Temetés a székesegyházban

Néhány hónapja már, hogy Kassán, a Szent Erzsébet székesegyházban örök nyugalomra helyezték Jozef Tomko bíborost, Kelet-Szlovákia szülöttét. A szlovák nyelvű megemlékezések komoly piedesztálra emelték őt, a magyar nyelvűek – érthetően – visszafogottak voltak. Véleményem szerint már eltelt annyi idő, hogy senki nem érezheti zavarónak, ha magyar nyelven is bővebben – és főleg: igaz módon – foglalkozunk tevékenységével, amely általános jelenségként is méltó a figyelemre.

Kétségkívül tehetséges ember volt, életrajzában megtalálható, milyen képzéseket sikerült megszereznie, illetve milyen funkciókat töltött be élete folyamán. Tény, hogy amikor püspöke 1945-ben Rómába küldte őt tanulni, a fiatal papnövendék még nem gondolhatta, hogy csak 23 év után, 1968-ban jöhet haza egy rövid látogatásra. Szorgalmas, törekvő pappá lett, a múlt század kilencvenes éveiben a Vatikán öt legfontosabb vezetője között emlegették. Eme írás mondandója szempontjából fontos megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy élete túlnyomó részét a Vatikánban élte le, s a Szentszéket képviselte számos fontos poszton, élete végéig megmaradt elkötelezett szlováknak – nem bántó szándékkal mondom, de elkötelezett szlovák nacionalistának. Ezt személyes kapcsolatunk, többszöri találkozásaink, beszélgetéseink és az azokból fakadó tapasztalataim alapján állítom, néhány részletet – egy 22 évvel ezelőtti, borozással egybekötött vatikáni vacsora történéseit is – közlök a Büszkeség és harag c. könyvemben. Megjegyzem: mindkét Dzurinda-kormányban az egyházpolitika összehangolásáért is felelős miniszterelnök-helyettes voltam, szerződéseket kötöttünk akkoriban a Vatikánnal, ezek miatt gyakori vendég voltam ott.

Nos, ez az a pont, ahol először meg kell állnunk. Elhunytakor Karol Lovaš, volt rádiós újságíró, ma Csehországban élő szerzetespap-egyháztörténész így méltatta munkásságát a szlovák sajtóban: „Mindenütt, mindenkor szlováknak érezte magát. Szerette hazáját. Mindemellett nem volt olcsó nacionalista, sem populista. Segített, ahogy tudott. Például a Vatikán és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között megkötött megállapodás alkalmával, amellyel az önálló szlovák egyházi tartományt hozták létre. VI. Pál pápa akkor elcsatolta a nagyszombati püspöki helynökség területét az Esztergomi Főegyházmegyétől, létrehozva ezzel a Nagyszombati Püspökséget. Ugyanakkor elcsatolta a kassai és a rozsnyói egyházmegyéket is az Egri Érsekségtől. A Qui divino c. dokumentummal 1977. december 30-án VI. Pál létrehozta az önálló szlovák egyházi tartományt.

Tomko aktív volt 2008-ban is, amikor a szlovák egyházi tartomány jelentős átszervezésen ment át. Az akkori dokumentumot hivatalosan épp Jozef Tomko bíboros hirdette ki Pozsonyban, XVI. Benedek pápa személyes megbízottjaként.”

Próbálok ebben az írásban óvatosan, senkit meg nem bántva fogalmazni, mert a lényeg a történet egészében, nem a részletekben van. A történet háttere pedig a következő:
Mint említettem, 2006-ig kormánytag voltam, II. János Pál pápával többször találkoztam, idővel már megismert, magyarul mondogatta: „Túdom, túdom, magyar pispek…”. Amikor találkoztunk, mindig jeleztem neki lengyelül, minimum egy ad personam jogkörökkel felruházott püspök lehetne a megoldás a közel 400 ezres szlovákiai magyar katolikus közösség számára. Ma némi lelkiismeret-furdalással mondom, hogy kicsit nehezteltem rá, amiért nem tett eleget ennek a kérésnek. A későbbi történések tudatában méltányolom, hogy nem tett eleget a szlovák püspökök (és Tomko) kérésének sem és nem fogadta el azt a szégyenletes egyházmegyei felosztást, amelyre később a bajor pápa, XVI. Benedek mindjárt a pontifikátusa elején rábólintott. Amikor 1999-ben Rudolf Balážnak a kormány nevében visszavittem a szlovák titkosszolgálat által a mečiari időkben tőle eltulajdonított tirptichont, Baláž nagyon hálás volt, s meglepően nyitott beszélgetésünk folyamán (amikor felvetettem neki, a szlovák püspöki kar akkori elnökének, hogy méltányos megoldást szeretnénk az egyházmegyei felosztás kapcsán) azt mondta, ez nem elsősorban tőlük függ, a Vatikánban nagyobb erők mozdultak be a kérdés rendezése érdekében. A titkára utána megsúgta, hogy Tomko ténykedésére célzott a püspök úr. Egy szó, mint száz: bár Tomko hivatalos egyházügyi feladataitól nagyon távol állt a szlovák egyházmegyei felosztás kérdése, ő önszorgalomból (elkötelezettségből) odafigyelt erre és végül keresztül is hajtotta a rendszeren.

Nem szívesen, de tanulságként mellé kell tennem egy másik történetet. Amikor 2007-ben pártelnök lettem, továbbvittem a témát, tudatosítva, hogy szlovák egyházi körök aktivizálódtak az ügyben. Találkoztam többek közt azzal a magyar egyházi méltósággal is, aki véleményem szerint magyar részről tehetett volna valamit a kérdés elfogadhatóbb rendezéséért. Mivel tudatosítottam az ezzel kapcsolatos korlátokat is, mindjárt azzal kezdtem, hogy nem hivatalos kiállást, inkább két síkon lehetséges, diplomatikus lobbitevékenységet kérek: osztrák-német egyházi vonalon, illetve bilaterálisan, a Szlovák Püspöki Karral való tárgyalások során. A válasz elutasító volt: alapos magyarázkodást kaptam, miért nem lehetséges egyházjogilag az ilyen magyar lépés. A két hozzáállás közötti különbséget azért teszem egymás mellé, mert az elmúlt 30 év során nagyon gyakori volt a hasonló helyzet: magyar részről az óvatoskodás, illetve a szlovákok irányában kinyilvánított, fedezet nélküli, túlzott gesztusok sora, a szlovákok részéről pedig a gátlástalan érdekérvényesítés. Tomko később eldicsekedett vele, hogy tudatosan építette kapcsolatait a Vatikánban, pl. olyan közel került II. János Pál pápához, hogy annak édesanyja sírjához is együtt mentek el – ami egy szép gesztus, persze, de azután be is hajtotta az eme lépés alapján kialakult szimpátiához kapcsolható támogatásokat.

Még négy megjegyzés a történethez: Mindszenty bíboros másként viselkedett ilyen vonatkozásban is, élete végéig a teljes Esztergomi Főegyházmegye fejének tartotta magát, s VI. Pál mindaddig, amíg Mindszenty élt, nem is nyúlt hozzá érdemben az Esztergomi Főegyházmegyéhez, Nagyszombatba csak püspöki helynököt nevezett ki.
2008-ban, a vonatkozott szentszéki dokumentum pozsonyi kihirdetése után František Tondra szepesváraljai püspök, a Szlovák Püspöki Kar akkori elnöke felhívott, hogy személyesen szeretne eljönni az MKP központjába (!!!) megbeszélni a kialakult helyzetet. Ez meg is történt, kemény beszélgetés volt, amelyre Tomko nem jött el. Tondra arra kért bennünket, hogy ne okozzunk botrányt, a helyzeten már nem lehet változtatni, a Szentszék már döntött. Azon a megbeszélésen adott ígéretet, hogy a magyarlakta püspökségekben magyarajkú helyettesek lesznek – ami azóta meg is történt. Ez persze a lényegi problémát nem oldja meg, egy ad personam jogkörű püspök továbbra is hiányzik, aki egységes rendszerbe foghatná össze a püspökhelyettesek és a magyar papok tevékenységét is.

Az új egyházmegyei felosztás Tomko általi kihirdetése napján a szlovák parlamentben összefutottam František Mikloškóval. Ő maga jött oda hozzám és azt mondta: nagyon kellemetlen neki személy szerint is, ami történt. „Egy ilyen durva felosztást még Vladimír Mečiar sem engedett meg veletek szemben” – mondta szó szerint. „Ez rosszabb, mint a közigazgatási felosztás.”

Az utolsó megjegyzés már a pletyka határait súrolja, de azért ideírom, mert teljesebbé teheti a képet. 2013 februárjában nagy felhördülést okozott Alojz Tkáčnak, a Kassai Főegyházmegye nyugalmazott érsekének egy kijelentése. „Magyarországra vitetné II. Rákóczi Ferenc hamvait a kassai dómból Alojz Tkáč, a város nyugalmazott érseke – közölte akkor a pozsonyi Új Szó. Szerinte a sírhelyet látogató magyar turisták egy része úgy viselkedik, hogy ezzel megszentségteleníti a katedrálist. Állítólag jobbikos turisták csapták ki nála a biztosítékot még októberben…”
Ez valóban így történt, a kijelentés nyilvánosan hangzott el és komoly mediális nyoma van. Sokan megdöbbentünk akkor, hogy egy olyan főpap mond ilyet, akit addig a Biblia szellemiségéhez ragaszkodó, elvhű embernek ismertünk, akit a kommunizmusban meghurcoltak, aki villamosvezetőként kereste 1989 előtt a kenyerét – de aki mindemellett fontos szerepet töltött be a szlovák földalatti egyházban. Néhány hét múlva keletre vitt az utam, s ott egy magyar katolikus pap azt kérdezte tőlem, valóban igaz-e az indíték, amit ott többen suttognak, hogy a Nagyságos Fejedelmet azért akarták bizonyos szlovák egyházi körök eltávolítani a kassai székesegyházból, mert zavarta őket, hogy bár ott egyházi személyiségek is el vannak temetve, s Tomko érsek is végakarata szerint oda kérte magát eltemettetni, rájuk senki nem kíváncsi, mindenki csak II. Rákóczi Ferenc koporsója előtt akar tisztelegni, s néhányan ezt méltatlannak tartják.

Csáky Pál, fb

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …