Miről lehet, miről szabad és miről szükséges szólni ebben a patinás teremben, ebben a nagy hagyományokkal bíró gimnáziumban Gáspár Tibor tanár úr személye és munkássága kapcsán most, 2011 szeptemberében? Először is a tanárról, a jól felkészült, impozáns tárgyi tudással bíró oktatóról, aki rendkívül komolyan véve hivatását, diákok generációit tanította szívvel, …
Bővebben »Pillantás a térre
Tisztelgés a tisztességesek előttNézem Nagy Imre szoborarcát az Vértanúk terén, a Kossuth-tér sarkában, ahogy visszafordul a Parlament felé és a térre néz, amelyen 1956. október 23-án ezrek álltak és követelték, hogy szóljon hozzájuk.
Bővebben »Egy majdnem tisztességes film
A közelmúltban újból megnézhettük Dušan Hanák Papírfejek című filmjét. Nagy ötlet alapján készült az alkotás: nem kevés munkával előbányászta az 1945-től készült propagandafilmeket, s az ott elhangzottakat szembesítette egy-egy adott időszakot átélt emberek utólagos, de igaz értékeléseivel.
Bővebben »Férfimunka volt
Előszó Albert Sándor És megcsináltuk! című könyvéhezNem véletlenül hiányzik a „jó mulatság” kijelentés a férfimunka elől: a Selye János Egyetem létrehozatala kemény csapatmunka volt.
Bővebben »A nem szeretett Beneš – avagy elmélkedés a legnagyobb törpéről
Edvard Beneš igencsak ellentmondásos figurája a cseh történelemnek. Az első világháború végén bekövetkezett zűrzavarban kétségkívül ügyesen halászott a zavarosban –
Bővebben »Ballada a szülőföldről
Előszó Dunajszky Géza Kínterhes évek című könyvéhez Itt élünk, a 21. évszázad elején, s gyakran nem győzünk hitetlenkedni azon, mi minden történik velünk, körülöttünk – és bennünk.
Bővebben »Meghasonult magyarok?
2011. május 27-én a szlovák parlament határozatban ítélte el Magyarország alaptörvényének bizonyos részeit. A szavazáskor olyasmi történt, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa: a dokumentumot megszavazták a Most-Híd nevű vegyes párt magyar és szlovák nemzetiségű képviselői is, akik jórészt a szlovákiai magyarok szavazataival jutottak be a parlamentbe.
Bővebben »Nagyságos Fejedelmünk
II. Rákóczi Ferenc emlékezete – 2011. július 2, MajkKedves barátaim! Itt vagyunk újból ebben a gyönyörű környezetben, és ismét nagyságos fejedelmünkre és üzenetére gondolunk.
Bővebben »Gazdag emberek dilettáns kormánya
Egy évvel ezelőtt alakult meg Szlovákia új kormánya. Ebből az alkalomból sokan értékelik most a kabinet tevékenységét. A különböző szempontok alapján megfogalmazott vélemények egy közös pontban találkoznak: egyértelműen pozitív véleményt valamit magára adó elemző nem fogalmazhat meg.
Bővebben »Állampolgártalanság
Alig pár évvel ezelőtt, az amerikaiak iraki inváziója idején egy bonmot járt körbe az ENSZ New-York-i székházában. Válságban a világ, mondta a szöveg, s ezt a legjobban három dolog bizonyítja:
Bővebben »
Csáky Pál Csáky Pál honlapja