Parlamenti felszólalás Tisztelt elnök úr, tisztelt kormánytagok, hölgyeim és uraim!
Bővebben »Nagy királyunk ünnepén
Lassan emelkedik fel a Nap, a túlparton fokozatosan kapnak színt az egymásba fonódó dombok. A Duna, mintha bújócskázna, a lendületes kanyar után eltűnik közöttük. Középen, a Várhegyen, szinte mindezt megkoronázandó, egyre teljesebb szépségében bújik elő a szürkeségből a Bazilika.
Bővebben »Szlovákiában élő magyarként vagyunk európaiak
(Elhangzott 1993. június 18-án, az Európai Kereszténydemokrata Pártok Uniója [EUCD] Pozsonyban megtartott nemzetközi tanácskozásán) Hölgyeim és uraim! Nagyon örülök, hogy ez a konferencia megvalósult, s éppen itt, a fiatal szlovák állam fővárosában, ahol a probléma – a kisebbségek védelmének kérdése – napjainkban nagyon is élesen vetődik fel.
Bővebben »Március üzenete
Ünnepi beszéd Léván Kedves barátaim, tisztelt hölgyek és urak! Történelme folyamán minden nemzetnek vannak nagy pillanatai, amelyek fejlődésének mérföldköveit jelentik, s amelyekre azután büszkén tekinthet vissza.
Bővebben »Egy működőképes modell
(Elhangzott 1993. február 20-án Léván, a 2. szlovákiai magyar értelmiségi találkozón)Kedves barátaim! Kollégáimhoz képest előnyös helyzetben vagyok, ugyanis az a részletes autonómiatervezet, amely előadásom tárgya, az elmúlt napokban megjelent az Új Szóban, s azt az érdeklődők át is tanulmányozhatták.
Bővebben »Miért ne sirassuk Csehszlovákiát?
A várban, a Károly hídon, az Óváros téren vasárnap délután is rengeteg az ember. Idegenek, turisták elsősorban: a hazai „nuž já to teda udělám” (Nos hát akkor megteszem) – mentalitás alkalmazkodik hozzájuk. Az üzletek a forgalmasabb helyeken este is nyitva tartanak, bóvlit és értékesebb árut egyaránt kínálnak az érdeklődőknek.
Bővebben »A szellem és a palack
Kelet-Közép-Európa történelme számos tanulsággal szolgál, amelyekre nem árt odafigyelni napjainkban sem. Annál is inkább, mivel januártól a jelenlegitől némiképp eltérő helyzetben leszünk kénytelenek élni.
Bővebben »Hosszú, forró nyár
Kitikkaszt, megvisel ez a szokatlanul hosszan tartó kánikula. Reggel fél nyolc alig múlt még el, máris szinte izzik a táj. Az emberek már most fáradtnak látszanak, s agyuk valamelyik tekervényében talán a tegnapi meteorológiai előrejelzés ama mondata köröz, mely szerint ma negyven fokig is felszökhet a hőmérő higanyszála.
Bővebben »A nagybácsi érkezése
A nagybácsi évente kétszer jelent meg nálunk: karácsonykor és húsvétkor, bár akadt olyan év is, amikor csak karácsonykor, húsvéti érkezését hiába vártuk. Olyankor, tőle szokatlan módon levelezőlapot küldött, rövid szöveggel: nem tudok jönni, ne várjatok.
Bővebben »Elvetjük a kollektív bűnösség elvét
Parlamenti felszólalás – 1992Tisztelt Szlovák Nemzeti Tanács! Előre is szeretnék elnézést kérni önöktől azért, hogy ismét a szlovák– magyar viszonyról fogok beszélni, pontosabban a szlovák nemzet és a Szlovákiában élő magyar nemzeti kisebbség viszonyáról.
Bővebben »