A józan ész dicsérete

Az orosz-ukrán konfliktus olyan téma, amely erőteljesen megosztja a társadalmakat. Ez nem jó, mert a kérdés értelmes taglalásánál éppen arra nincs szükség, ami pedig tombol a téma kapcsán: az érzelmek és az előítéletek cunamijaira. A konfliktus ugyanis mélyebb és veszélyesebb annál, hogysem kocsmai szintű odamondogatásokkal érdemben tudna vele kapcsolatban bármi érdemlegeset mondani bárki. Szeretném újból hangsúlyozni a válaszok adekvát súlyának szükségességét: Ukrajna számos vonatkozásban rosszul működő ország, az ukrán politika több döntésével okot adott komoly kritikákra, de mindez összességében sem hatalmazhat fel senkit – főleg nem az oroszokat – arra, hogy civilekre, lakótelepekre, a normális élethez szükséges infrastruktúrára támadjanak, s hogy állati módon viselkedjenek az elfoglalt területeken. Akinek ezen a téren még alaposabb információkra van szüksége, kérem, interjúvolja meg a saját szüleit vagy nagyszüleit 1944-45 történéseiről, interjúvolja meg a több százezer megerőszakolt magyar nőt és falhoz állított magyar férfit. S esetleg nézzen meg néhány fényképet, amelyeket 1956 végén készítettek a kéjjel szétlőtt Budapesten. 2014-ben úgy tűnt, hogy az oroszok képesek finom módszerekkel is dolgozni. Mára bebizonyosodott, hogy visszatértek a klasszikus módszerekhez: válogatás nélkül szétlőni mindent és leföldelni mindenkit, aki ellenáll az újraálmodott nagyorosz expanziónak. A számos kis- vagy középszintű érvelés fölött ez a generális: s ezt jól olvassa a világ demokratikus fele.
Nos, az az igazság, hogy Gútáról, két jó beszélgetésről hazatérve abszolút semmi kedvem nem volt újból erről a háborúról értekezni. Ám egy dolgot azért hangsúlyosan észre kell venni: a világ tegnap esti megrettenését. Lengyelországban tényleg felrobbant egy rakéta, s ott tényleg meghalt két ember. Hogy „oldottuk meg” mi, magyarok, az ilyen problémát 1941-ben? De facto vizsgálat nélkül azonnal hadat üzentünk a Szovjetuniónak, aminek meg is lettek a következményei. (Csak megjegyzem: történészek még ma is, 80 évvel a történtek után is jókat vitatkoznak arról, hogy mi is történt akkor Kassán, de az akkori magyar politika úgy tartottak helyesnek, ha ezt a provokációt felhasználva stratégiai lépést tesz. Rosszul tette.)

Nos, tegnap, 2022. november 15-én este az egész világ megrettent: elemzők azt írják, soha nem került még ilyen közel eme konfliktus kapcsán a világ a harmadik világháborúhoz. Ha a lengyelek aktiválnák a NATO-szerződés 5. cikkelyét, akkor a a NATO-nak ma szitává kellett volna lőnie az oroszok ukrajnai kontingensét, amire az oroszok atomtámadással válaszoltak volna. Ez tényleg nem olyan téma, amelyre csak úgy legyinteni lehet.

Ám – hála Istennek – nem ez történt. Hogy mi, arról nekem csak sejtésem van a világsajtó áttanulmányozása után. S most sok elfogult olvasónak bizonyára nem fog tetszeni, amit leírok: de ez az amerikai józanság dicsérete lesz.

Persze, elismerem, hogy az amerikaiak fején is sok vaj van, s az elmúlt évtizedekben sokszor viselkedtek csúnyán, rosszul. Közel-Keleten és Észak-Afrikában komoly hibákat követtek el, mint Latin-Amerikában is az elmúlt évtizedekben. Az afganisztáni kimenekülésük bizony nagyon csúfosra sikeredett, s a jelek szerint ezt értették félre az orosz szilovikok (akik egyébként nagyon szorgalmasan irtják újabban egymást is). Három hónappal ezelőtt viszont, már az orosz-ukrán háború kapcsán is leírtam, hogy az amerikaiak most jól teljesítenek, s ezt ma, a mai hírek alapján megismétlem. Ismét hangsúlyozom, én sem tudom pontosan, hogy mi történt, s a német és angol nyelvű sajtó áttanulmányozása sem ad pontos információkat, csak támpontokat. Megkockáztatom tehát a saját privát véleményem közzétételét – csendben hozzátéve, hogy van némi csekély tapasztalatom arról, hogyan kezelik nagyhatalmi szinten az ilyen helyzeteket.

Nézzük a pilléreket. Lengyelországban becsapódik egy rakéta, amelyen orosz feliratok vannak. Zelenszkij azonnal meggondolatlanul üvöltözni kezd, hogy ez orosz támadás a NATO ellen, amit azonnal meg kell torolni. Ez – ugyebár – a harmadik világháború kitörését jelentené. Azt is kéri, hogy ukrán katonai szakértők is jelen legyenek a helyszín megvizsgálásakor – ezt a lengyelek elutasítják mondván, hogy ahhoz az amerikaiak jóváhagyása is szükséges lenne, az USA viszont erre nemet mond. Az oroszok közben határozottan cáfolják, hogy ők lőtték volna ki a rakétát. A lengyelek militánsan oroszellenesek, ez – történelmi tapasztalataikat ismerve – érthető. Az oroszok veszteségei láttán elszabadul a képzelőerejük is, komoly fegyverkezést szeretnének megvalósítani, s így domináns pozícióba kerülni a régióban, fölülemelkedni még a németeken is. Egy dolgot azonban tudnak – s erre szintén a történelmük tanította meg őket (mi,magyarok, rosszabb tanulók vagyunk ilyen téren): nem maradhatnak egyedül. Keleten számukra hagyományosan ott vannak az orosz riválisok, nyugaton a németek. Ők hagyományosan az amerikaiakra tesznek, s az amerikaiak rájuk: Lengyelországban van a legerőteljesebb kelet-európai amerikai hadi potenciál. Ez a lengyeleknek biztonságot és komoly önbizalmat ad, de ezért adniuk is kell valamit cserébe: ha az USA azt mondja valamire, hogy ez vörös szintű kérdés, ott a lengyelek csak befoghatják a szájukat és bólinthatnak.

Nos: azt olvasom, hogy lengyel és amerikai szakértők vizsgálják, mi is történt Kelet-Lengyelországban úgy, hogy nem engedik oda az ukránokat. Mindeközben Duda lengyel elnök már reggel (!!!), a vizsgálódás lezárása előtt bejelentette, hogy nem tudatos támadás történt, hanem baleset: egy eltévedt ukrán rakéta csapódott be Lengyelországban. Ez az érvelés azért is érdekes, mert az oroszok Ukrajna keleti feléről lövik az ukrán területeket, s így a rakétáik kelet-nyugati irányban repülnek. Ha túllőnek a célon, akár tényleg át is lőhetnek Lengyelországba – de én is azt hiszem, hogy most elég a maguk baja, semmi érdekük ujjat húzni a NATO-val is. A keletről érkező orosz rakétákat az ukrán légvédelem úgy tudja lelőni, ha nyugat-keleti mozgású antirakétákat lő ki rájuk. Lengyelország viszont tőlük nyugatra van, tehát egy ilyen ukrán ellenrakétának nagyon meg kellett fordulnia ahhoz, hogy a hátuk mögött, Lengyelországban zuhanjon le. Kicsit furcsa tehát az érvelés, de elismerem, a rakéták néha tényleg megbolondulhatnak…

A világ közben retteg a háború kiszélesedésétől, s vicces a tegnap esti francia és német lapokat is olvasni: a francia és a német kormány a tekintetét Varsóra szegezi és feszülten várja, hogyan dönt a lengyel kormány. Egy valaki cselekszik csupán…

Nos, elmondom, szerintem mi lesz majd az erről elkészülő hollywoodi filmben: a lengyelek szólnak (és az USA katonai elhárítása megerősíti), hogy Kelet-Lengyelországban lezuhant egy orosz feliratokkal ékes rakéta, amely két ember halálát okozta. Valaki a Pentagonban felvett egy vörös színű telefont és áttárcsázott Moszkvába: ti lőttetek? Meg vagytok őrülve? A CIA főnöke pár nappal ezelőtt egyezett meg a ti elhárításotok főnökével, hogy nem eszkaláljuk tovább ezt a problémát. Az oroszok válasza természetesen tagadó. Ennek ellenére – a műholdfelvételek kielemzéséig, amely napokat vesz igénybe – nyitott a tényleges kérdés, amelyre elméletileg három válasz adható: vagy tényleg valamelyik orosz egység lőtte ki a rakétát (bármilyen szándéktól vezérelve, akár Putyint kívánva nehéz helyzetbe hozni), vagy fehérorosz területről jött a rakéta (hasonló, tisztázatlan célból), vagy pedig tényleg ukrán rakéta volt (annak ellenére, hogy az ukránok állítják, bizonyítékuk van róla, hogy az oroszok lőttek).

Ma hajnaltól azonban mindez másodlagos, az ügy első szintű politikai kérdéssé vált. Ma hajnaltól tehát az a fontos, hogy a Fehér Házban valaki szintén felvett egy telefont és odaszólt Varsóba: együtt fogjuk kivizsgálni az esetet, nehogy olyat találjatok, ami gondot okozna. Az ügy lezárult, lehet, hogy véletlen volt, de az is lehet, hogy provokáció. A NATO azonban nem hagyja kiprovokálni magát, a balhét puha formában elviszik az ukránok, nagy háború pedig nem lesz. Pont, az ügy lezárva.
A vizsgálódók meg majd mondanak valamit.

Csáky Pál, fb