Új téma borzolja a kedélyeket a politikában: a halálbüntetéssel kapcsolatos viták, magyarázkodások és fenyegetőzések ügye.
Magyarország kormánya az elmúlt időszakban több megnyilvánulásával az Európai Unió innovatív tagjának pozíciójába próbálta magát belemanőverezni.
Fellépett például a multik, a nemzetközi korporációk térnyerése ellen. Sok vitát váltottak ki a rendelkezéseik, de a kezdeményezések jórészt védhetőek voltak. Valamit hoztak – pénzügyileg és politikailag -, és valamennyit elvittek, a dolgot lehet több oldalról szemlélni, de komolyabb törést nem jelentett a bevezetésük.
Hasonló a helyzet a bankadóval. Az állami költségvetésnek mindenképpen jót tett, a polgároknak már nem annyira, hiszen a bankok a pluszterheket különféle trükkökkel jórészt visszaterhelték a polgárokra. A közgazdászok mindkét esetben figyelmeztettek a folyamatok egyéb kockázataira is -, de komolyabb következményei nem lettek ennek az ügynek sem.
Rezsicsökkentést majdnem minden országban végrehajtottak az elmúlt években. Különböző mértékben és különböző technológiákkal, persze, köszönhetően elsősorban az energiahordozók világpiaci ára csökkenésének. Tény, hogy Magyarországon ezt nagyon „Kádár népéhez” lehajolva interpretálták az embereknek, de komolyabb gond e téren sem keletkezett.
Az Alaptörvény elfogadásakor sokan tapsoltak Magyarországnak, hogy fel merte vállalni a keresztény gyökerekre való egyértelmű utalásokat. Ez és az Alaptörvény néhány átgondolatlan része okozott ugyan némi zavarokat, de inkább hozott a politikai konyhára, mint elvitt.
Folytathatnám még, de ennek az írásnak nem a pontos leltár elkészítése a célja – hanem az, hogy felhívja a figyelmet a jelen helyzet egyik veszélyes pontjára.
A közelmúltban két téma merült fel Budapesten, amely komolyabb figyelmet váltott ki. Az első a menekültek kérdése és az ezzel kapcsolatos kérdőív tartalma. Ez egy nagyon komoly és fájdalmas kérdés, ám vele kapcsolatban a kifogások felvetése is legitim és védhető. Tény, hogy sem az EU-nak, sem az egyes tagállamoknak nincs igazán jól működő menekültügyi stratégiája, az Európai Bizottság mostani javaslata pedig több ponton átgondolatlan. A tagállamok is nagyrészt krízishelyzetek kezelésére szorítkoznak. Pozitív elmozdulás kétségkívül tapasztalható az elmúlt időszakban, s ez méltánylandó, ám az elképzelések a jövőben remélhetőleg finomodni és tökéletesedni fognak. Az ezzel a kérdéskörrel kapcsolatos vita is legitim és érthető – ám a méltányosság és a szolidaritás elvét ebben a kérdésben sem szabad egy pillanatig sem mellőzni.
Mielőtt fő mondandómhoz érek, teszek még egy kitérőt. Az Orosz Föderációval való tárgyalások is érthetőek, hiszen Magyarország energetikai helyzete ezt indokolja. Az már más kérdés, hogy mindez rosszul volt kommunikálva és rossz időpontban valósult meg, s bizonyára az sem mindegy senkinek, hogy szembeállította Magyarországgal pl. a lengyel társadalom nagy részét. Ez sajnálatos, s ebből tanulni kellett volna – de nem ez történt.
(Sokkal rosszabb viszont az a néhány mediális megnyilvánulás, ami eme téma perifériáján jelent meg, amelyet szégyenletesnek tartok, s amelyhez hasonlót a magyar sajtó talán még a brezsnyevi időkben sem produkált:
… Tisztelt Elnök Úr!
Én 2005-ben jártam Önök felé, és írtam ezeket a sorokat egy film és egy könyv előszavaként. És nem gondoltam, hogy egyszer még leszek olyan bátor, hogy várjam önt.
Most várom önt.
Mert most önnek van igaza.
Ez az első és a legfontosabb, amit el kell mondanunk.
Önnek van igaza majdnem mindenben…
Isten hozta, Putyin Elnök Úr…)
Ezt azért nagyon nem kellett volna leírni a 21. század Magyarországán.
