Csáky Pál is a vendége volt ma délelőtt a TA3 hírtelevízió Politikában című műsorának. A téma a magyarországi választások elemzése volt, a műsorban két politológus és Csáky Pál elemezte a választások várható kimenetelét.
Csáky elmondta, hogy a felvidéki magyarság számára nagyon fontos, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely mindig odafigyel a felvidéki magyarságra, illetve valódi partnernek tartsa a felvidéki magyar közösséget. Csáky azt szeretné, ha Magyarország politikailag és gazdaságilag is megerősödne az elkövetkezendő időszakban, mert ez támasz lenne a külhoni magyar közösségek számára is.
A politikus a műsorvezető kérdésére elmondta, kritikán aluli, primitív lépésnek tartja a szlovák ügyészség lépését, amellyel bírósági eljárást kezdeményezett Malina Hedvig ellen. „Kicsit meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Hedvig elköltözik Szlovákiából, de maximálisan tiszteletben tartom a döntését és jogát a paranoiák nélküli, normális életre. S azon is meglepődtem, hogy eme lépés után a szlovák hatóságok mégis csak bírósági eljárást kezdeményeztek ellene. A jelek szerint sem Robert Fico miniszterelnök, sem Robert Kalinák belügyminiszter nem bírják elviselni, hogy ebben a kérdésben is helytelenül jártak el. A mostani lépés kritikán aluli, s elfogadhatatlan, hiszen Hedvig azzal a lépésével, hogy elmegy Szlovákiából lényegében azt üzente a szlovák politikának, hogy kiszáll ebből az értelmetlen küzdelemből. Az igazat megvallva azt vártam Hedvig eme lépése után, hogy a szlovák politikában lesz némi emelkedettség, és ad acta teszik az ügyet. Nem ez történt, a szlovák politikában nincs semmi nagylelkűség. Kisstílű, paranoid lépés következett, amely elfogadhatatlan” – fogalmazott Csáky.
Portálunknak nyilatkozva hozzáfűzte: vissza kell vinni az ügyet a nemzetközi fórumokra, napirendre kell tűzni május után az Európai Parlamentben is. Hedviget minden eszközzel meg kell védeni.
dé, Felvidék.ma