Jobban meg kell becsülnünk önmagunkat!

csaky601Az MKP a szlovákiai magyar közösség legerősebb pártja, nagy tehát a felelőssége is

Interjú

– Csáky úr, nem tartja érdekesnek, hogy az MKP politikusai közül napjainkban éppen önnel készítik a legtöbb interjút a médiák, önt hívják a stúdióbeszélgetésekre is?

– Nem tudom, nem végeztem ezzel kapcsolatos elemzést. De lehet, hogy ez a jelenség összefügg azzal, hogy az MKP-nak most nincs elnöke és elnöksége.

– Akkor nyíltan megkérdezem. Szlovák újságíró kollégáim mondják, hogy az MKP mostani helyzetében egy dolognak lehet hírértéke:milyen szerepet vállal Csáky Pál az MKP vezetésében. Az interneten magyar nyelven is többször olvastam, hogy a jelenlegi elbizonytalanodott MKP-t egy ember lenne képes összerakni: ez pedig Csáky Pál. Egyedül öntől rettegnek a Most-Hídban is, az MKP többi vezetőjét nem tartják fajsúlyos politikusnak.

– Tőlem nem kell rettegni – bár persze az nem baj, ha a rossz lelkiismeretű emberek tartanak tőlem. Ez akár megtisztelő is lehet. Az MKP-ban pedig olyan szerepet vállalok, amilyennel a kongresszus megbíz. Szeretnék elnökségi tag maradni.

– Kívülről ugyanis az látszik, hogy az MKP konferenciázgatásba süllyedt. És nem dolgozik.

– Ez túlzó kijelentés, nem hinném, hogy igaz lenne. Az MKP arra készül, hogy felelősen szembenézzen a jövővel.

– Ahhoz egyéniségek és program kellene.

– Remélem, hogy összejön minden. De nézze, én nem vagyok sem az MKP elnöke, sem alelnöke, elsősorban a saját munkámért vállalok felelősséget.

– Ott vannak eredmények is. Hogy jött össze a Csemadoknak a legrangosabb európai civil díj?

– Elsősorban kellett hozzá egy Csemadok. Magyarán egy olyan szervezet, amely létezik, dolgozik, amelyet fel lehet mutatni. A Csemadok volt és jelenlegi tagjai nagyon megérdemlik ezt a kitüntetést.

– Ön viszont azt mondta, hogy az MKP és a Csemadok egy vércsoport.

– Szerintem az is. A szlovákiai magyar közösség jövőjéért érzett felelősség köti őket össze. Ez egy alapérték.

– A Most-Híd vezetőit nem?

A Most-Híd vezetői megmutatták az idei kormányalakításkor, mennyire tisztelik a saját szavukat és ígéreteiket.
De nézze, ha már provokál, akkor nézzünk szembe a gondolatmenettel. Azt már nagyon sokszor elmondtam, hogy számomra a kiindulópont a felvidéki magyar közösség helyzete és jövője. S remélem, nem csak számomra. Ha ezt a tézist feladjuk, akkor ennek a közösségnek vége. Ebből a szempontból szerintem közösségünket három részre lehet felosztani: a legnagyobb sajnos a közömbösek tábora. Ők lelkileg szétcsúsztak, máshol vannak, nekik majdnem minden mindegy. A második legnagyobb tábor véleményem szerint az elkötelezett magyarok tábora. Ők még mindig lehetnek közel százezren. Ők tisztességes magyar emberek, nem mindegy nekik, hogy milyen jövő vár ránk, s döntéseik során, munkájukban igyekeznek lehetőségeik szerint a magyar közösség érdekeit is szem előtt tartani. S a harmadik – hála Istennek, legkisebb – tábor a cinikusok, az ügyeskedők, a mindennel üzletelni képesek tábora. Az én problémám az velük, hogy bár sokszor ügyesebbek, mozgékonyabbak, mint az előbbi tábor, ám elsősorban üzleti szempontból tekintenek közösségünkre és a szlovákiai magyar közéletre is. A saját személyes vagy csoportos sikereikért képesek mindent feláldozni, néha a közösségi érdekeket is. Ezt pedig erkölcstelennek és elfogadhatatlannak tartom.

– Ők ezt persze másként látják. Azt mondják például, hogy szlovákul beszélve is magyar érdekekért harcolnak.

– Ezt mondták a volt kommunista pártba belépett magyarok is – azért, hogy megpróbálják megnyugtatni lelkiismeretük maradékait. S látjuk, mi lett a vége: totális kiüresedés, a majdnem teljes önfeladás. Érzésem szerint a mostani Most-SNS-Smer koalíció is ebbe az irányba mutat. Nem öröm látni, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után a szlovákiai magyarok egy része most egy ilyen formáció tisztára mosásán ügyködik.

– S mi ebben a baj? Ez a pragmatikus út próbája, mondják ők.

