Öt felvidéki kapott Ex Libris Díjat Brüsszelben

Az Európai Parlament brüsszeli épületében nyújtott át öt Ex Libris Díjat Gubcsi Lajos, aki a díj alapítójaként Dániel Erzsébetnek, Görföl Jenőnek, Kolár Péternek, Mézes Rudolfnak és Pogány Erzsébetnek fejezte ki elismerését.

oklevelek

A kitüntetésekre közvetlenül az Európai Polgári Díj átadása előtt került sor. Mint ismeretes, idén Szlovákiából a Csemadok kapta az Európai Parlament díját. A Gubcsi Lajos vezette kuratórium is tiszteletét fejezte ki a Csemadok irányába oly módon, hogy olyan embereket jutalmazott, akik az aktív Csemadok-tagság mellett további jelentős közéleti tevékenységet is felmutattak.

A laudáció során a díjakra javaslatot tevő Csáky Pál európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, valamennyi díjazott gyakorlatilag egy „egyszemélyes intézmény”. Dániel Erzsébet esetében emlékeztetett helytörténeti tevékenységére, amelynek egyik eredménye Sobieski János lengyel király párkányi lovasszobra, Kolár Péternél a kassai Thália Színház irányítását emelte ki, Pogány Erzsébetnél a Szövetség a Közös Célokért, azon belül pedig a Felvidék.ma portál működtetését, Mézes Rudolfnál a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének vezetését, Görföl Jenőnél pedig a helytörténeti fényképek és könyvek készítésében betöltött szerepét.

Csáky Pál hangsúlyozta, ez egy szelet a tevékenységükből, és azt is tudatosítja, hogy szerencsére még számos további felvidéki magyar személyiség él közöttünk, akik megérdemelnék a díjat, és ez a jövőben minden bizonnyal be is következik majd.

A díjakat Gubcsi Lajos Bárdos Gyula Csemadok elnökkel és Csáky Pállal közösen adták át.

A díjazottak részt vettek az Európai Polgári Díj brüsszeli átadásán, a Csemadok mellett elismerésüket fejezték ki az ugyancsak kitüntetett Major Balázs arab-kutató régésznek-történésznek és Kozma Imre atyának is.

Az Ex Libris Díj kitüntetettjei az oklevél mellett egy díszcsomagot és benne hat értékes könyvet is átvehettek.

Felvidék.ma, ON

gorfol_jeno
Görföl Jenő
pogany_erzsebet
Pogány Erzsébet
mezes_rudolf
Mézes Rudolf
daniel_erzsebet
Dániel Erzsébet
kolar_peter
Kolár Péter

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …