Pozsonyban, a jubiláns írók köszöntésén Dunajszky Gézát Csáky Pál méltatta. Példa értékű harmadvirágzás Bevallom, kissé zavarban vagyok, annak ellenére, hogy ez nem jellemző rám. Azért vagyok zavarban, mert egy 75 éves urat szeretnék laudálni: Dunajszky Gézát. Viszont ha rá nézek, sok minden eszembe jut, csak az nem, hogy az a …
Bővebben »Havel
– Csáky úr, mondják már el részletesen, hitelesen a rendszerváltás történetét a fiatal generációnak! Tudniuk kellene, hogy a szabadság és a jólét nem magától értetődő dolgok! Sokszor hallottam hasonló kérést az elmúlt években, s magam is úgy gondolom, korrekt módon fel kell dolgozni az elmúlt fél évszázad történetét. Tavaly megkezdtem, …
Bővebben »Nagy királyunk üzenete
Lassan emelkedik fel a Nap, a túlparton fokozatosan kapnak színt az egymásba fonódó dombok. A Duna, mintha bújócskázna, előttünk szinte aranyat vet a fény rajta, majd a lendületes kanyar után eltűnik a szemünk elől. Középen, a Várhegyen, szinte mindezt megkoronázandó, egyre teljesebb szépségében bújik elő a szürkeségből a Bazilika. A …
Bővebben »Az önbecsülésünk nem eladó! A hitelességünkre nagyon kell vigyázni!
Országút: Szlovákiában érdekes jelenségnek lehetünk a tanúi. Igor Matovic kormányfő több pozitív gesztust is tett a magyarok felé a közelmúltban. Sokan ezt áttörésként értékelték, a magyar médiában hangsúlyosan ilyen véleményt hangoztatott Duray Miklós és Berényi József is. Az ön véleménye visszafogottabb, óvatosságra int. Hol az igazság? Csáky: Bevezetésként szeretném elmondani, …
Bővebben »Tiszta fejjel, felelősséggel
Lezárult egy újabb fejezet a szlovákiai magyar politizálás történetében, s ma mindenki a jövő felől gondolkodik. A nyilatkozatok különböző súlyúak, a többségük látja a sors által elénk görgetett követelményt, s valamiféle egységesülésben gondolkodik. Ez helyes, s ma nagyon látható, hogy nagy kár volt egységünket 11 évvel ezelőtt egyéni és csoportérdekek …
Bővebben »Dilemmák ideje – avagy hány önkormányzatunk marad?
Az elmúlt két hét folyamatairól talán többet is beszéltünk a kibertérben, mint kellett volna. Van azonban egy elem, amely egyelőre nem volt meghatározó, de ott volt a döntések hátterében, s a jelek szerint pár hónap múlva kikerülhetetlen lesz. Ideje legalább a jelzés szintjén szólni róla. Két olyan minisztériumi döntésről van …
Bővebben »Felvidék 2020 / Egy hisztéria margójára
Történt, hogy ez a Trianon-kérdés túlélte magát: centenáriummá érett 2020-ra. Amint az várható volt, megérintette a magyarok egy részét. S ami meglepő: megérintett egy szlovákot is, a miniszterelnököt. Aki találkozóra hívott százegynéhány magyar személyiséget az évforduló kapcsán a pozsonyi várba. A sajtó titokzatosnak jellemezte a találkozót, mindenki csak találgatta, mi …
Bővebben »Mementó a százötvenedik évforduló!
Lenin élt… 150 éve született Vladimír Iljics Uljanov A történet kezdetén ott éktelenkedik maga a probléma. A probléma, amely némileg megváltozott formában nyomaszt minket napjainkban is, s láthatóan komoly ballaszt lesz az elkövetkezendő évtizedek számára is. A probléma a következő: a Földön megtalálható és előállított javak egyre nagyobb hányada kerül(t) …
Bővebben »A HIT
Ezekben a napokban különös mélysége van ennek a szónak. Komoly megpróbáltatások közepette élünk, s ez a helyzet mindannyiunkat arra kényszerít, hogy valamilyen módon kezeljük ezt a kihívást is. Néha pici humor is kell ehhez, meg egy kis lazaság is. De, ha magunkba szállunk, nem hibát követünk el, hanem új támpontokat …
Bővebben »Chrudinák Alajos történelmet is csinált
Néhány napja magam is rosszallóan csavargattam a fejem, amikor megjelent a világhálón a hír, hogy Chrudinák Alajos elhunyt, s utána pár órával a cáfolat. Ilyen gusztustalanságot nem szabad csinálni, gondoltam, s ma is csak nehezen fogom fel a valóságot, mely szerint mégis az első hír az igaz. Alajos tényleg itthagyott …
Bővebben »