Események

Kultúránk napszámosait méltatták Nagymegyeren

A nagymegyeri kultúrházban március 10-én tartották a Magyar Művészetért Díjrendszer 43. díjátadó gáláját, melyen átadták az Ex Libris díjakat. A rendezvényt gazdag kultúrműsor kísérte, ünnepi beszédet Csáky Pál, Menyhárt József és Gubcsi Lajos mondtak. Csáky Pál európai parlamenti képviselő kuratóriumi társelnökként köszöntötte a nagymegyeri közönséget. „Szeretnénk felmutatni a számunkra kiemelkedő értékeket. …

Bővebben »

Az MKP megnevezte jelöltjeit az EP-választásokra

Pozsonyban ülésezett a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsa. A testület ülésén döntés született az európai parlamenti választási listáról is, melynek élén Csáky Pál és Berényi József állnak. A teljes lista:  1. Csáky Pál (Pozsony), 2. Berényi József (Galántai járás), 3. Horony Ákos (Dunaszerdahely), 4. Tárnok Balázs (Komáromi j.), …

Bővebben »

Martonyi János: Csáky Pál drámájában a valósággal szembesülünk

A brüsszeli Balassi Intézetben február 6-án a József Attila Színház bemutatta Csáky Pál Egy nap az örökkévalóság című drámájának színpadi változatát. A nézők között ült Martonyi János korábbi magyar külügyminiszter (1998–2002, 2006–2010), aki az előadás után a közönséggel is megosztotta gondolatait a színpadon látottakról. A brüsszeli közönséget Kovács Tamás Iván, …

Bővebben »

Otthonunk, Európa

Gondolatok egy változó világról Mi, magyarok, ezer éve vagyunk európaiak. Szent István és édesapja, Géza fejedelem generációjának nagy döntése volt, hogy felhagytunk az addig gyakorolt ázsiai létformával, és csatlakoztunk az akkori keresztény világ által kidolgozott játékszabályokhoz. Átvettük és évszázadokon keresztül gazdagítottuk a keresztény kultúrát, jogot, társadalomszervezési formákat. Ez tartott meg …

Bővebben »

A kultúra tesz bennünket európaivá

Navracsics Tibor EU-biztos és Csáky Pál EP-képviselő csütörtökön előadást tartottak a nyitrai székhelyű Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karán.  Az egyetemisták a rövid felvezető előadásokat követően „kérdés-felelet” formájában töltöttek el másfél órát a politikusokkal. Az előadások magyarul hangzottak el, aki kívánta, a szlovák szinkrontolmácsolást is igénybe vehette. Navracsics Tibor, az …

Bővebben »

Értékeink / Százéves a szlovákiai magyar közösség – Hetvenéves a Csemadok

2018 végén lesz száz éve, hogy a felvidéki magyar közösséget erőszakkal leszakították a Kárpát-medencei egységes magyar nemzettestről. Közösségünk – „megfogyva bár, de törve nem” – mégis megmaradt, hiszen mai létének erős pillérei az egyéni és közösségi vállalás voltak. Az „ÉRTÉKEINK – Százéves a szlovákiai magyar közösség – Hetvenéves a Csemadok” …

Bővebben »

Európai körkép a Martfeszten – Schöpflin Györggyel

Milyen helyzetben van az Európai Unió? Milyen jövő vár rá? Mi várható a jövő évi európai parlamenti választásoktól? A VI. Martosi Szabadegyetem pénteki napján az Európai körkép című fórumon Csáky Pál és Schöpflin György EP-képviselők adtak választ a fenti kérdésekre. Alapvető változás kellős közepén áll az Európai Unió, a tízéves …

Bővebben »

Dialógus Európa lelkéért – a Martosi Szabadegyetemen is

A Martosi Szabadegyetemen pénteken délután színes előadássorozattal várták az érdeklődőket a Zsittnyan István nevét viselő előadótérben. Egyházi, közéleti, műszaki és európai témák is terítékre kerültek. Dialógus Európa lelkéért – keresztyén/keresztény értékek mentése A beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatón Fazekas László, a Szlovákiai Keresztyén Református Egyház püspöke, Kiss Róbert püspöki helynök és Lépes …

Bővebben »

Csáky járható utat javasolt a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban

Pozsonyban harmadik fejezetéhez érkezett az a nemzetközi történelmi konferencia, mely a második világháború utáni Csehszlovákiában történt tragikus cselekmények feltárására, és azok áldozatai előtt való főhajtásra irányul. A június 29-30-án megtartott rendezvénysorozatnak három – egymással szorosan összefüggő – része volt. Pénteken este egy új történelemkönyv bemutatója volt a Magyar Közösség Pártjának …

Bővebben »

Nemzeti kisebbségek Csehszlovákiában 1918-1938 – könyvbemutató Pozsonyban

A Petržalka-Engerau-Ligetfalu polgári társaság a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézettel, a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvánnyal, a Csemadok ligetfalui alapszervezetével és a BS-6 Vŕba polgári társulással együttműködésben megszervezett kétnapos rendezvénysorozata keretében került sor 2018. június 29-én az MKP pozsonyi székházában a Tóth Endre, Lukáš Novotný és Michal Stehlík szerzőhármas Nemzeti kisebbségek Csehszlovákiában 1918-1938 …

Bővebben »