Csáky Pál Csáky Pál honlapja
Hölgyeim és uraim!
Ha valakinek kételyei vannak azt illetően, szabad-e, kell-e néha álmodnia az embernek, a mai nap történései egyértelmű választ adnak erre a kérdésre: nemcsak szabad, muszáj.
Ha valaki húsz-harminc évvel ezelőtt azt mondta, hogy ennek a közösségnek, a több mint félmilliós szlovákiai magyarságnak joga és szüksége van egy egyetemre, azt bizonyára megmosolyogták. Volt, aki ki is mondta, volt, aki csak gondolta, hogy egy ilyen kérés megvalósítása irreális.
Visszaemlékszem az 1990-es évek elejére, amikor újra napirendre került ez a téma. Az – úgymond – bársonyos forradalom után még az olyan szlovákok is, akik egyébként viszonylag tisztességesen nyilvánultak meg irányunkban, azt mondták, ez egy teljesíthetetlen, rosszul megcélzott követelés. Nincs rá szükség, nem lehet megvalósítani, érthetetlen követelés – ilyen vélemények köröztek akkortájt, s bizony, befolyásoltak a véleményalkotásban sok magyart is. Megszületett egy beadvány is, egy törvénytervezet az akkori Szövetségi Gyűlés talaján, s azonnali elutasításra is talált. Erkölcsi kötelességünk viszont felemlíteni Sidó Zoltán, Popély Gyula és Duray Miklós nevét, akik akkor zászlóra tűzték ezt a célt, mint ahogy erkölcsi kötelességünk felidézni a Simonyi Alapítvány aktív hozzájárulását is a téma felfuttatásához. S valami mégiscsak elindult: létrejött a városi egyetem, létrejött a Komáromi Egyetemért Alapítvány. Pásztor István volt polgármester érezte e tekintetben felelősségét, csakúgy, mint Szabó Rezső, Bauer Győző, majd később Bauer Edit.
Sajnos, nem tudom mindenki nevét itt felemlíteni, aki ezt megérdemelné. Szép csapatmunka, tisztességes nekifeszülés volt. S mindenki megértését kérem, hogy egy politikai párt, a Magyar Koalíció Pártja nevét is felemlítem itt. Nem akarok politikát bevinni a mai napi események sorába, de azt hiszem, mindenki tudja, hogy az MKP kormánytagjai és parlamenti kép viselői nélkül, s figyelem, most jön a legfontosabb: választói nélkül – ez a mű nem jöhetett volna létre. Visszaemlékszem miniszteri klubunk ama ülésére, ahol kollégáim felhatalmaztak, hogy nyújtsam be a kormányba az egyetemről szóló törvényt akkor is, ha az illetékességi törvény szempontjából ez nem az én jogköröm volt. Megtettem, s jöttek is a soros dörgedelmek, már me gint mi mindent akarunk. S Fronc miniszter úr becsületére legyen mondva, az ő aláírásával ment a törvény a parlamentbe – s lett belőle, mint a mai nap is mutatja, nemcsak törvény, hanem egyetem.
Isten éltesse tehát az induló Selye János Egyetemet! Sok energiát, nagyon sok elkötelezettséget kívánunk mindenkinek, aki itt tanulni, tanítani, kutatni fog, vagy bármilyen hasznos tevékenységet kíván folytatni. Mi, a politika most átadjuk a stafétát, a további felelősség az önöké, rektor úr, s az egyetem tisztelt vezetői.
Te pedig, egyetemünk, szárnyalj!
(Elhangzott Selye János szobrának avatásán, az egyetem megnyitóján, a komáromi Tiszti Pavilon udvarán, 2004 szeptemberében)
