Forró volt a nyár

Hosszú volt a nyár és forró 2022-ben – ez marad majd meg az annálékban az idei nyárról.

Mi ismételten úgy döntöttünk, hogy autóval megyünk nyaralni Görögországba. Az autópályák már kiépültek (az EU támogatásával), bizonyos részeik újak, jó minőségűek. Csak azok a szörnyű határátkelőhelyek! Odafelé is, visszafelé is bő négy órát elveszítettünk a három határon… Mindezt figyelmébe ajánlom mindenkinek, aki kritizálja EU-s viszonyainkat. Időutazás is ez, ad némi ízelítőt azokból a viszonyokból, amelyekből 1989-ben kiszabadultunk. Nem szabad leragadni a pillanatnál, amely néha arról szól, hogy az Európai Uniót ma tényleg hivatalnokok és technokraták vezetik, s ez tényleg nem jó dolog. Apropó: Ursula von der Leyent Franciaország és a V4-ek vezetőinek puccsa helyezte az EB elnöki székébe, náluk kell tehát reklamálni. A fő szempont nem az alkalmasság volt, hanem az, hogy bosszút álljanak a bajor Manfred Weberen. Ez mennyire volt államférfiúi szintű cselekedet? És ki jelöli a bizottság tagjait, az európai minisztereket? Szintén a tagállamok kormányai! Tehát a felelősség itt is az övék! (Egyébként is: gyerekes dolog azt játszani, hogy minden problémáért Brüsszel a felelős, itthon csupa tévedhetetlen zseni hozza meg a döntéseket, akik soha nem hibáznak. Ráadásul az EU minden döntését a tagállamok vezetői hagyják jóvá, az ő társfelelősségük ezen a téren is megkerülhetetlen!) A lényeg: az EU számos pozitívumot hozott mindannyiunk számára ezt meg kell becsülni. Primitív köpködésekkel Brüsszel felé semmit nem lehet megoldani. Mi európaiak vagyunk Szent István óta, s ez elsősorban értékrendi kötődést jelent – jóban és rosszban egyaránt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kritika tiltott: de módjával és értelmesen.

De vissza Görögországhoz: sok turistájuk volt a nyáron, ez némiképp enyhít a bajaikon. A fő problémájukat azonban nem oldja meg: felelőtlen politikusaik teljesen felborították közpénzeik egyensúlyát a kilencvenes években – amikor egyébként egy Juncker nevű luxemburgi politikus volt az ECOFIN vezetője, neki kellett volna szólni akkor hangosan, megelőzni a bajt. Így a görögök most fizetik meg az akkori duhajkodás árát: drágaság van az országban, a benzin ára 2,50 euró körül tanyázott a nyáron, messze a legdrágább volt Európában.

Van nekem egy olyan szokásom is, hogy idegen országban itt-ott belenézek az ottani nemzeti tévécsatornák műsoraiba. A görögök standard kínálattal jöttek, egy elem viszont szembeötlő volt: a gyógyszerreklámok száma a tizede sem volt a magyarországinak. Elgondolkodtató? A tenger viszont fantasztikus volt, az égbolt szikrázó, a sziklás hegyek kevélyen meredtek az égnek. Az ember lelkét rabul ejti a látvány, s arra gondol, hol máshol születhettek volna meg a hatalmas görög drámák, ha nem itt, ebben a kemény, szikrázó fény-árnyék világban?

A hírek azonban ott is utolértek. Japánban leszúrják a volt miniszterelnököt. Londonban Johnson ide-oda kapkodásaival zsákutcába manőverezi be magát – az utódja viszont szintén sok kétkedésre ad okot. Ráadásul az elegáns királynő is eltávozik – a magam részéről a legérdekesebb azt látnom, ahogy Károly király megváltozik egyik napról a másikra: lerí róla nem csak a gyász, de a felelősség is. Őt sem várja könnyű időszak.

Mint ahogy a világot sem – az embernek úgy tűnik, a jókora káoszban nincs egyetlen biztos pont sem. A legbizarrabb: a rettegés a téltől. Azok az országok, amelyek hagyták, hogy a moszkvai KGB-sek az orruknál fogva vezessék őket, s mindent az orosz gázra építsenek, most a leghangosabban félnek és ijesztgetik az embereket. A legnagyobb böszmeséget persze a németek csinálták Angela Merkel vezetésével, egy ipari nagyhatalom egyszerre akarta kivezetni a szénalapú és az atomalapú energiatermelést mondván, majd az orosz gáz megold mindent. Nos, a rövidlátás csúcsa volt ez. A kedélyek persze idővel majd alább hagynak s beáll egy újabb egyensúlyi állapot – de már ma látni kell, hogy ez komoly gazdasági-pénzügyi szerkezetváltást hoz magával. Magyarán: fájni fog.
Mint ahogy fáj az elhúzódó orosz-ukrán háború is. Nem látni a végét, de két dolog már ma is világos: Ukrajna egy részén az oroszok bent maradnak (vigyázat: Kárpátalja a maradék-Ukrajna területén marad, a magyar politikának erről nem szabadna megfeledkeznie!), ugyanakkor minél tovább húzódik el a konfliktus, annál véresebb lesz, s annál több gyűlölet halmozódik fel az ukrán lelkekben. Lassan nem lesz olyan ukrán család, amelynek ne lenne a konfliktusban elhunyt vagy megsebesült tagja, s ezek olyan sebek, amelyek évtizedekig gyógyulnak.

Sokan csavargatják a fejüket az USA-beli történések miatt is, vannak, akik gyakran csinálnak viccet Biden elnökből is. Szó se róla, rászolgál az elnök úr minderre – s bizony afelett is el lehet gondolkodni, hogy néha, krízishelyzetekben is, mennyire alulteljesítenek a demokráciák. Az USA bizony halálosan beteg embert küldött úgy az első, mint a második világháború végi tárgyalásokra, s ebből is komoly bajok származtak. Ám, ha azt látom, hogy a szintén az aggkor felé araszoló Trump akarja magát alternatívaként felmutatni, nem leszek sokkal vidámabb.

S a szűkebb régió? Bíróság elé állt a volt cseh miniszterelnök (némi STB-s múlttal a tarsolyában), komoly regionális szerepről álmodnak irreális álmot a lengyelek (több tankot akarnak, mint a németek, franciák és britek együttvéve: mese), s komoly megélhetési problémák zuhannak a polgárokra Magyarországon is (ahol azért lesz a folyamat fájdalmasabb, mert a kormány eddig megpróbálta kitrükközni a dolgot fenntarthatatlan lépésekkel, amelyek csak késleltették, de nem oldották meg a problémákat).

Itthon pedig? Káosz a kormánypolitikában, és káosz a felvidéki magyar homokozóban. A ráadás pedig: Fico ante portas!

Jön az ősz, jó idegeket, barátaim!

Csáky Pál, fb-jegyzet