Káosz a köbön?

Elhangzott Budapesten, a Karc Rádióban, 2021. március 18-án és 19-én. Szerkesztett változat, kérdezett: Sükösd Levente.

-Csáky úr, kezdhetjük egy gratulációval? Az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtára a közelmúltban bejelentette, hogy az ön Pozsonyi beszélgetések című kötete is olvasható a honlapjukon.
– Hálás vagyok nekik ezért, mivel a világjárvány miatt nem tudtuk a kötetet úgy bemutatni, mint szerettük volna. Viszont magam is tapasztalom az érdeklődést, most, a bezártság idején, az emberek értelmesebb része az olvasás felé mozdul el. Egyfajta szellemi találkozás ez is, a Pozsonyi beszélgetések című kötet önmagában is ilyesmit kínál: Pozsonyban megvalósult beszélgetések átiratát. Az olvasó választhat, kinek a gondolatait szeretné elolvasni, történészekét-e, pszichológusokét, irodalomtudósokét vagy lelkészekét? Én Pozsonyban a város múltját tisztelem leginkább, azt a tényt, hogy Magyarország fővárosa volt kényszerhelyzetben, hosszú ideig. Sajnálom, hogy a magyarság meggyengült a városban, ezért is próbáltam meg az elmúlt évtizedben ilyen beszélgetések megszervezésével is hozzájárulni szellemi szintjének, kultúrájának megtartásához. A beszélgetések volt résztvevői adták az ötletet, hogy a legértékesebb dialógusokat ki kellene adni könyv alakban is, hogy fennmaradjanak. Miután a kötet iránt jelentős az érdeklődés, ám a járvány nem engedi, hogy klasszikus könyvbemutatókat tartsunk, hálás vagyok a budapesti Országos Széchenyi Könyvtárnak ezért a lehetőségért. (A Pozsonyi beszélgetések elérhetősége: https://mek.oszk.hu/21800/21829)

Ami még érdekes: az Országos Széchenyi Könyvtár vezetői jelezték nekem, hogy a közeljövőben elérhető lesz honlapjukon a Harmatos reggelek álmai című kisregényem és A pacsirta éneke című regényem is. Az első egy 1968 után meghurcolt felvidéki magyar pedagógus sorsa, sokan keresik azt is, főleg pedagógusok. A második aktualitását pedig az is adja, hogy májusban jelenik meg szlovák fordításban. Formálisan egy családregény, amely hat generáción keresztül mutatja be a felvidéki magyarság sorsát az 1860-as évektől napjainkig. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a szlovák fogadtatása, a Szlovák Írószövetség elnöke már jelezte, hogy jelen kíván lenni a könyv pozsonyi bemutatóján.

– Ez fontos lehet. Beszéljünk most viszont röviden a politikáról. Mi történik napjainkban Szlovákiában? Innen, Magyarországról nem könnyű megérteni a történéseket.
– A történések megértéséhez vissza kell kanyarodnunk a múltba. 2006-ban a második Dzurinda-kormány konszolidált állapotban adta át az országot Robert Ficónak. 2007 után bekövetkezett a visszacsúszás, szinte minden téren. A dolog odáig fajult, hogy 2018-ban több tízezres tömegtüntetéseken mutatták ki Szlovákia polgárai, hogy nem fogadják el azt a korrupt rendszert, amely az elmúlt 15 évben kiépült az országban. A köz nyomására lemondott a belügyminiszter, majd a miniszterelnök is. Nem szabad elfelejteni persze, hogy mindehhez erőteljesen hozzájárult egy újságíró és menyasszonyának meggyilkolása, s az a tény, hogy 160 ezer euróért meg akarták gyilkoltatni a főügyész helyettesét és 200 ezer euróért a volt igazságügyminisztert is, aki később ügyvédként tevékenykedett. A rendőrség és az ügyészség nagyon a helyzet magaslatán volt, ennek köszönhetően van ma is vizsgálati fogságban egy volt igazságügyminisztériumi államtitkár, valamint a rendőrség és a titkosszolgálat néhány volt vezetője. Emiatt kellett lemondania bíráknak, ügyészeknek és egy alkotmánybírónak is. Mindezt azért mondom el, hogy lássuk: egy évvel ezelőtt, a legutóbbi parlamenti választás alkalmával az emberek többsége azt mondta, hogy jöjjön bárki, csak ezek ne. Kormányra is segítettek négy olyan pártot, amelyből három nem is igazi párt, egyfajta ad hoc társulás, amit a nevük is kifejez: Egyszerű Emberek, Az emberekért és Család vagyunk. Nos, hatalomra kerültek, s esetükben is újra beigazolódott a régi mondás, ami a miniszterelnökre hatványozottan érvényes: más tulajdonságok kellenek a hatalomra kerüléshez, és másak a hatalom jó gyakorlásához. Kormányzati tapasztalat nélkül kapkodnak, összevissza rögtönöznek, s primtív módon folytatnak hatalmi játszmákat egymás ellen. A probléma viszont ott van, hogy rájuk zúdult a járvány, annak minden negatívumával, s napjainkban bizony tapasztalt politikusok sem tudnak igazán mit kezdeni a vírus okozta kihívásokkal, nem az ilyen amatőrök. Mindez kívülről alapos káosznak látszik, s az is, az embereket viszont még inkább felháborítja az, hogy ilyen időkben, amikor tényleg minden idegszálukkal a problémák megoldására kellene, hogy koncentráljanak, az ellenkezőjét teszik: buta egymásra mutogatással, botrányos hatalmi küzdelmekkel gerjesztik maguk ellen a polgárok haragját. A veszély abban van, hogy ha megbuknak, a volt korrupt, erkölcstelen csapat minősített többséggel, kacagva térhet vissza a hatalomba. Ezért tartom én is nagy felelőtlenségnek azt, ami történik.

