Megszületett az új alkotmány

Megszületett Szlovákia alkotmánya, s mi ezt a tényt igencsak vegyes érzelmekkel vesszük tudomásul. Az alaptörvényt, mint jogi dokumentumot, el kell ismernünk, rendelkezéseit be kell tartanunk – még akkor is, ha számos elemével kapcsolatban komoly fenntartásaink vannak.

Ez az ország, s mi mindannyian, sokkal jobb alkotmányt érdemeltünk volna. Valóban lett is volna esély egy ilyen dokumentum létrehozatalára. Ehhez azonban nagyobb   politikai bölcsesség és politikusi előrelátás kellett volna. A dokumentum minősége és az elfogadás módja elsősorban ennek hiányát jelzi, s a szerencsétlen, farkasvakságban szenvedő, ezernyi gátlástól gyötört kormánykoalíciót minősíti. Azokat, akik bosszankodva, vállvonogatva vagy sanda mosollyal az arcukon, de megszavazták ezt a dokumentumot.

Azt is tudomásul kell vennünk, hogy ismét csak az egyéni és csoport – ambíciók, hatalmi érdekek kerekedtek fölül, ami bizony nem az európai, inkább a balkáni politizálási stílusra jellemző. Az alkotmányt megszületésétől tiszteletnek és megbecsülésnek kellene öveznie, ez lehet ugyanis a jogállamban nélkülözhetetlen jogtisztelet szilárd alapja.

Elsődleges cél: a hatalom megszilárdítása

Felmerül persze a kérdés, bölcs dolog volt-e ilyen helyzetben, politikailag ennyire változó, átmeneti időszakban alkotmányt elfogadni? Ennyire kialakulatlan politikai struktúrák között, a politikusi mélyrelátás ennyire szembeötlő hiánya mellett, amikor a kompromisszumkészség minimuma sincs jelen, jó alaptörvény nem készíthető.

Teljesen világos mindenki számára, aki a két év politikai csatározásait figyelemmel kísérte, hogy az elmúlt időszak minden történése alá volt rendelve az elsődleges célnak: a hatalom megszerzésének, megtartásának. Az alkotmányozás folyamata, természetesen, Szlovákia fokozatos önállósulásának egyik fontos pillére is. Ám azért látnunk kell, ez a lépés eszköz is egyben, hatalmi eszköz, amely biztosítja a politikai hegemóniát, s minimalizálja a csehek beleszólási lehetőségeit Szlovákia dolgaiba. Sajnos, ezért vált másodlagossá az alkotmány tartalma körüli vita, még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy a dokumentum néhány fontos eleme ellentétben áll az érvényes szövetségi alkotmánnyal.
Mégis, politikai-stratégiai okok miatt mindent megtettek, hogy ezek az elemek benne maradjanak az alaptörvényben. Nem éppen megnyugtató érzés arra gondolni, hogy az ezzel kapcsolatos csűrés-csavarás közben a demokratikus jogállamiság számos olyan alapelvét áldozták fel, mint a jogértelmezés, a logikai és jogi tisztaság, az egyértelműség.

Az ellenzéki javaslatokat nem fogadták el

Ebbe a képbe léptek be a viták során az ellenzéki képviselők, így a magyar koalíció képviselői is. Nyilvánvaló, mekkora eséllyel. Az alkotmány szerkezete, funkcionális pillérei eleve adottak voltak, s teljesen világos volt, hogy ebből politikai okok miatt nem fognak engedni. A vita lényegében a másod- és harmadrangú kérdések körül folyt, ott sikerült az alkotmányjavaslatot több ponton feljavítani. Ebben a küzdelemben, érdekes módon, néha bizottsági szinten is elképesztő alkalmi koalíciók születtek egy-egy szavazásnál. Nem igaz az a nézet, hogy az ellenzéki javaslatok mind rosszak voltak. A bizottságokban megfelelő előterjesztés után több ilyen javaslatot támogattak a kormányzó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselői is, több épkézláb ellenzéki javaslat – a magyar koalíció több javaslata is – bekerült a plénum elé beterjesztett közös jelentésbe. Azt azonban később gondos kezek és gondos agyak alaposan átfésülték. Azt hiszem, az is tanulságos volt, ahogyan a plenáris ülésen az alkotmányjogi bizottság elnöke – és néha maga az ülésvezető is – belesulykolta a fejekbe, mikor kell mellette és mikor ellene szavazni. Azt hiszem, maga a szavazási mód is árulkodott valamiről.

A magyar koalíció kifogásai az alkotmánnyal kapcsolatban három csoportba oszthatók. Az első és kardinális kérdés: az alkotmányjavaslat nem vette figyelembe a föderáció létét. A jelenlegi jogi helyzetet egy imaginárius eszmére, a nemzeti önrendelkezési elvre való hivatkozással lépte át. Félreértés ne essék: a szlovák népnek joga van az önrendelkezésre, nincs azonban joga az erre való hivatkozással alkotmányt és jogot sérteni. Emiatt volt ez a lépés elfogadhatatlan számunkra.

A másik kérdéscsoport az alkotmánytervezet belső viszonyainak tisztázatlansága volt. E téren nagyon erős nézetazonosság alakult ki a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal szemben, s több helyen részlegesen sikerült őket meghátrálásra kényszeríteni. Mindemellett számunkra – és a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői, sőt, a Demokratikus Baloldal Pártja némely képviselője számára is – nem elfogadható, ami benne maradt az alkotmányban. Az alkotmány, érzésünk szerint, még mindig túl nagy hatalmat összpontosít a kormány és a miniszterelnök kezében. Indokolatlanul széles körben nyúlhat bele a gazdasági folyamatokba, nem biztosítja kellőképpen a médiák szabadságát, erősen központosított állammodellt feltételez, s egyáltalán: számos helyen túlságosan nagy lehetőséget nyújt későbbi megkötések, beleszólások, korlátozások alkalmazására. Nem mondhatjuk, hogy a jogi egyértelműség sugározna ebből a dokumentumból. S Murphy óta azt is tudjuk – főleg itt, Kelet-Európában –, hogy amivel vissza lehet élni, azzal vissza is fognak.

Esetleges későbbi korlátozások?

Ez az alkotmánytörvény ravaszul megfogalmazott dokumentum, amely a legtöbb esetben önmagában nem korlátoz, de lehetőséget nyújt későbbi esetleges korlátozásokra. Nem biztos, hogy az első vagy akár a tizedik olvasatra a gyanútlan és jóhiszemű olvasónak ez feltűnik – a külföldi reagálások is elsősorban az alkotmány nyilvánvalóan antidemokratikus elemeit és a kisebbségi jogkezelés alacsony szintjét rótták fel első áttanulmányozás után az alkotmány elfogadóinak. Mi azonban, akik végigcsináltuk az alkotmányozás folyamatát, tudjuk, sejtjük, melyik megfogalmazás milyen szándékokat takar.

A harmadik kérdéskör a kisebbségünket érintő kérdések tárgyalása volt. Ebben a vonatkozásban két fronton kellett harcolnunk: egyfelől a jogainkat teljesen egyértelműen szűkíteni akaró igyekezetek ellen, másfelől pedig jogaink bővítéséért. Esélyeinket nagyban meghatározta az a tény, hogy a Szlovák Nemzeti Párt eleve az alkotmány elfogadása mellett voksolt. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom így elsősorban az ő szempontjaikat vette figyelembe.

A plenáris ülésen hozzászólásaink 90 százaléka a nemzetiségi kérdéskör körül mozgott. Az ok teljesen nyilvánvaló. Mint említettem, az általános javaslataink közül a bizottságokban többet elfogadtak, ezeket tehát nem kellett a plénumon megismételnünk. A többi, általános témájú hozzászólás pedig megoszlott a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Demokratikus Baloldal Pártja, a Szlovák Nemzeti Párt képviselői között és miköztünk.

A kisebbségi jogok védelménél – tehát a status quo fenntartásánál – még számíthattunk a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőire és a Demokratikus Baloldal Pártja egy részének támogatására. A kisebbségi jogok bővítésének igényével azonban teljesen magunkra maradtunk. Talán a kelleténél kicsit többet beszéltünk róla, ennek azonban szintén megvolt az oka. Nem engedhettük, hogy ezt a témát harmadrangú kérdésként a szőnyeg alá söpörjék.
Hozzá kell szoktatnunk a képviselők új garnitúráját és a televíziónézőket is, hogy ez a kérdés élő probléma, amellyel foglalkozni kell.

Félnek tőlünk?

Az ezzel kapcsolatos vita színvonala szintén hű képet ad arról, hol tart ma Szlovákia az ez irányú gondolkodásban. S hadd tegyem hozzá, bizottsági szinten vagy más tárgyalóasztaloknál megéltem már ennél alpáribb hozzászólásokat is. A tévékamerák jelenléte némiképp mindenkit visszafogott, ám így is nyilvánvaló volt, hogy amit mondunk, falra hányt borsó. Nevetségesen övön aluli ütés az a vád is, hogy javaslataink rosszak, színvonaltalanok voltak. A Demokratikus Baloldal Pártja részéről is volt egy érdemi javaslat kisebbségi tárgykörben, azt is gondolkodás nélkül lesöpörték. Lesöpörték, mert félnek tőlünk.

