A nem szeretett Beneš – avagy elmélkedés a legnagyobb törpéről

Edvard Beneš igencsak ellentmondásos figurája a cseh történelemnek. Az első világháború végén bekövetkezett zűrzavarban kétségkívül ügyesen halászott a zavarosban –

ám azt a cseh történészek többsége is belátja, hogy az újonnan létrehozott Csehszlovákia számára is jobb lett volna, ha nem a Beneš torz személyisége által sugallt maximalista megoldás, hanem egy szerényebb, de igazságosabb határokkal övezett Csehszlovákia jött volna létre. Kevesebb feszültség keletkezett volna ezáltal. Így azonban a három és fél milliós német és a közel egymilliós magyar kisebbség léte és rendezetlen  helyzete jelentős mértékű terhet jelentett az új ország számára, amely a szlovákok, a morvák és Kárpátalja autonómiaigényével egyetemben alaposan próbára tette az új, mesterséges állam stabilitását.

Ez azonban cseh szemszögből nézve a kisebbik probléma. A két sokkal nagyobb: Beneš megbukott 1938−1939-ben, amikor szembesült a versailles-i rendszer tökéletlenségeivel, és megbukott 1948-ban is, amikor meghunyászkodott a kommunista expanzióval szemben. Ezért mondja rá a neves cseh történész, Karel Kaplan, hogy ő a cseh történelem legnagyobb törpéje.

Jan Patočka, neves cseh filozófus, a Charta 77 egyik kezdeményezője és első szóvivője − aki 1977. március 13-án, egy több mint 12 órán át tartó rend- őrségi vallatás után hunyt el − Mi a cseh? című esszéjében így ír róla: „Masaryk merész, határozott, érett megfontolás alapján és elvszerűen cselekvő em- ber, s ennyiben – főleg kisszerű viszonyaink között – kivételes egyéniség volt. Beneš viszont egy becsvágyó, szorgalmas, bőbeszédű  átlag. …Beneš gyenge ember volt, aki csak titkárnak  volt jó – s egy ilyen ember vállán nyugodott  a cseh nép jövőbeni erkölcsi arculatát meghatározó döntés terhe. Döntenie kel- lett 1938-ban, s Beneš a kisszerűség mellett döntött. Ez a döntés akár végérvényesnek is bizonyulhat, mert a kis népeknek a jövőben mind kevesebb lehetőségük lesz arra, hogy nagy történelmi tetteket hajtsanak végre. Az újkori csehség tragikuma, hogy hiába remélte, szívós kitartással kiharcolhatja egyenrangúságát a nagyobb nemzetekkel. Ez a reménye éppen akkor, amikor egyedülálló történelmi  lehetősége kínálkozott  erre, egy szempillantás alatt szertefoszlott, mert csődöt mondott egy átlagember, akire a csehek a sorsukat bízták.”

Néhány évvel ezelőtt pedig, amikor Beneš prágai szobrának  felállítása borzolta föl az idegeket, Roman Janek írt imígyen Edvard Beneš hozzájárult az ország létrejöttéhez című írásában (a cseh parlament ilyen szövegű törvényt fogadott el Beneš fényezésére): „Mennyi idő kell még ahhoz, hogy az emberek megértsék, mennyire  negatív alakja volt ő történelmünknek. Mennyi idő kell még hozzá, hogy megvalósuljon a detronizációja  ennek a kicsi, szűkkeblű, kicsinyes, irigy és bosszúálló embernek? Ehelyett azt írtuk a szövegbe: Dr. Edvard Beneš az állam érdekei szerint cselekedett.

Igen. Csakhogy azt az országot úgy hívták: Szovjetunió.”

Azt hiszem, egy nemzet fejlettségét az is mutatja, hogy megpróbálja történelmi személyiségeit súlyuknál fogva kezelni. A cseh történészek egy része kétségkívül törekszik erre – bár más történészek és bizonyos politikusok, például Václav Klaus jelenlegi cseh elnök is, igyekeznek ezt komoly szorgalommal lerontani.

S ha már Patočka T. G. Masarykot  hozta fel ellenpéldaként, álljon itt egy idézet Jászi Oszkártól, akinek Masaryk 1930-ban Prágában arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha magyar államférfi lenne, az alábbit válaszolta: „Először is a magyarok nemzeti autonómiájáért harcolnék Csehszlovákiában. Másodszor pedig: őszintén arra törekednék, hogy visszatérjenek Magyarországhoz azok a határ menti területek, ahol a magyarok összefüggő és homogén többséget alkotnak” (eredeti, cseh nyelvű forrás: Efraim Israel: Národ, který nechce být svuj, 2004).

Nem azért írom ezt ide, hogy hozzájáruljak Masaryk pozitív értékeléséhez, ami távol áll tőlem. Bár ő tényleg nagyobb kaliber volt, mint Beneš, de ravaszabb is – több húron játszott egyszerre. A Jekyll−Hyde kettős közül ő csupán a megértőbb szerepet játszó figura volt. De a fenti mondata felett – függetlenül attól, mennyire gondolta komolyan – azért ma is el lehet gondolkodni. Idők fölötti üzenete ez lehet: nemzetünk, közösségünk érdekeinek szolgálata soha nem lehet másodlagos szempont.

Cikkajánló

Európai körkép a Martfeszten – Schöpflin Györggyel

Milyen helyzetben van az Európai Unió? Milyen jövő vár rá? Mi várható a jövő évi …