cikkek

Nem szabad sodródnunk, deklasszálódnunk!

Felszólalás a Magyar Közösség Pártja tisztújító kongresszusán. (Kürt, 2012.12.08.) Hölgyeim és Uraim! Itt vagyunk Kürtön, ebben a szép kultúrházban, örülünk egymásnak, döntéseket mérlegelünk, testületeket hozunk létre – ám ez pár óra múlva befejeződik, s ebből az inkubátor-melegségű teremből visszatérünk majd a valós életbe. S ha ott esetleg megkérdezik tőlünk, mivel …

Bővebben »

Merre tart a felvidéki magyarság?

Ha cinikus és szarkasztikus választ kívánnék adni a szervezők által feltett kérdésre, röviden azt mondhatnám: semerre. Sodródik – ez talán a 2010 utáni állapot legpontosabb, legkorrektebb jellemzése. S hogy nemcsak én látom így a helyzetet, hanem mások is, mutatja az a tény, hogy a múlt heti kassai könyvbemutatómon egy komoly …

Bővebben »

Magyar sorsok VI.

A történet, amelyet elmondok, régi: 1996-ban esett meg Kassán. Más helyeken is utaltam már rá, de talán az idén fokozottan időszerű.A Honfoglalás ezerszázadik évfordulójára emlékeztünk azokban a hónapokban. Kassára is meghívtak egy ünnepségre.

Bővebben »

Árnyak a ködben

Prágába, ahol ezeket a sorokat írom, már beköszöntött az ősz. A  Slávia kávéházban, ahonnan ki-kinézek a borongós utcára, klasszikus nagyvárosi elegancia veszi körül a vendégeket. Szép asztalok, kényelmes fotelek, visszafogott díszítésű oszlopok és mennyezet. És sok ember: a legtöbbjük olvas, könyvet, újságot, elektronikus könyvet.

Bővebben »

A Sólyom-ügy

A mai nap egyik híre bizonyára az lesz, hogy a luxembourgi európai bíróság elutasította Magyarország beadványát amiatt, hogy Szlovákia 2009. augusztus 21-én jegyzékben utasította el Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök belépését Szlovákia területére. Az ítélet szerint Szlovákia nem sértette meg a nemzetközi jogot.

Bővebben »

Matica, a provokátor

Akárhányszor Komáromba megyek, Cirill és Metód ikerszobrát látva két dolog jut eszembe. Az első az, hogy mennyire nem róluk, Európa társvédőszentjeiről volt szó, amikor a szobrot megalkották és – úgymond – Komáromnak adományozták. A Matica Slovenskának egy dolog volt fontos: az, hogy megfricskázza a komáromi magyarokat, s megmutassa, „ki is …

Bővebben »