Amikor egy tárgyalás után rákérdeztem, miért olyan merevek ebben a kérdésben, a következő választ kaptam: „…ha elismerünk titeket államalkotó közösségnek, ha elismerjük a jogotokat az önigazgatásra, utána már csak egy lépés, hogy az önrendelkezésre való hivatkozással elszakadjatok tőlünk.” Ez a fajta hozzáállás, sajnos, nagyon jellemző, s nem csupán a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomra, hanem – hangsúlyeltolódásokkal persze – majdnem az egész szlovák politikai térfélre. Amikor mi jogokról és toleranciáról beszélünk, ők koldusszegény érveléssel hatalmi, állami érdekekkel válaszolnak, s véget nem érően azt bizonygatják, hogy el akarjuk magyarosítani őket.

A benyújtott javaslataink lényegét valóban meg lehetett volna rövidebben is fogalmazni. A részletes anyag benyújtása mellett azért döntöttünk, hogy ne mondhassák: nem tudják, miről beszélünk. A harminc-egynéhány pontos javaslat tulajdonképpen ugyanazon alapelv, az önigazgatás konkrét megvalósítási formáit írta le elvi, törvényhozatali és végrehajtási szinten. Ez az anyag önmagában egy kisebbségi törvény magjának is tekinthető.

Amikor tárgyalásokról beszéltünk, arra gondoltunk, az általunk kidolgozott anyag tartalmát próbáljuk meg együtt úgy karcsúsítani, hogy az a többség számára is elfogadható legyen. Nyilvánvaló, hogy politikai akarat nélkül ez az út is járhatatlan. Magam a külügyi bizottságban az anyag bizonyos részeivel tettem hasonló kísérleteket. Megpróbáltam őket úgy átfogalmazni, hogy az a partnerek feltételezett szája ízének jobban megfeleljen, miközben az alapelvek ne szenvedjenek csorbát, hiába.

Nem állja meg a helyét az a vád sem, hogy elképzeléseinket túl meredeken, ultimátumszerűen akartuk valóra váltani. A politikai történések tempóját nem mi határozzuk meg. Ugyanakkor a választások óta mást sem mondunk, mint hogy tárgyalni akarunk. Nem a mi hibánkból nem jött létre érdemi tárgyalás majdhogynem az utolsó pillanatig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és közöttünk.

Normális kapcsolatok és nem lobby

Végezetül az alkotmánnyal kapcsolatban néhány kérdést is fel kell tennünk. Az első: mi várható hatályba lépése után? Jogi, gazdasági, diplomáciai bonyodalmak: ezek előre láthatóak, s ezektől jó előre el kell határolnunk magunkat. Érzékenyen érintette őket a feltételezett magyar lobby tevékenysége is. Tény, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alkotmánnyal kapcsolatos nyilatkozata és a szavazási módunk indoklása negyvennyolc órán belül angol és német nyelven ott volt minden fontos helyen Európában,  ahol ott kellett lennie. Nem lobby működik tehát elsősorban, hanem legális, Európában természetes kapcsolatrendszer. Azt sem hinném, hogy a legfejlettebb európai államok nagykövetei, akik mindjárt az elfogadás utáni napon tiszteletüket tették a parlamentben és a kormányhivatalban, s nehezményezték az alkotmány antidemokratikus és kisebbségellenes passzusait, a magyar lobby tagjai volnának.

A másik: jó lenne elkerülni a „megint leszavaztak” komplexust. Jelen vagyunk a parlamentben, az alkotmánnyal kapcsolatos lépéseket kötelességünk volt megtenni akkor is, ha az eredményt előre tudni lehetett. Problémáinkra újból felhívtuk a figyelmet, letettünk az asztalra egy rendezési javaslatot – s a közeljövőben leteszünk egy másikat, részletesebbet is. E mögé kell odaállnunk mindannyiunknak, akiknek fontos a demokrácia fennmaradása Szlovákiában, s akiknek fontos az is, hogy szabad emberként, nem másodrangú állampolgárként kívánnak magyarként élni ebben az országban.

A szlovákiai magyar politikusok pedig bizonyítsák be mindannyiunknak, hogy – lélekben, szellemben – tudnak nagyobbak lenni az átlagnál, hogy képesek felnőni az európai igényű politizáláshoz.

(Csáky Pál, 1992)