Csáky Pál írásai, felszólalásai

Ezerszáz év

Szinte látom lelki szemeimmel, ahogy eleink megjelentek itt, a Kárpát-medencében. Hosszú, kanyargós sorokban vonulhattak fölfelé a Kárpátok emberpróbáló hegyoldalain, majd utána, a hágón átkelve, aláereszkedtek a völgybe. Kényszerből megtett lépés volt ez, mint annyi más történelmünk folyamán.

Bővebben »

Újabb kettős nevelés?

Az év eleji tiltakozó nagygyűlések és a nyelvtörvény előcsatározásai közötti időszakban egyéb dolgok is történtek a szlovákiai magyar oktatásügyben. Persze, aki tudatában van annak, hogy Szlovákiában az oktatásügyi minisztérium a Szlovák Nemzeti Párt és a Matica slovenská kezében van, inkább azon lepődne meg, ha a nemzetiségi oktatásügyben minden a maga …

Bővebben »

Ezeréves iskolánk

Pannonhalma a napokban ünnepli fennállásának ezredik évfordulóját. Egy kicsit az összmagyarság ünnepe is ez, tekintettel arra, hogy a monostor mellett ezer évvel ezelőtt már bizonyíthatóan magyar iskola működött, ám az – latin tanítási nyelve ellenére – a magyar társadalom számára nevelt művelt embereket.

Bővebben »

Szlovák béke?

A visszazárt rab pszichózisa – a tisztelt olvasók közül bizonyára többen találkoztak már ezzel a kifejezéssel. A sztálinizmus dühöngése idején sűrűn alkalmazták a volt szovjet csatlósállamokban ezt a kínzási módszert. Lényege, hogy egy szép délután a börtönőr csak úgy félvállról odaveti: „Készüljön, Kovács, holnap szabadul.”

Bővebben »

Mi a baj velünk?

Odakint a kellemetlen márciusi szél még havat hordott, idebent azonban kellemes meleg várt – és az előre feltételezhetőnél keményebb beszélgetés. A házigazda, egy kellemes amerikai úr, tapasztalt volt diplomata, aki – ki tudja, miért – most arra adta a fejét, hogy Kelet-Európa etnikai feszültségeit próbálja meg oldozgatni.

Bővebben »

Emlékezet

Csingiz Ajtmatovnak Az évszázadnál hosszabb ez a nap című kitűnő regényében van egy döbbenetes rész. Az ázsiai sivatagot meghódító zsuanzsuan népnek szüksége volt odaadó tevepásztorokra. Olyanokra, akik megbízhatóak, nem csellengnek el, nem is lázadnak, akik kenyéren és vízen hetekig képesek vándorolni a tevecsordával a pusztában.

Bővebben »