknak, hogy belead apait-anyait minden (helyi, regionális és központi) szinten. Pénzt, paripát, fegyvert, és 2014-ben átugorja az öt százalékot. Ebben óriási kockázat van, de egy óriási mobilizáló erő és esély is lehet. Mert ha teszem azt az EP választásokon az MKP elér 6-7 százalékot, az óriásit dob az egész MKP-n. 2014 májusa után az egy jóval nagyobb önbizalommal bíró csapat lenne. Ha nem, jelentős mértékben demoralizálódhat, ami nem lenne jó. Tehát ez egy nagyon fontos politikai döntés lesz, látni kell, hogy ez a jövő évi EP választások politikai tétje.

Csáky Pál lát fantáziát abban, hogy az EP keretein belül politizáljon?

Ha a csapat úgy dönt, hogy megpróbálja kihasználni az EP választásokat az MKP növekvő pályára állítására, s én ebben hasznos tudok lenni, akkor emelt fővel vállalom. De megjegyzem, az EP választás a negyedik vagy ötödik forduló lesz mostantól –  két fordulós megyei választás, lehet hogy két fordulós elnökválasztás után jön az ötödik, az EP választás 2014 májusában. Az embereknek elegük lesz a választásokból. 15-16 százalék részvételi arány várható, s ilyen arány mellett a pártok kemény magjai döntik el a százalékos eredményeket. Nem lehetetlen, hogy  ha az MKP jól tudja mobilizálni a kemény magját – és a közvélemény-kutatások azt mondják, hogy nekünk aktív és stabil a kemény magunk -, úgy akár 6-7-8 százalékot is elérhetünk, de ez nem jön önmagától.

Jól látjuk, hogy legtöbbször külön utas politikát folytat? Igy volt Bugár alatt, a saját elnöksége idején és Berényi József vezetésekor is. Jól látják? (régi logó, saját arculat, önálló kampány, stb.)

Nem hiszem. Egy dolog biztos – én eléggé öntörvényű ember vagyok és voltam is mindig. Van elképzelésem a világról és apámtól elég kemény fejet örököltem, hogy ezt végig is vigyem. A Bugár alatti MKP-ban sok dolog nem tetszett nekem, és az idő nekem adott igazat. Én ott egyfajta belső ellenzéket is képviseltem néha, de nem mertek belém kötni, tartottak tőlem, mert tudták, hogy a párt egy része mögöttem áll. Ez 2007-ben be is bizonyosodott. Én úgy éreztem, nem lehet egy-két lobbicsoport érdekeinek kiszolgáltatni a pártot és a közösségi érdekeket. Azért nem mentem akkor tovább ebben, mert miniszterelnök-helyettesként kellő terem nyílt ahhoz, hogy csináljak valamit. Ne feledjük el, hogy sok mindent sikerült is megtennünk. A Selye Egyetemről szóló törvényt saját kezűleg írtam, egy csomó fontos törvényt készítettünk, támogatásokat szereztünk. A második Dzurinda kormány az építkezés éve volt.

A pozitívumok felsorolása mellett azért közbevetnénk egy kérdést: a 120 ezres magyarság csökkenésben mennyire látja saját szerepét?

Semmiféle felelősséget nem vállalok ezért, nekem négy lányom van (nevet). Mindenféle nagy szövegek helyett szerintem mindenki tegye meg, amit meg kell tennie. Nem tudományos értekezéseket kell írni, hanem gyerekeknek kell megszületniük. De komolyra fordítva a szót, biztos, hogy vannak dolgok, amiket lehetett volna jobban csinálni, ám tökély soha nem lesz. Nem mondom, hogy az az időszak, amiről beszéltem, szuper és tökéletes volt, de mindenképp vállalható. Most sajnos rosszabb passzban vagyunk.  Ami a szlovákiai magyarság legnagyobb problémája, az a lélek megrendülése, az elbizonytalanodás. A négy külhoni nagy magyar tömb, a délvidéki, az erdélyi, kárpátaljai és a felvidéki magyarság közül mi vagyunk lelkileg a legrosszabb állapotban. Ezért is írok sokat, adok ki könyveket, próbálom az emberek gondolkodását és tartását felemelni.Visszatérve az előző kérdéshez, 2007 után nehéz volt a helyzetünk ellenzékből, és egy paranoiás Fico-kormány volt velünk szemben. De az MKP-nak súlya volt,  ha én valamit mondtam MKP elnökként, akkor arra a miniszterelnök reagált. Ha én mondtam és kértem valamit Magyarországról, azt megcsinálták. Tehát ilyen vonatkozásban is súlyunk volt. Több esetben az EP vezetőivel, elnökével tárgyaltam, például a Lisszaboni szerződés alkalmával. Az MKP külföldön és belföldön tényező volt. A megosztottság azt is hozta, hogy a magyar közösség politikai képviselete 2010 óta jelentősen gyengült. Az MKP-nak problémái vannak,de a Hidat sem veszi komolyan senki. Fontos, hogy az MKP összeszedje magát, ez a magyar közösség érdeke.

A parlamenten kívül viszont az MKP teljesen más helyzetben van, mint amikor Ön miniszterelnök-helyettes volt.

Így van. Ezért mondom, hogy a 2009-es szakítás – az hogy elmentek tölünk a kollégáink, majd így viselkedtek, egy öszvérpártot hoztak létre -, a közösséggel szembeni bűn. Közben kiderült, hogy minden, ami a párt körül negatívumként felgyülemlett, az hozzájuk köthető – lásd a Gorilla anyagokat, ahol Chmel, Bugár és a többiek név szerint szerepelnek, de a szlovák sajtó erről sem beszél. Mert nemzetpolitikai érdek, hogy a Hidat ne bántsák, különben az MKP erősödne. Így ott tolerálnak sok mindent. Úgy gondolom, 2007 és 2010 között az MKP-nak egy jó korszaka volt, lelkileg, szervezetileg is erősödtünk 2009-ig. Ami 2010-ben történt, az hideg zuhany volt, azt senki nem várta. A magyar közösség veszített vele a legtöbbet.

Hogy értékeli a jelenlegi szlovák politikát? Van olyan személyiség, akit elismer és tisztel?

(Hosszú csend). Már az, hogy percekig kell gondolkodnom, mutatja, milyen rossz helyzetben van a szlovák közélet. A szlovák politika hígul. Egyébként régóta. 10 éve nem igazán értékes már az elvi politizálás. A marketing, meg a celeb jelenségek inkább. A Hídra is gondolok, de elősoroban az Egyszerű Emberekre meg Matovičra. Egy normális társadalomban egy ilyen ember a kukákat tologatná a város szélén, és nem a parlamentben ülne. De hát ez van. Mindezek ellenére tudok mondani 5 olyan nevet, akiknél úgy gondolom, hogy jó politikusok, és egészében véve sokat tettek Szlovákiáért. A saját tapasztalataimból indulok ki – tanú vagyok, ha úgy tetszik. Bár a Gorilla-anyagok tükrében tényleg sárosak, Mikuláš Dzurinda és Ivan Mikloš sokat tettek Szlovákiáért, és én elismerem őket. Sokat tettek a felvidéki magyarságért és sokat tettek a Selye Egyetemért is, talán többet, mint az egyetem néhány mai vezetője. A harmadik (ugyancsak fenntartásokkal, mert van benne egyfajta magamutogatás, populizmus, nárcizmus)  Daniel Lipšic, akiben van valami, ami fontos ennek a társadalomnak. Van belső dinamikája, képzettségi szintje. A már nem aktívakból, ha az IQ-t és a szellemi mélységet nézzük, akkor Ján Čarnogurský. A legfelkészültebb szlovák politikus volt az elmúlt 20 évben. A tragédiája az, hogy az ilyeneket nem szereti a társadalom. Tudom, azt is, hogy Čarnogurský nem szeret bennünket, magyarokat – de vele szemben lehetett érvelni, ő nem csak az erő nyelvén értett. S ha tágítjuk a kört, akkor Frantisek Mikloškot is ide tenném, bár őt is fenntartásokkal. Ha az ember 23 éve benne van ebben a forgatagban, és emlékszik dolgokra, akkor sok furcsaságra is emlékszik. A megyei választási törvényt úgy vitték be   a parlamentbe kormányjavaslatként, hogy egy körös legyen a megyei elnökválasztás. A vita utolsó felszólalója František Mikloško volt. Szó szerint ezt mondta: meg vagytok őrülve? Ebben az esetben azt garantáljuk, hogy két megyében – Nyitra és Nagyszombat – a magyarok az első körben nyernek. Azt javaslom, legyen két körös. A szlovák képviselők pedig megszavazták. Érdekes, ugye? Az egyik oldalon Adalbert-díjat kap és eljön az Esterházy centenárium megünneplésére a magyar parlamentbe. Pedig a KDH elnöksége határozatot fogadott el, hogy nem mehet, ő mégis eljött. Ennek ellenére amikor ez a  konkrét téma felmerült, amiből mi jól jöhettünk volna ki, akkor ő vágta el. Hozzátennék még 5-6 újságírót, bár bizonyos fokig ők is “szeplősek”.. De olyan ember, akit maradéktalanul tisztelhetnék, olyan nincs. (Körkép)

Cikkajánló

nagy_kadar_1

Megelevenedik Nagy Imre és Kádár János „hitvitája”

Egy nap az örökkévalóságból címmel nemzeti ünnepünkön mutatja be Csáky Pál új drámáját a budapesti József …