Csáky Pál írásai, felszólalásai

Alig néhány hete, hogy kihunytak az ünnepi tüzek, és elcsendesedtek a zajok, amelyek az új esztendő – 1995 – eljöttét kísérték. Még pár év, és hasonló külsőségektől kísérve átlépünk az oly sokat emlegetett 21. századba.

A közelmúltban számos információ látott napvilágot a szlovákiai magyar püspök kinevezésével kapcsolatban. A kérdés nem csupán a honi és a külföldi sajtóban vetődött fel, hanem foglalkozott vele a szlovák püspöki konferencia is a pápalátogatást megelőzően, s napirendre került a kérdés II. János Pál júliusban megvalósult szlovákiai látogatása során is.

Késő ősszel a comói tenger sem olyan megejtő, mint tavasszal és nyáron. A mediterrán vegetáció azonban élénkzöld a villák körül, s némiképp feledteti az általános szürke képet. Az átellenben emelkedő enyhe domb akár egy hazai hegyoldal őszi képét is mintázhatná, a lombjukat vesztett fák sötét tüskéket vonnak a szelíd hegygerincre.

Ülsz a diófa alatti padon, és érzékeled, ahogy egyre teljesebb lesz körülötted a reggel, Szent István ünnepének reggele. A falu búcsúra készül, az államalapító szent király ünnepének megtartására. Visszafogottan, nagyon visszafogottan. Volt, amikor ilyenkor már a hangoshíradó szólt, zenét, zenés üzeneteket közvetített, vidám hangulatot próbált teremteni.

Délutánba hajlik az idő, az árnyékok megnyúlnak, a nap perzselő ereje egy kicsit alábbhagy. A Tagore sétányon egyre többen vannak. A strandról hazaigyekvők keverednek a hajóállomásról errefelé ballagókkal, meg a közeli szívkórház pácienseivel, látogatóival. Balatonfüred él, pezseg.

Forró, tikkasztó ez a nyár. Az ember a hosszan tartó hőség elől, ha csak lehet, víz közelébe menekül. Egy kis csendre, nyugalomra vágyik, ahol megpihenhet a mindennapok gyakran idegeket borzoló valóságától. Oda, ahol számot vethet a helyzettel, amelybe kerültünk, s ahol mepróbálhatja megfogalmazni a közeljövő teendőit is.

Őrült fordulatokat vesz velünk időnként a kelet-európai történelem. Az embernek néha már az az érzése, hogy ez a térség erre van ítélve: körbe-körbe forogva próbálja meg utolérni önmagát, az egyenes irányú előrehaladás helyett a saját maga által építgetett kis zsákutcákban bolyongva kísérelje meg elhitetni magával: csuda jól teszi azt, amit …

Itt van ez a sokszor felmagasztalt, sokszor fetisizált, de sokszor megcsúfolt és nemegyszer megtagadott szó. Történelmi sorsfordulókon zászlókon lengett, barikádok védőinek adott erőt.

A komp megmozdul, lassan eltávolodik a parttól. A család integet, lélekben bizonyára már a túlsó oldalon vannak, ahol magyarországi ismerősök, barátok várnak rájuk. Az ebédszünet miatti másfél órás várakozás letelt. A család a Duna menti cserkésztáborba megy, te előbb haza, majd falugyűlésre.

(Elhangzott 1994 augusztusában, az 1992–1994 közötti csonka időszak záróülésén. A megszólítás – egy mondat – szlovákul és magyarul hangzott el, emiatt a politikusok és az újságírók éles kritikával illettek)