Csáky Pál is tagja volt annak a 38 főt számláló EP képviselői csoportnak, amelynek 14 országból verbuválódott tagjai élesen ellenezték, hogy Franciaország leszállítsa az orosz Föderációnak a már elkészült Mistral típusú helikopterhordozó anyahajót.
Bővebben »Előtérbe kell helyezni a nemzeti kisebbségek védelmét
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége „Alapvető jogok: kihívások és eredmények 2013-ban” címmel mutatta be 2013-as éves jelentését szeptember 4-én Brüsszelben, az Európai Parlament Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), amelynek Csáky Pál EP-képviselő is a tagja.
Bővebben »Skótok
Szeptember 18-a fontos dátumnak ígérkezik az európai kisebbségpolitikában, pontosabban az autonómiák megítélésében. Sokakat meglepett, hogy a múlt század kilencvenes éveinek második felében éppen Tony Blair szocialista kormánya adott jelentős autonómiát Skóciának és Walesnek. A folyamat azóta egy jelentősebb függetlenedési lépésbe torkollt: szeptember 18-án Skócia az angoloktól való elszakadásról fog szavazni. …
Bővebben »Ne az önkormányzatokat büntesse Brüsszel a kormány hibái miatt
Nem áll a legjobban Szlovákia a 2007-2013-as uniós alapok merítése terén, ugyanis még a rendelkezésre álló támogatási összeg felét sem sikerült eddig kimeríteni. Kérdés, ki lesz mindezért majd a felelős.
Bővebben »Fontos, hogy a határontúli magyarok rendezetlen helyzete is napirendre kerüljön
Tusványos – A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében július 25-én, pénteken tartották „Az európai uniós integráció alkotmányos korlátai” című fórumot.
Bővebben »A kisebbségi jogok biztosítása nélkül elképzelhetetlen Ukrajna demokratizálása
Az Európai Parlament az elmúlt napokban többek között az Ukrajnával kapcsolatos EU-politikáról is tárgyalt. Csáky Pál, az MKP EP-képviselője a vitában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem létezhet szelektív demokrácia, amely csak a nemzeti többségek számára biztosít jogokat, s nem veszi figyelembe a kisebbségek igényeit.
Bővebben »Legyen felelőse a kisebbségi ügyeknek az Európai Bizottságban
Csáky Pál, az MKP EP-képviselője ma csatlakozott az Európai Parlament ama képviselői csoportjához, amely arra kéri Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság újonnan megválasztott elnökét, hogy az új, októberben kinevezendő Európai Bizottságban legyen egy olyan komisszár is, aki az őshonos kisebbségek jogaiért és problémáik megoldásáért is felelős lesz.
Bővebben »Az Uniónak többet kell foglalkoznia az őshonos kisebbségek gondjaival
Csáky úr, kemény hangú felszólalása volt tegnap az Európai Parlamentben. Nem vagyok híve a mellébeszéléseknek, és nem szeretem az itteni pudingbeszédeket sem, amelyek semmiről nem szólnak. Én egyértelműen fogalmazok: nem vagyok elégedett az Európai Unió őshonos kisebbségek jogaihoz való hozzáállásával, és nem értek egyet azzal sem, hogy Szlovákiában valamennyi kisebbségi …
Bővebben »EP-képviselők vitája Krasznahorkaváralján
Sikerülhet-e változtatni Európán? – tették fel a kérdést Csáky Pál és Nagy József Európai Parlamenti képviselőknek a krasznahorkaváralján tartott nyári ifjúsági táborban.
Bővebben »Csáky kész az EP Petíciós Bizottsága elé vinni a Hedvig-ügyet
Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja EP-képviselője kész az Európai Parlament Petíciós Bizottsága elé vinni Žák-Malina Hedvig régóta húzódó ügyét, ha a fiatalasszony ellen elkezdődik a bírósági eljárás.
Bővebben »