– Nézze, 36 éve vagyok jelen a szlovákiai magyar közéletben, s abból 26 éve az ún. top-politikában. Tudok tehát egyet s mást az ún. pragmatikus megoldásokról is. Nem győzöm azonban elégszer hangsúlyozni: mi nem egy társadalmi vagy alkotmányos garanciákkal bíró közösség vagyunk. Egy minket nem igazán elfogadni akaró államban élünk, ahol gyakran idegen testként kezelnek bennünket, s mi sem érezzük azt mindig, hogy ez az ország a gondoskodó otthonunk. Nekünk nincs alkotmányunk, nincs felelős kormányunk, nincs saját közigazgatásunk, bíróságunk, rendőrségünk… Az olyan nemzetnek, amely ezekkel az atribútumokkal bír a saját államában, nem kell félnie egy jövőbeli gyors összeomlástól. Ha alkotmányos intézményeik rosszul végzik a dolgukat, legfeljebb lemaradnak a nemzetek versenyében, s teret veszítenek. Ez történt például sajnálatos módon Magyarországgal az elmúlt 25 évben. De a nemzet léte ezzel nem került végveszélybe.
A mi esetünkben viszont, egy más országban élő kisebbségi közösség esetében minőségileg más a helyzet. Nekünk csak közösségi tudatunk, akaratunk és meggyőződésünk van. Ha ez meginog, nagyon gyorsan összeroskadhatunk. Ha egy kisebbségi közösség elfogadja a parttalan pragmatizmus, a „minden csak árucikk, minden eladó és minden felhasználható ellentételként is” filozófiáját, előbb-utóbb meghasonul önmagával és elveszíti lelki támfalait. Nagyon kell vigyázni tehát arra, hogy ne efelé sodródjunk el. Az ún. pragmatikus döntéseknek tehát megvannak a nagyon komolyan veendő korlátaik.

– Nevesítsük, Csáky úr. Amikor az üzletelőkről beszél, a Most-Hídról beszél?

– Nézze, a szlovákiai magyar valóságban most két ideológia küzd egymással. Egy dörzsölt, amely a szlovákiai magyar multimilliomos fiúk üzleti érdekeit képviseli, s ügyesen hozzálízingel néhány politikust és újságírót. Bugár és családja multimilliomos, a Most-Híd vezetősége nagyrész üzleti kapcsolatban áll egymással. Erről újabban már a szlovák sajtó is ír. Érdekes viszont, hogy a szlovákiai magyar sajtó – tisztelet a kivételnek – nem foglalkozik ezzel.
A másik a klasszikus, a nemzeti megmaradás ideológiája. Ha hosszú távon az első győz, ez a közösség nagyon gyorsan összeomlik. Ezért kell minden erőnkkel erősíteni a másikat.

– Pedig most az MKP-ban ismét megjelentek a Most-Híddal való összeborulás hirdetői…

– Értem én néhányak elkeseredését, de ez egy hosszú távú verseny, itt az elvek képviselete mellett az idegek állapota és a kondíció dönt. Nem az MKP van állandó bizonyítási kényszer alatt, a Most-Hídnak kell megmutatnia, mit tud kezdeni ezzel a koalícióval – ha már beleléptek. Én erősen kétlem, hogy lesz előrelépés magyar ügyekben vagy kisebbségi ügyekben.

– A Most-Híd viszont ki fogja használni, hogy az MKP-ban sok a tapasztalatlan, új ember.

– Én azt tanácsolom az MKP-nak, hogy legyen óvatos. Nem kell átgondolatlanul belerohanni semmibe, nem kerget a tatár. S ha majd idővel le is ülnek tárgyalni, előtte és utána mindig korrekt módon kell tájékoztatni a nyilvánosságot. Idén tavasszal megtapasztalhatta mindenki, mennyit ér a Most-Hidasok szava. Pár évvel ezelőtt megegyeztek egy – úgymond – kisebbségi minimumban. Hol van az a papír ma már! Az MKP-nak a fentiek miatt is nagy a felelőssége – meg amiatt is, mert a szlovákiai magyar közösség legerősebb pártja.

– Na, ez kiütötte a biztosítékot a hidasoknál és néhány újságírónál!

– A zsoldosokra gondol?

