Elvetjük a kollektív bűnösség elvét

Parlamenti felszólalás – 1992
Tisztelt Szlovák Nemzeti Tanács! Előre is szeretnék elnézést kérni önöktől azért, hogy ismét a szlovák– magyar viszonyról fogok beszélni, pontosabban a szlovák nemzet és a Szlovákiában élő magyar nemzeti kisebbség viszonyáról.

Azért kérek elnézést, mert szívesen beszélnék társadalmunk ezer egyéb problémájáról, amelyek szintén fontosak mindannyiunk számára. Úgy gondolom azonban, hogy miután közeledik a választási időszak vége, a szlovák–magyar viszonyt illetően is el kell mondanunk mindazt, amit ebben a csonka választási időszakban elmondani kötelességünk.

Még csak azt sem gondolom, hogy erről a problémáról itt, a Szlovák Köztársaság legfelsőbb törvényhozó testületének talaján keveset beszéltünk  volna. A dialógus azonban nem minden esetben sikeredett a minőségét tekintve olyanra, amilyen elvárható lett volna két kultúrnemzet esetében, a 20. század végén.

Kedves kollégák!

Bizonyára ismert önök előtt a tény, hogy a második világháború után, 1945 és 1948 között Csehszlovákia magyar nemzetiségű polgárai is üldöztetéseket szenvedtek el a kollektív bűnösség elve alapján. Körülbelül 74 000 magyart erőszakkal telepítettek ki Magyarországra, több ezernek már korábban el kellett hagynia szülőföldjét, s további 50 000 szintén nem önkéntes alapon Csehországba került egy Beneš-dekrétumra való önkényes hivatkozással. A magyar gyerekek nem járhattak iskolába – miután a magyar iskolákat bezárták; a magyar nyelvű sajtót betiltották, a közalkalmazottak nem kaphattak munkát az akkori Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének rendeletei alapján, azért, mert – idézem –„magyar háztartást vezettek, és otthon főleg magyarul beszéltek”.
A földet és egyéb javaikat elkobozták tőlük, szintén a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének törvényerejű rendeletei alapján.

Kedves barátaim!

Nem azért beszélek ezekről az eseményekről, hogy szomorkodjak a múlt fölött, vagy bárkit is vádoljak. Azért nyitottam meg ezt a kérdést, hogy önöket emlékeztessem eme kérdéskör máig tisztázatlan voltára, s egy megoldási javaslattal éljek. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a kérdést körülbelül egy évvel ezelőtt nyitottuk meg a parlamentben, s azóta sikertelenül próbálunk rá megoldást találni. A szlovák parlament ugyanis 1990 novemberében talált magában annyi lelkierőt, hogy tisztességgel véleményt mondott a zsidók második világháború idején történt deportálásról. Hasonló lépésre került sor a németek második világháború utáni kitelepítése vonatkozásában 1991 áprilisában.

Tisztelt Szlovák Nemzeti Tanács!

Nemsokára véget ér a választási időszak, és én úgy gondolom, hogy legfőbb ideje annak, hogy mint demokratikusan megválasztott, valóban demokratikus parlament továbbmenjünk ezen az úton. Engedjék meg, hogy tájékoztassam önöket arról, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács Álláspontját a kollektív bűnösség elvének alkalmazásáról a magyar nemzetiségű állampolgárokkal szemben 1945 és 1948 között már közel egy évvel ezelőtt kidolgoztuk és odaadtuk a képviselői klubok elnökeinek azzal a kéréssel, hogy próbáljunk meg közösen egy olyan szöveget és olyan formát találni, amelyek alkalmazásával megvalósíthatnánk ezt a lépést. Két hónappal ezelőtt a java solt szöveget átadtuk a parlament elnökének is az indoklással együtt, és szétosztottuk a házbizottságban is. Tárgyalni azonban csak érintőlegesen tárgyaltunk róla. Ezért most, kihasználva a képviselő jogát egy ilyen előterjesztés megtételére, engedjék meg, hogy felolvassam az általunk javasolt szöveget az indoklással együtt, s arra kérjem a parlament tisztelt elnök urát, hogy eme programpont lezárásaként szavazzunk ennek a szövegnek az elfogadásáról. Szeretném még azt is elmondani, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács részéről való, tágabb értelemben vett véleménynyilvánításról, nem csupán bocsánatkérésről van szó a kollektív bűnösség elvének alkalmazását illetően.

Arról is meg vagyunk győződve, hogy belpolitikai kérdésről van szó, hiszen ez a probléma az államot – a Szlovák Köztársaságot, illetve annak törvényhozó testületét – érinti az egyik oldalon, s annak polgárait a másikon. Azt is el kell mondanom, hogy egy olyan közös nyilatkozat elfogadása, amelyről Mikloško elnök úr beszélt itt a múlt hónapban, mandátumunk lejártáig nem reális. Így tehát, tisztelt kollégák, egy lehetőséget kívánok önök elé terjeszteni azzal, hogy önök a saját lelkiismeretük és demokratikus gondolkodásmódjuk alapján véleményt mondhassanak erről a kérdésről nyíltan, szavazás által.

A szavazás előtt kérem, hogy minden képviselő írásban is kapja meg a szöveget, amelyet most elolvasok.

NYILATKOZAT
a Szlovák Nemzeti Tanács részéről
a kollektív bűnösség elvének alkalmazását illetően
Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgáraival szemben*

Mi, a Szlovák Köztársaság szabad és demokratikus parlamentjének tagjai, a diktatúrától a valódi demokráciához vezető nehéz és bonyolult úton szeretnénk szembenézni a múlt minden adósságával. A szlovákiai zsidók 1942– 1944 közötti deportálása kapcsán elfogadott nyilatkozat és a németek második világháború utáni kitelepítése kapcsán megfogalmazott nyilatkozat után szükségesnek tartjuk a Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgáraival szemben 1945 és 1948 között, a kollektív bűnösség elvének alkalmazásával kapcsolatos álláspontunk megfogalmazását is.

A magyar nemzettel ezer éve élünk közös régióban itt, Európa közepén. Együttélésünk lényegében harmonikus volt, előfordultak azonban konfliktushelyzetek is. Ezek közé tartozik az 1938–1949 közötti időszak is, amikor többek között a hitleri Németország növekvő nyomása miatt sajnálatra méltó eseményekre került sor régiónkban is. Meggyőződésünk, hogy az 1938 és 1945 közötti időszakot elsősorban a történészeknek kell elemezniük és feldogozniuk – ami nem történt meg az elmúlt negyvenöt évben, s utána lehet átfogó álláspontot kialakítani a korszakkal kapcsolatban. A valódi demokráciához vezető úton ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a történéseket, amelyekre 1945 és 1949 között, Csehszlovákia megújítása után került sor.

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a háború utáni nehéz időszakban a kollektív bűnösség elvének alkalmazására került sor a Kassai Kormányprogramban és utána a Szlovák Nemzeti Tanács bizonyos törvényeiben Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgáraival szemben. Szlovákia e lakosai az említett törvényerejű rendeletek következtében évekre elvesztették állampolgárságukat és az ehhez kapcsolódó jogaikat.

Ma, a valóban szabad társadalom megteremtésének vágyától vezérelve szembe akarunk nézni a múlt ezen adósságával is. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy elítéljük a kollektív bűnösség elvének alkalmazását, bármilyen érvekkel indokoltatna is meg. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kollektív bűnösség elvének bélyege ott éktelenkedjen Szlovákia akár egyetlen jelenlegi vagy volt polgárán. Egyidejűleg azt javasoljuk a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlésének, hogy hasonlóképpen járjon el ezzel a problémával kapcsolatosan, mint a Szlovák Köztársaság legfelsőbb törvényhozó szerve ezt megtette.

A demokratikus és baráti Szlovákiából baráti jobbot nyújtunk a világ minden nemzete és jóakaratú polgára irányában és a régió többi parlamentjét is hasonló lépés megtételére szólítjuk fel.

(1992)

—

* A beadvány indoklása lényegében a felvezető szöveg érveit ismételte meg. A javaslat elhangzásakor a Szlovák Nemzeti Párt néhány képviselője elhagyta a tárgyalótermet. František Mikloško házelnök a programpontot nem zárta le az ülésszak végén, csak megszakította, azért, hogy ne kelljen szavaztatnia a javaslatról. Egy hónappal később rábírta az MKDM–Együttélés klub tagjait, egyezzenek bele, hogy nem szavaztat a javaslatról, mert az úgysem kapná meg a többséget. Az 1992-es választások után Csehszlovákia megszűnésének vagy fennmaradásának problémája került előtérbe, a javaslatról nem szavazott az 1992-es választások után megalakult parlament sem.