– Hogy érinti ez a felvidéki magyarokat? Tavaly, Matovic úr budapesti látogatása után reméltük, hogy ez a kormány nagyobb empátiát mutat majd a felvidéki magyarok igényei iránt. A helyettese, Grendel Gábor is reményekre adott okot.
– Látja, ezért írok publicisztikát is, mert a szó elszáll, de az írás megmarad. Jóformán az egyedüli voltam tavaly, aki figyelmeztetett arra, hogy nem a mosolyokat, hanem a konkrét politikai lépéseket kell majd értékelnünk, s ha úgy jön: díjaznunk. Nos, az a helyzet, hogy semmi pozitívum nem történt irányunkban, sőt két vonatkozásban romlik a helyzet. Az államolgársági törvény változtatása nem javít, hanem ront azon szlovákiai magyar polgárok helyzetén, akik élni szeretnének a kettős állampolgárság intézményével. A szlovák külügyminiszter sértő módon még a találkozást is elutasította Szíjjártó Péter magyar külügyminiszterrel, aki tárgyalni szeretett volna erről a kérdésről. Gondolom, ez kijózanítólag hat a budapesti dicséneklőkre is. A legnagyobb kormánypárt magyar nemzetiségű parlamenti képviselőjét pedig majdnem meglincselték azért, amiért találkozott a magyar külügyminiszterrel. Egy EU- és NATO-tag, állítólag demokratikus Szlovákiában! A kisebbségi kultúra terén eddig nyilvánosságra hozott átszervezési javaslatok pedig az érdekeinkkel ellentéteseknek tűnnek. A tavalyi miniszterelnöki ebédek után beharangozott nagy elvárásokból semmi nem teljesült.

Ezek a tények, de van ennél egy nagyobb gond is, ami rendszerszerű. Erre is megpróbálok figyelmeztetni mindig, amikor módom nyílik rá, ha megengedi, most is elmondom. A felvidéki magyarokban a kelleténél erősebben él a Stockholm-szindróma. Ha egy szlovák politikus vagy színész, író mosolygós képpel fordul felénk, a felvidéki magyar attól már odáig van a boldogságtól. Matovic úr két évvel ezelőtt eljött az MKP kongresszusára és ott mondott egy magyarbarát beszédet. Az emberek odáig voltak a boldogságtól, nagyon megtapsolták őt. Tény, hogy a tavalyi parlamenti választások előtt tett egy komoly javaslatot is felénk, s azt az MKP akkori vezetői elbénázták. Emiatt akár meg is sértődhetett – de a politikában ennek nem szabad meghatározó tényezőnek lennie. A kormányalakítás után is tett néhány vizuális gesztust irányunkban, emiatt felvidéki magyar politikusok is ajnározták őt. A hozzánk visszajutott információk szerint jól szórakozott az őt glancoló magyar megnyilvánulókon. Azt a játékot játssza, hogy lépnek egyet-kettőt ellenünk, majd bocsánatot kér néhány megnyilvánulásért – de a negatív lépést nem változtatja meg. Ezt a játékot játszotta Korcok külügyminiszter is. Ő és államtitkára szorgalmazták az állampolgársági törvény szigorítását. Mivel ez a helyzet romlását hozza majd, Szíjjártó Péter tárgyalni akart vele. Ezt minősíthetetlen hangnemben elutasította, s a magyar külügymniszter kis híján úgy járt, mint annak idején Sólyom László köztársasági elnökként Komáromban. A felvidéki erős magyar reakciókra Korcok külügyminiszter végül is egy sms-ben reagált, amelyben megköszönte a Magyarországról támogatásba kapott lélegeztető készülékeket. Több felvidéki magyar politikus erre csettintett egyet: ugye, mégiscsak megfordult Korcok úr! Egy fenét fordult meg, ismét csak játszott a hiszékenyekkel, adott nekik egy kis savanyúcukrot. Mert szíveskedjen bárki nyolc sorral feljebb ugrani ebben az írásban: a probléma ott van, hogy az állampolgársági törvény szigorodni fog, s ezt illetően úgy Korcok úr, mint Matovic miniszterelnök egy lépést sem hátráltak. Még tárgyalni sem voltak hajlandók róla Magyarországgal! Ezt megtapsolni? Ilyen összefüggésben ne csodálkozzunk azon, ha a felvidéki magyaroknak meginog a bizalmuk a saját politikusaikban.
Ami pedig Grendel Gábort illeti: az elmúlt egy évben egy szóval sem nyilvánult meg bármiféle kisebbségvédelmi vagy magyar ügy kapcsán. Ő megbúvik a háttérben és sütögeti a saját pecsenyéjét. Annyira ismerem őt, hogy ki merjem mondani: magyarellenes megnyilvánuláshoz nem fogja adni a nevét, ebben némileg jobb Iohannis román elnöknél. De magyar ügy megnyitását, védelmét sem fogja vállalni. Életpályáját elemezve mindenkinek látnia kell, hogy Grendel Lajos Kossuth-díjas magyar író fia egy magyarul is beszélő szlovák politikus.