A víz szalad, a kő marad…

Duray Miklós, politikus, író volt Csáky Pál „Beszélgetések a nemzettudatról” című fórumának vendége február 3-án, Pozsonyban.
A rendezvényre – ezúttal is – a Magyar Közösség Pártjának székházában került sor, a Pro Futuro Hungarica és az Esterházy János Polgári Társulás szervezésében.

Ne feledjük: “A víz szalad, de a kő marad”, hangsúlyozta Duray Miklós, Wass Albert verssorát idézve, a beszélgetés végén, az üzenetet a felvidéki magyarságnak is címezve. A több mint kétórás eszmecserén az elmúlt fél évszázad magyar szempontból fontos történéseit vitatták meg Duray Miklós és vendéglátója Csáky Pál.

Duray életének meghatározó eseményeit végigkövetve és indíttatását elemezve haladtak a negyvenes évek megpróbáltatásaitól kezdve az ötvenes évek kétarcú politikáján keresztül a hatvanas évek adta esélyekig. A kommunizmus hatalomra jutásának időszakával kapcsolatban Duray úgy fogalmazott, „nyilvánvaló, hogy a hatalmat átvevő kommunisták nem folytathatták a beneši politikát, s nemcsak azért, mert Benešt megbuktatták, hanem azért sem, mert a szovjet érdekszférák kialakításában benne voltak a magyarok is, és a csehszlovákiai magyarokra szüksége volt a hatalomnak, hogy megmutathassa új arculatát. Ezért jött létre a kommunista politikai puccs nyomán egy nemzetiségi politikai váltás.”
Duray szerint érthető tehát, hogy az 50-es éveket pozitívan élték meg a fiatalabb és idősebb felvidéki magyarok egyaránt, annak ellenére, hogy akkor már elkezdődtek az üldöztetések és az osztályidegenné nyilvánítások.

Majd jött a normalizáció időszaka, a klubmozgalmi ifjúsági szerveződés, amelynek társadalmi hatása Duray szerint még a kilencvenes években is megvolt, ez tette lehetővé ugyanis, hogy 90-ben politikailag viszonylag gyorsan megszerveződjön a felvidéki magyarság. Duray ezekben az időkben azon kevés felvidéki magyarok egyike volt, aki aláírta a Charta 77-et, abban a reményben, hogy egy esetleges rendszerváltás esetén a cseh és a szlovák politikai elit a felvidéki magyarok irányában pozitívabban nyilvánul majd meg. Ez azonban sajnos nem így történt, a nyolcvanas években újabb retorziók következtek. Erre az időszakra datálódik a magyar iskolák megmentése, amit Duray a felvidéki magyarság akkori legnagyobb eredményének tart. Mind mondta, „a harcot 1984-ben nyertük meg, de tulajdonképpen 1978-ban kezdtük, és óriási siker volt”. Duray szerint 1969-től számítva 1989-ig nincs olyan időpontja a felvidéki magyarság társadalomtörténetének, amely külön figyelmet érdemelne, illetve amelynek jelentős társadalmi hatása lett volna.

„Hacsak nem tartjuk ilyennek azt az időszakot, amikor a Jogvédő Bizottság működött” – vélekedik Duray, aki szerint főleg a bizottság működésének második fázisában, azaz 1983-85-ben olyan társadalmi hatása volt a tevékenységének, hogy spontánul szerveződött egy alternatív hálózat, azaz egymást szervezték meg az emberek.
Talán Duray kilencvenes évek politizálásával kapcsolatos emlékeinek fekidézése elgondolkodtatta a jelenlévőket. A 89-es „forradalmi” napok eufóriája után gyorsan jött az ébredés, és csakhamar kiderült, hogy a szlovák politikai elit a rendszerváltás után sem tekinti a magyarokat egyenrangú partnernek. Mint mondta, benne tulajdonképpen akkor fogalmozódott meg, hogy felvidéki magyar érdekképviseletet másképpen nem működhet csak önálló jogilag független politikai párt formájában.

Napjaink jelenségeivel kapcsolatban úgy fogalmazott, véleménye szerint annak, hogy ilyen rossz lelki állapotba került a felvidéki magyarság, az elmúlt húsz évben kell keresni az okát.
„Az, hogy minden pozitív törekvés ellenére végül is nagyon sok negatív üzenetet közvetített a felvidéki magyar politika a felvidéki magyar társadalom irányába, valamint azok a viszályok, amelyek a felvidéki magyarság politikai életében történtek, illetve az elszalasztott és feladott esélyek társadalmilag züllesztően hatottak a felvidéki magyarokra” – véli Duray, aki szerint a 2009-es pártütés teljesen összezavarta a felvidéki magyarokat. „Most látok egyfajta felpezsdülést azzal, hogy az MKP-nak önálló köztársaságielnök-jelöltje van. Úgy látom, ez jó hatással van a társadalmunkra” – fogalmazott Duray.

Az elemzés a jövőbeli esélyek latolgatásával zárult, aminek a lényege, hogy a politikai akcióképesség, az egység és a magyarsághoz való hűség azok az értékek, amelyek nélkül a jövőben elképzelhetetlen a felvidéki magyarság megmaradása.

Dunajszky Éva, Felvidék.ma

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …