Nagy kihívás

Érdekes és fontos év 1998. Pár hónappal ezelőtt épphogy csak sikerült levezényelnünk a pártegyesítést, s most egy újabb komoly döntés előtt állunk: a kormányba való belépésről szóló döntés meghozatala előtt. A szlovákiai magyar közösség nyolcvanéves történetében először áll a közösség legitim politikai reprezentációja az előtt a feladat előtt, hogy egységesen eldöntse, független, reprezentatív entitásként részt vegyen-e, s milyen feltételek mellett a végrehajtó hatalom gyakorlásában.

Különböző részmegoldások megvalósultak már a múltban is hasonló témakörben, a kommunista időszak alatt is voltak a kormányoknak magyar nemzetiségű tagjai. A bársonyos forradalom után, 1990 és 1992 között is volt az akkori kormánykoalíciónak legitim magyar politikai alkotórésze. Az egységes magyar politikai képviselet azonban először áll ilyen kihívás előtt.

Véleményalkotásunkat, döntéseinket bizonyára befolyásolják a saját magunk által megélt helyzetek és elődeink történelmi tapasztalatai is. Vannak, akik talán még ma is azt gondolják, hogy a szlovákiai magyar közösség érdekeit a leghatékonyabban ellenzéki pozícióból lehet képviselni. Magam nem osztom ezt a nézetet, bár azt is sejtem, hogy egy esetleges kormányba lépés sem hoz számunkra irigylésre méltó helyzetet, nem jelenti majd minden gondunk és problémánk automatikus megoldását. Tapasztalatlanok vagyunk az új helyzetet illetően, ezt legalább egymás közt be kell vallanunk.

A kihívás legkeményebb része ezt jelenti: képes-e a csapat fejlődni, felnőni az országos és az európai problémák megértéséhez, hozzájárulni megoldásukhoz.

Egyszóval: kormányképes párttá tudunk-e válni, vagy csak maradunk a saját nemzetiségi látókörünk szintjén. Tudunk-e kiállítani olyan kormánytagokat, államtitkárokat, egyéb fontos posztok betöltésére alkalmas embe – reket, akik garanciát jelenthetnek arra, hogy ez a párt ne bukjon meg ezen a fontos vizsgán. S ugyanakkor ne feledkezzen meg választóiról sem: legyen képes rávenni koalíciós partnereit a kisebbségi témákban való előrelépésre is.

Féltenivalónk, veszítenivalónk ugyanis tényleg van. Nem csupán a várható ellenzék keménysége jelent majd komoly kihívást, hanem koalíciós partnereink nézetei, politikai módszerei is. Ők sem igazán szeretnek bennünket, ám a politika nem is arról szól, ki kit szeret és kit nem. A politika az érdekek, és merem remélni, az értékek megjelenítéséről is szól. Nekünk most van egy mindenek felett álló politikai érdekünk, amely szerencsésen összecseng a legjobb értékek érvényesítésének lehetőségével ebben az országban: egyszer s mindenkorra véget kell vetni a Mečiar-féle országlásnak, és azok pozícióit kell erősíteni, akik vele szemben az alternatívát jelenthetik. Meggyőződésem, hogy ezzel tudjuk a legjobban szolgálni választóink érdekeit, s ezzel Szlovákia és az összmagyarság érdekeit is. Szerintem ezen a módon érhető el a Magyarország és Szlovákia közötti viszony javulása is.

Azt nem mondom, hogy sétagalopp lesz az, ami vár minket. Ám ha most nemet mondanánk, hogy várhatnánk el másoktól, hogy úgy kormányozzák ezt az országot, hogy az nekünk is tetsszék? Ott kell lennünk a politikai döntéseknél, s ott kell majd megpróbálnunk a leghatékonyabban érvényesíteni az érdekeinket.

Ami pedig engem illet, csak akkor hiszem el, hogy kormánytaggá váltam, ha az elnöki palotában aláírva látom a kinevezési okmányt. S abban is biztos vagyok, hogy én leszek az első kormánytag, akit az ellenzék megpróbál majd leváltani. Ennek ellenére, ennek tudatában mondom: meg kell próbálnunk.

Ha most nemet mondunk, félő, hogy a félmegoldások időszaka, vagy az in – stabilitás következik. Az pedig nem lehet a mi érdekünk. (Elhangzott a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsán 1998 novemberében [szerkesztett változat])

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …