Csáky Pál Csáky Pál honlapja
Lezárult egy újabb fejezet a szlovákiai magyar politizálás történetében, s ma mindenki a jövő felől gondolkodik. A nyilatkozatok különböző súlyúak, a többségük látja a sors által elénk görgetett követelményt, s valamiféle egységesülésben gondolkodik. Ez helyes, s ma nagyon látható, hogy nagy kár volt egységünket 11 évvel ezelőtt egyéni és csoportérdekek miatt megbontani, ez rengeteg problémát gerjesztett. De most már együtt kell élnünk ezekkel a következményekkel is, s eléggé romos területen kell megpróbálnunk újraépítkezni. Ez persze elsősorban az ifjabb generációk feladata lesz, ám a nyilatkozatokból az is kitűnik, a legtöbb potenciális aktőrnek nemigen van konkrét elképzelése a teendőkről. Fontos lehet talán a nemzeti oldalon régebben szolgálatot teljesítők tapasztalata is, hiszen mindjárt az elején indokolt hangsúlyozni, hogy az ördög most is a részletekben bújik majd meg.
Még egy fontos összetevőt kellene az induláskor alaposabban szemügyre venni: Őfelsége, a Választópolgár üzenetét. Ez némileg csökkenteni tudja a most is jelenlévő személyes vagy csoportambíciók által jelentett veszélyeket. Látnunk kell ugyanis, hogy végleg kicsúsztunk a külhoni magyar csapatok első ligájából, ott csak az RMDSZ és a VMSZ maradt. A visszakapaszkodás nagy kihívást jelent a gyorsan változó társadalmi körülmények között, az eredmény a teljes közösséget minősíti majd.
Az első és legfontosabb üzenet szerintem: a választópolgár nem öncélú csapongásokat, a mindennel és mindenkivel szembeni köpködést, hanem civilizált eszmecserét, s egységes fellépést akar. Nem megjátszottat, őszintét. Nem egyéni szólókat, hanem közös cselekvést, értelmes együttgondolkodást. Visszaépíteni a közösségi pillérekből minél többet.
A második: néppárti struktúrát igényel. Ez azt jelenti, hogy egy olyan pártot, amely jelen van lehetőleg minden településen, amely együtt él az emberekkel, látja a problémáikat és ezekre megoldásokat kínál helyi, regionális és országos szinten is. Olyan pártra van szükség, amely szolgálni akarja a közösséget.
A februárban leadott karikák száma és a jelenleg létező szervezettség alapján egy párt van, amely közelít ehhez az elváráshoz: az MKP, ez a párt fontos alapot kell, hogy képezzen a jövőt illetően is. Berzenkedhet most bárki, mondhat kritikát reggeltől estig, ettől még a tény tény marad: egyedül az MKP rendelkezik országos szervezettséggel, s a februári kampány is megmutatta, hogy az MKP struktúrái nélkül nem tudunk előremozdulni.
Ezen a ponton azért nézzünk szembe önmagunkkal, s lássuk be: az MKP pocskondiázása közösségi potenciálunk csökkentése irányában hat. Vigyázat: nem azt mondom, hogy ne mondjunk építő kritikát, azt pedig végleg nem állítom, hogy az MKP nem szorul komoly reformokra. Mi, akik belülről látjuk állapotát, tudjuk, hol szorít a cipő. Ám a megoldás nem a jelenlegi struktúrák szétverése és majd valami csodás újraépítkezés a romokon, hanem a jelenlegi feltöltése, kinyitása, felemelése. Az MKP azon kevés értékek egyike, amely megmaradt nekünk, s amelyre építkezhetünk: vigyázni kell rá!
S fiatal barátaimnak mondom, tisztelettel: a néppárti struktúra gürcölést jelent, rengeteg napi aprómunkát. Ezt nem lehet megspórolni.
Őfelsége, a Választópolgár azt is jelezte, hogy magyar pártot akar, nemzeti alapú politizálást igényel. Ez az elvárás olyan pillér, amely száz éve biztosítja közösségünknek a túlélést. Ennek a hozzáállásnak az alapjai ott voltak a két háború közötti magyar pártokban, ott a Csemadokban is. Az elmúlt 22 évben ezt az elvárást az MKP testesítette meg.
Ezen a ponton ismét álljunk meg egy pillanatra. Szerintem a kelleténél többször hangzik el a szlovákiai magyar vitákban dehonesztáló kritika az előttünk járt generációk munkájával kapcsolatban. Általánosító, buta kritika, amely leszól mindent és mindenkit.
Ezt én helytelennek és károsnak tartom, VITÁZNI IS CSAK FELELŐSSÉGGEL SZABAD! Senki nem lesz okosabb és értékesebb ember attól, ha az előttünk járt korosztályok munkáját leszólja. Abban persze lehetnek hibák, tévedések, de az általános asztalsöprés káros: kisebbségi mikrotársadalmunk elkötelezett tagjai a múltban is tették a dolgukat a kisebbségi pártokban, a Csemadokban, az MKP-ban, az egyházi és más magyar szervezetekben is. Az iskoláinkban, intézményeinkben is. Tisztelet illeti őket ezért, nem leszólás, nélkülük, az ő vállalásaik nélkül ma nem itt tartanánk.
Nem arról beszélek, hogy egy-egy hibás döntést, tettet vagy gondolatot ne lenne szabad kritizálni: ellenkezőleg! Az is világos, hogy a minőség kívánalma minden időben megkerülhetetlen. De azt mondom, hogy az öncélú, saját vagy csoportérdektől vezérelt, kisebbségi magyar társadalmunk belső kohézióját programszerűen csökkenteni igyekvő vagdalózásokat el kell vetni. Korrekt, magas intellektuális szinten való, előremutató dialógus kell, ahol névvel és arccal vállalja mindenki a véleményét. Ne feledjük: a kibertérben folyó vitákat minden ország arra szakosodott rendőri vagy titkosszolgálati szervei is manipulálhatják!
Ha pedig kritikát akarunk mondani, tegyük meg azok irányában, akik tényleg megérdemlik: a közösségi érdekeinkkel szembemenők, a helyezkedők, a besúgók, a kerékkötők, a hatalmat magánérdekek miatt kiszolgálók irányában. A magukat pénzért vagy más érdekekért eladók, a közösségtől elfordulók irányában. Ez azért fontos, hogy megőrizzük közösségünk erkölcsi tartását.
Ám a tisztességes, sorsukat és a közösségi cselekvést vállaló, elkötelezett magyar emberek munkáját köszönjük meg! Sokan közülük rengeteg pénzt, időt, energiát öltek közösségi tevékenységükbe: nélkülük nem itt tartanánk. Az MKP, a Csemadok is azért él ma, mert konkrét emberek éltették. Ilyen helyzetben okos dolog ötvözni a tapasztalatot a dinamikával.
Azt is elmondták a választók februárban, hogy az MKP-val sem elégedettek maradék nélkül. Ez is komoly üzenet, ezzel is szembe kell nézni. Viszont azt is látnunk kell, hogy az MKP az elmúlt 10 évben nagyon nehéz körülmények között dogozott. Aki ilyen körülmények között szerepelt vállalt a pártban, az biztosan nem karriervágyból tette, hanem elkötelezettségből. Látom, hogy vannak olyanok, akik elfáradtak: ilyen esetekben indokolt elgondolkodni a cseréről, s egy esetleges pártegyesítéssel való feltöltésről.
De azt is látni kell, hogy az MKP megnyerte a 11 éve tartó ideológiai harcot, köszönet a hűségesen helytállóknak: Őfelsége, a Választópolgár arról is döntött, hogy a „mindegy, hogy milyen az orvos nemzetisége, csak gyógyítson” humbug megbukott, remélhetőleg egyszer s mindenkorra. Senecának volt igaza megint: az idő megmutatta az igazságot.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az eredetileg az Együttélés létfilozófiájaként megjelent kisebbségi együttműködés elvét ki kell dobni. Ellenkezőleg, az érték lehet – de látni kell, hogy a gyenge kisebbségi közösségek helytállása ingatag, a mindenkori hatalom által nagyon befolyásolható.
Örvendetesen sokan beszélnek napjainkban valamiféle egyesülésről is. Jó, ha van ilyen elszántság, ám azt is érzem, a nyilatkozók nem igazán tudják, miről beszélnek. Víziók kellenek, életképes víziók: lehet, hogy vannak személyes elképzelések, de azokat nem lesz könnyű egységbe fésülni.
Ahogy nézem, egyedül maradtam a porondon, akinek ez ügyben tapasztalatai vannak 1998-ból. Tudom tehát, mennyire bonyolult dolog ez, s hogy a fiatalabb generációk mennyire nem érzik ennek a kihívásnak a belső súlyát, mutatják a múlt év augusztusának, októberének és novemberének történései: a tárgyalódelegációk három alkalommal is úgy érezték, hogy közel kerültek a megoldáshoz. Ám azt nem fogadta el a többséget reprezentáló MKP elnöksége, illetve a novemberben elfogadott megoldást (választási párt MKÖ néven) nem fogadta el februárban a választópolgár.
Nem nagyvonalúságra, hanem kemény, de korrekt megállapodásokra van tehát szükség. Ismét csak engedtessék meg visszautalnom 1998-ra: az MPP utolsó kongresszusán, amikor arról szólt a vita, hogy az MPP megszünteti tevékenységét, s beolvad az egységes MKP-ba, a küldöttek komoly hányada nem szavazta meg az erről szóló határozatot, ráadásul többen azok közül, akiket a párt a közös kongresszus küldötteinek választott meg, el sem jöttek az egységesülő kongresszusra. S bizony magam sem tudom, milyen lett volna az MKP stabilitása 1999-ben, 2000-ben, ha nem jön a két óriási stabilizáló tényező: a parlamenti választás és a kormányba kerülés, amelyek felülírták a belső vitákat.
Nem öncélúan hangsúlyoztam tehát fentebb, hogy nagyon figyelembe kell venni a jövő folyamatainál is az MKP belső stabilitását, mert ez egy pillér: ezt nem szabad kockára tenni, mert különben összedől az egész új építmény. Ismét csak a februári kampány tapasztalataira utalok vissza: ha az emberek hamisságot fognak érezni, nem fogják azt elfogadni. Hogy világos legyek: be lehet trükközni magát bárkinek az első húsz jelölt közé, kérdés, hogy mit szól majd ehhez a köz. A múlt év novemberi „nagyvonalú” csűrés-csavarásokat sem volna tehát okos megismételni. A választók véleményét nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Ám a fal itt magasodik előttünk, megkerülhetetlenül. Ideje elindulni, de ahhoz az első gombot jól kell begombolni. Ez pedig az MKP megerősítésének kezdete kell, hogy legyen.
Csáky Pál. fb-jegyzet
