Tusványos – A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében július 25-én, pénteken tartották „Az európai uniós integráció alkotmányos korlátai” című fórumot.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében Csáky Pál, az MKP EP-képviselője Borókai Gáborral, a Heti Válasz főszerkesztő-lapigazgatóval, Sógor Csaba (RMDSZ) európai parlamenti képviselővel és Győri Enikővel, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkár asszonyával beszélgettek.
A beszélgetés során kifejtettem, az Európai Unióban fontos dialógus indult be az unió jövőjét illetően, és hogy rendkívül fontosnak tartom, hogy eme együttgondolkodás kapcsán a Magyarország határain kívül élő magyarok rendezetlen helyzete is napirendre kerüljön. Ehhez azonban a jelenleginél hatékonyabb egyeztetésre van szükség a magyar kormány és parlament, illetve a határontúli magyar szervezetek között, és az e célra létrehozott szervezetek – a MÉÁRT és a KMKF – tevékenységét is hatékonyabbá kell tenni.
Véleményem szerint javítani kell az EU-nak címzett beadványok szakmai színvonalán is. Az öncélú vetélkedés és az elhamarkodott lépések ezen a téren károsak voltak, ezért felajánlottam, hogy az EP petíciós bizottságának alelnökeként koordinátori szerepet is betölthetek az ilyen kérdések napirendre tűzése terén. (Felvidék.ma)