A lovak azonban a halálbüntetés témájában szabadultak el – remélem, csak átmenetileg. EZ A TÉMA UGYANIS NEM VÉDHETŐ és teljesen feleslegesen került most az asztalra. Semmit nem hoz, de nagyon sokat elvihet.
Nagyon röviden: ez kardinális civilizációs kérdés és messze nem a szólásszabadság kérdése. Arról van szó, hogy Európa évtizedekkel ezelőtt arra a meggyőződésre jutott, hogy a Tízparancsolat ötödik parancsát kompromisszumok nélkül fogja alkalmazni.
Persze bárki mondhatja, hogy minden társadalomban vannak a halálbüntetést támogató vélemények – és ez igaz, s az állampolgárok szintjén az ilyen vélemény jelenléte is legitim. Az is igaz, hogy a világ legerősebb demokráciája, az USA némely tagállama is alkalmazza ezt a büntetési formát, s az USA ettől még kétségkívül demokratikus állam marad.
Ám Európa ebben a kérdésben más utakon jár, s eme utak igazát és bölcsességét nagyban befolyásolta a kilencvenes évek előtt fennállt bipoláris megosztottság. A nyugat-európai politikai és társadalmi gondolkodás az alábbi filozófia nyomvonalán alakult ki: látták, hogy a kommunista diktatúra többször önkényesen börtönbe tár vagy megöl olyan embereket, akik más véleményen vannak, mint az uralkodó hatalom. A válaszuk erre a helyzetre az alábbi gondolatmenet volt: a kommunisták embereket ölnek börtönökben, gulágokon, koncentrációs táborokban. A mi válaszunk pedig erre a helyzetre az lesz, hogy mi egyértelműen elutasítjuk az emberölést. S a moralitásra és az emberi élet misztériumára is utaltak érvelésükben: nem tudjuk, mi az élet, nem tudjuk, hogyan jött létre, nincs jogunk tehát senkit megfosztani tőle.
A politikai szint ma is ezt a véleményt tartja mérvadónak.
S még valami, egy esetleges társadalmi vita margójára: a demokratikus országok alkotmányai két kérdéskörben tiltják népszavazás megrendezését: adóügyekben és emberjogi-kisebbségi kérdésekben. Az első világos: ki az, aki egy népszavazáson a saját adóinak növelésére szavazna? Az adókulcsok meghatározása ezért a mindenkori politikai elit feladata és kiváltsága.
Az emberjogi-kisebbségügyi témák megvitatásánál pedig félő, hogy ezek a viták az emberek legalantasabb ösztöneire hatnának, s ezért az eredmény nagyon torz társadalmi viszonyokat eredményezne. (Gondoljunk csak bele egy esetleges szlovákiai népszavazás kampányába, érvrendszerébe és eredményeibe, mondjuk a felvidéki magyarok anyanyelv használati jogairól!) A bölcs politika igyekszik elkerülni a társadalmi indulatok ilyen fölösleges, öncélú felkorbácsolását. Nyugati szemmel nézve a halálbüntetés újrabevezetéséről szóló vita olyan értelmetlen, mintha valaki arról kezdene vitát, hogy első osztályú vendéglőben késsel és villával együnk-e, illetve felöltözve, vagy anyaszült meztelenül és vastagon koszosan üljünk-e le az asztalhoz. A nyugati világban ezzel a kérdéssel kapcsolatban legalább 95 százalékos konszenzus létezik, amelybe beletartozik a szélsőséges pártok többsége is.
Ez a kérdés tehát a fenti okok miatt ütötte ki a biztosítékot épp abban a pártcsaládban – az EPP-ben -, amely nagyrészt kereszténydemokrata és keresztényszociális pártokat tömörít. Itt tehát már nem az az ábra, hogy a „gonosz baloldal és a liberálisok” mondanak valamit a „szegény magyar kormányra”, itt a saját családban fenyeget a törés veszélye. Amelyet okosan el kellene kerülni.
Két hét múlva kerül sor az EPP politikai vezetésének tanácskozására Budapesten (amelyre magam is hivatalos vagyok). Ezért írtam meg azt az írást. Helyzet van – s még idő is, gondolkodásra. Átgondolatlan és emotív lépések csak ronthatnak a helyzeten. És szembekerülni a CDU-val nagyon nem lenne okos dolog. Ráadásul úgy, hogy ennek a kérdésnek semmilyen érdemi tétje nincs.
Felmerült – de a legokosabb lenne minél gyorsabban elfelejteni…
Csáky Pál
