A férfi fáradtan ült le a sziklára. Közel volt már a város, de a hosszú út megviselte őt. Kimerültnek, elcsigázottnak érezte magát. Az öröm azonban ott volt a szívében. Örült, hogy a hosszú távollét után végre hazaérhet. A csend, amely körbefogta, mintha pihekönnyű álomgolyóba zárta volna őt, a behavazott fenyves …
Bővebben »Megváltásra várva
Csodás találmány a karácsony: fényt, melegséget hoz az emberek szívébe, reményt csepegtet beléjük éppen ilyenkor, a legridegebb telek idején. Ilyen reményre van szükségük a külhoni magyaroknak is, akik önhibájukon kívül rekedtek az anyaország közigazgatási határain túl. Reményre és lelkierőre. Az anyaországi magyar nem is érti ezt. Még akkor sem érti …
Bővebben »Bugár hazaért
Nem akartam hinni a szememnek és a fülemnek, amikor azt hallottam, hogy Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azt mondja az újvári konferenciájuk után, hogy a jelenlegi az a kormánykoalíció, ahol a legnagyobb konformban érzi magát. Magyarán: a magyarok szavazatával is bársonyszékhez jutó politikus az SNS és a Smer társaságában érzi …
Bővebben »Üzenet
2016 végén jelent meg az Üzenet c. könyv, melyben Csáky Pál kérdezte azon korosztály tagjait, akik a múlt század negyvenes éveinek gyalázatos jogfosztó évei után a semmiből építették újra a felvidéki magyar írásbeliséget, szellemiséget. Tartalom: Bevezető (Csáky Pál sorai alább, a tartalom alatt olvashatók) Koncsol László: Isten az iszlám segítségével …
Bővebben »Két Európa?
Napjainkban gyakran szembesülünk azzal a ténnyel, hogy Európa nyugati fele másképpen vélekedik bizonyos dolgokról, mint Európa keleti fele. A kép persze összetett, nem szabad generalizálni sem a véleményeket, hiszen azt is láthatjuk, hogy bizonyos kérdések (például a migránskérdés) megítélésénél az európai társadalmak között is tetten érhető némi véleménykülönbség, ráadásul azt …
Bővebben »Bolond világ?
Évekkel ezelőtt láttam egy érdekes, de furcsa interjút. Oliver Stone, A szakasz cimű film amerikai fenegyerek-rendezője készítette Fidel Castróval. Stone csinált jó filmeket is, ám az amerikai társadalomról és történelemről készült kvázi tényfeltáró filmjei óvatosságra intenek. Ezekben ügyesen keveri a valóságot a fikcióval, bizonyára sok pénzt is keres velük, s …
Bővebben »Küzdelem a vízért
Megvallom, némi ijedtséggel olvastam jó negyedszázaddal ezelőtt azokat az amerikai titkosszolgálat által készített elemzéseket, amelyek arról szóltak, hogy a 21. század nagy háborúi a víz – pontosabban az ivóvíz – miatt törnek majd ki. Az az igazság, hogy akkor nemigen értettem a jövendölés lényegét, s túlzónak is tartottam a biztonságpolitikai …
Bővebben »Rémálom vagy valóság?
Döbbenetes olvasmány az Algériában született francia író, Michel Houellebecq legújabb könyve. Franciaország új, európai muszlim áramlatok általi, finom módszerekkel történő, csendes átvételéről szól nem is a távoli jövőben. Az embernek a hideg futkos a hátán, olvasván ezt az ijesztő víziót. 2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel …
Bővebben »Indul az új vegyespárt?
Az uborkaszezonba belefáradt, némi politikai izgalmat is kívánó polgár most felkapta a fejét: igen, ez az! Erre várok hónapok óta! Előrehozott választás kell – a la Simon Zsolt! És már hegyezi is a pennáját – hogy közölje Zsoltunkkal nevét és címét, amelyre egy párt felfuttatásához szükség van. Az Új Szó …
Bővebben »„Jobb egy patrióta, mint néhány idióta”
Ez a mondat, amely egy bajor politikus szájából hangzott el két hónappal ezelőtt, jól mutatja az európai viták egyik síkját. A németek Bismarck óta az egyik viszonyulási pont a világban, természetesen az elmúlt pár száz év viszonylatában. A középkorban és az ókor bizonyos időszakaiban is azok voltak, de témánk szempontjából …
Bővebben »
Csáky Pál Csáky Pál honlapja