– Kapkodták a levegőt, amikor ön azt mondta, hogy az MKP-nak a parlamenti küszöbbel van elsősorban gondja…

– Nézze, ez tény. Az MKP erősebb helyi és megyei szinten, jobb eredményt értünk el az EP-választáson is. Az idei márciusi választáson is a szlovákiai magyar szavazóbázistól az MKP kapta a legtöbb szavazatot. Az egy más kérdés, hogy az MKP nem tudott szlovák szavazókat is behozni jelentősebb számban, míg a Most-Híd igen. De ennek is megvan az ára, amit a szlovákiai magyar közösség fizet meg. Az érvelés lényege pedig a következő: a Most-Híd politikusai és médiamunkásai afelé akarják masszírozni az MKP tapasztalatlan vezetőinek egyikét-másikát, hogy gyorsan kell tárgyalni, s az MKP-nak el kell fogadnia, hogy a tárgyalásokon a Most-Híd osztja a lapokat. Ez nem helyes, az MKP-nak minimum egyenrangú partnerként kell viselkednie, erre van mandátuma a választóitól – a parlamenti választáson is több magyar szavazatot kapott, mint a Most-Híd. S meg kell őriznie erkölcsi tisztaságát, különben a fent részletezett gyorsított összecsúszási folyamat indul be. Ha nincs olyan szervezet, amely megtartja ezt a közösséget a megmaradás szellemi körében, akkor a pásztor nélküli nyáj története fog következni.

– Az egyetlen magyar napilapban viszont már elkezdődött a szerecsenmosdatás.

– Nézze, az Új Szó az elmúlt 10 évben nagy károkat okozott a felvidéki magyarságnak. Sok szlovákiai magyar még mindig abban a tévhitben él, hogy ez a mi lapunk – csak azért, mert magyarul írják. Nem így van, az Új Szót többször is privatizálták, jelenlegi főszerkesztőjét is sokan sima zsoldosnak tartják. Nézze, bizonyítható, hogy az Új Szó sokszor ír egyoldalúan, a felvidéki nemzeti oldal ellen. Olvasott már benne Bugárék vagyonairól és gazdasági összefonódásairól? Az MKP-t szívatják a magyarországi támogatások miatt, de írt az Új Szó arról, hogy mennyi pénzt nyúlt le például a Kalligram kiadó a Radičová-kormány idején? Írt arról, hogy Szigeti László, a Kalligram igazgatója volt Rudolf Chmel munkaadója annak kormányba kerülése előtt, s hetente diktálta le Chmelnek, milyen döntéseket kell meghoznia? Hogy írt volna róla, hiszen Szigeti az Új Szó szerkesztőbizottságának elnöke évek óta. S ez ugyanaz a Szigeti, aki Bugár helyett megírta annak könyvét, s azzal dicsekszik, hogy Bugár tanácsadója, s Most-Híd egyik de facto létrehozója, a roma megbízottnak, Ravasz Ábelnek eddigi kenyéradója. Bárdost kritizálják, mert Csemadokosként szerepet vállal az MKP-ban is, ám mennyit olvasott arról, hogy az Új Szó egyes újságírói a Radičová-kormány idején hidas színekben kormányhivatalnoki posztot vállaltak, s utána visszatértek az Új Szóba, mint „független” újságírók, ráadásul az érzékeny belpolitikai rovatba? S arról olvasott-e valamit, milyen összefonódások vannak a Hidat kiszolgáló újságírók egyes családtagjai és néhány hidas képviselő által működtetett posztok között?
Nem akarok én ezzel se többet, se kevesebbet mondani, csak azt, hogy nagyon tisztességtelen ez az egy kapura játszás. És nagyon erkölcstelennek és cinikusnak tartom a jó szándékú, hiszékeny magyarok ilyen mód való „beetetését”. Ha probléma van bármely oldalon, azzal egyformán kellene szembenézni, ha összefonódást, tisztességtelen meggazdagodást látnak bármely oldalon, azt egyformán szóvá kellene tenni.

– Gondolja, hogy érdekli ez a szlovákiai magyarokat?

– Kellene, hogy érdekelje, a közélet tisztasága fontos dolog. És nem lehet örökké elütni ezt a kérdést azzal, hogy aki a hidasok gazdasági hátterét firtatja, az bántani akarja szegényeket. Nem tudom, nevessek vagy sírjak-e akkor, amikor a munkanélküli gömöri embertől azt hallom, ne firtassuk a hidasok vagyonát, mert miért bántjuk szegényeket, ha vannak villáik az Adrián, hadd legyenek. De egyébként az MKP miért nem éri el azt, hogy neki is legyen luxusautója és villája…

Azt is látom, hogy sok fiatal menekülni is igyekszik a frusztráció elől. Bezárkóznak, külföldre mennek – csak ezzel épp nem oldanak meg semmit, a közösség helyzetét pedig rontják. Tudom, hogy kisebbséginek lenni nem vonzó, néha frusztrációt is jelent, de ezt a sorsot vállalni kell. Én ezért írom a könyveimet és a színpadi játékaimat is.

– Igen, a Hit és hűségnek a közelmúltban volt az ötvenedik előadása… Várható folytatás?

– Nagyon örülök, hogy ez a darab nagyon megtalálta a maga útját a nézők lelke felé. Az ősszel folytatódik az előadássorozat. S hát elárulom, az elkövetkezendő nyolc hónapban a tervek szerint két újabb darabom bemutatójára kerül sor.

– FS –

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …