A remény ideje

(Illusztrációs fotó: pixabay)

Lassan véget ér egy furcsa, sok problémát ránk zúdító év, s mi most az értékelése mellett azon is elgondolkodunk, mit hozhat a jövő. 2022 nagyon mostohán bánt velünk: hozott háborút, energiaválságot, meredek áremelkedést, durva vitákat, sokakat meggyötört a Covid is. Emberek, nézetek, médiumok feszültek egymásnak, sokszor szimpla rosszakarat és szemérmetlen cinizmus is előbukkant a felfeslett paravánok hazug felszínei alól. Egy szó, mint száz: 2022 nagyon megpróbált mindannyiunkat. S most, az év végén még kajla módon az arcunkba is vigyorog: vigyázzatok, lehet, hogy egyszer még visszasírtok majd, lehet, hogy 2023 még nálam is durvább lesz.

Nos, lehet benne valami, nem látjuk a jövőt, de igaz, ami igaz: régen volt bennünk ennyi bizonytalanság az új év eljövetelét várva.

Pedig olyan egyszerű lehetne minden – mondatja velünk a remény, s támogatja őt ebben a józan ész is. Csak épp azt kellene csinálni a fő döntéshozóknak, ami a dolguk: szolgálni az embereket, szolgálni a közjót.

Most szinte hallom is a felszabaduló sóhajokat: hová gondol, Csáky úr, ha ez megvalósulna, akkor tényleg eljöhetne a Kánaán. Ha az ember embernek nem farkasa lenne, ha a pénzvilág, a gazdaság fő döntéshozói nem csak a saját zsebük érdekeit néznék, hanem az összes emberét, ha nem lennének olyan menthetetlenül telhetetlenek, gátlástalanok, akkor talán… S ha a politikusok is azt tennék, ami a dolguk, Szlovákiában is, Európában is és az egész világon: a köz ügyeinek menedzselését tolnák előtérbe, nem az egyéni- és csoportérdekeket. De nem ez történik, ne legyünk naivak. Murphy törvénye most is tarol: a politikusok (és a pénzügyi cápák is) csak akkor kezdenek el ésszerűen viselkedni, ha már minden egyéb lehetőséget kipróbáltak…

Mert azt mindenképpen látnunk kell, hogy a gondok nagy részét emberek okozták embereknek. Nagyravágyás, hatalomvágy, kivagyiság, kapzsiság, magamutogatás, telhetetlenség a fő vétkesek. S ha jobban magunkba nézünk, látnunk kell, hogy ezek az emberi tökéletlenségek ott vannak körülöttünk, bennünk is: meg is kísértenek olykor. Délibábos lehetőségeket lebegtetnek meg mindannyiunk előtt: ne törődj a többi emberrel, ez most egy olyan kor, amikor mindent lehet, használd hát ki a lehetőségeket! Aki ma nem lop, a családját lopja meg.

Csakhogy… Csakhogy ez a szöveg, ez a mentalitás mintha ismerős lenne. Hallottuk ezt a rendszerváltás előtt is, hallhatták eleink a hatvanas, ötvenes években. Erről szóltak a durva negyvenes évek, világháborúval, kegyetlenkedésekkel, kitelepítésekkel együtt. Erről az első nagy háború és a versaillesi békerendszer is. Magyarán: ahol és amikor nincs erkölcs az emberi lét mögött, ahol a döntéshozók csak a szűk érdekeket nézik, ott önző döntéseikkel eleve elvetik a jövő katasztrófák magjait.

Mi tehát a megoldás? A visszatérés ez emberi józansághoz, tisztességhez. A lelki egyensúlyokhoz.

Ebben tud segíteni az írott szó. A tisztességes, értékes irodalom mindig felfelé húzta az embert, mindig gazdagította a lelket. A tiszta gondolat mindig a lét értékeinek szétterülését szorgalmazta az emberek között. Ferenc pápának volt a nagyon szép mondata a Covid-járvány elején: azt hittük, hogy egészségesek tudunk maradni egy beteg világban. Most bővítsük ki: sokan azt hitték, hogy a természet, az embertárs a végletekig kizsákmányolható, a profit, az elnyerhető posztok és előnyök az egekig nyúlhatnak.

Hát nem. Erről szólnak a válságok: figyelmeztetnek, hogy valamit rosszul csinálunk. S ha már olyan buták vagyunk mi, emberek, ahogy ezt Murphy feltételezi a politikusokról, a mostani nehéz helyzet esély is lehet egyben: az év végén leülni csendben, átgondolni dolgainkat, s ahol szükséges, korrekciókat is végrehajtani. Mert a multimilliárdosnak is rá kell döbbennie: ha tönkre mennek a kisemberek milliói, akkor neki sem lesz bevétele többé. A politikus sem tud majd döntéseket hozni, ha felbomlik a társadalmak elemi rendje, s akár őt is elsodorhatja egy kaotikus folyamat.

Tudom, tudom, a realitások talaján kell maradni. De erről szól az egész emberi történelem, hogy amit nem csináltak meg bölcsességtől hajtva az emberi döntéshozók, azt az utánuk jövő döntéshozói garnitúrából kisajtolta a szükség. Fájni fájt, persze, de az emberiség minden válságból fel tudott kelni és tovább tudott lépni.

Ezt tudom csak ajánlani most, az év végi bizonytalanságban: emeljük föl fejeinket, s próbáljunk legalább néhány percig a magasba is nézni. Túl a felhőkön, még a csillagokon is túl. Ott van egy nagyon fényes objektum: úgy hívják, remény.

Az írás megjelent meg a Magyar 7 Előretolt helyőrség c. irodalmi mellékletében

Csáky Pál

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …