Üzenet

2016 végén jelent meg az Üzenet c. könyv, melyben Csáky Pál kérdezte azon korosztály tagjait, akik a múlt század negyvenes éveinek gyalázatos jogfosztó évei után a semmiből építették újra a felvidéki magyar írásbeliséget, szellemiséget.

Tartalom:

• Bevezető (Csáky Pál sorai alább, a tartalom alatt olvashatók)
• Koncsol László: Isten az iszlám segítségével hódítja vissza Európát
• Mács József: Szolgálatos irodalomra lenne szükség napjainkban
• Erdélyi Géza: Ha az ember igazán szeretné és vigyázná glóbuszunkat, mennyországnak is jó lenne
• Tőzsér Árpád: Ars longa, vita brevis – A művészet örök, az élet rövid
• Duba Gyula: Merre megy a világ? (A válasz kísérletének csődje)
• Szeberényi Zoltán: Tűnődések és kétségek, avagy: Mi lesz veled, emberke?
• Bartal Károly Tamás: A Teremtőnek tervei vannak velünk és a világgal
• Csáky Pál: Főhajtás egy generáció előtt
• Egy sors által megpróbált nemzedék (Dobos László emlékére)
• Duba Gyula: Epilógus a kezdetekről

—

Csáky Pál bevezetője  a könyvben:

2015-ben egy baráti beszélgetésen arrafelé terelődött a diskurzus, hogy őrült gyorsasággal változó világunkban az új generációk tagjai gyakran alapinformációkkal sem rendelkeznek arról, milyen fontos, a saját kisebbségi társadalmuk túlélése szempontjából mennyire elengedhetetlen, megkerülhetetlen dolgok történtek pár évtizeddel azelőtt tájainkon. Az olló ebben a kérdésben is nyílik: a tömegek egyre felületesebb információkkal rendelkeznek, ám létezik olyan, kevés számú elkötelezett ember – kutató vagy a saját létét a múlt történésein keresztül is megérteni akaró egyéniség –, akik számára fontos, hogy a folytonosság ötvenes-hatvanas évekbeli újrateremtésének történetén keresztül jobban megértsék korunk állapotait is, s összefüggései ismeretében is nagyobb teljességében lássák a világot.

Nem új és nem specifikus jelenség ez, hiszen univerzális szinten, az emberiség szintjén, kiváló történészek, elemzők publikálnak fontos írásokat, melyek fényében egyre pontosabb képet kapunk a világ történéseiről, az elmúlt évtizedek legfontosabb döntéseiről. S történik ez nemzeti szinteken is, hiszen ahhoz, hogy egy nemzet jobban el tudja helyezni magát napjaink dinamikus világában, tudnia kell, honnan jött, mi mindenen ment keresztül, s melyek számára azok a kardinális értékek, amelyek megtartása, fejlesztése nélkül már nem mondhatja magát ugyanannak a közösségnek, amelyek híján valami alapvetőt veszít el magából.

Ott vagyunk valahol ebben a képben mi is, szerény módon, a szlovákiai magyar közösség tagjai. Ha teljesebb képet igénylünk magunkról, nem szabadna megfeledkeznünk arról, mi történt velünk a huszadik században. Magam úgy gondolom, hogy a század első felének történései viszonylag jól feldolgozottak, az elmúlt hét évtized értelmezése, történéseinek pontosítása terén azonban van még tennivalónk bőven. Ezzel a kiadvánnyal is ösztönözni szeretném nemzedéktársaimat ennek a munkának a folytatására: az önismeretünknek tartozunk ezzel. Annál is inkább szükség van erre, mert az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb teret nyert közösségünkben egy új, a közösség túlélése szempontjából végzetes hatásokat hordozó paradigma. 2009-ig ugyanis a megmaradás parancsa és a közösség belső építésének kiteljesítése volt az az alapeszme, amely meghatározó volt kisebbségünk számára. 2009-ben azonban szervezetten is megjelent egy olyan igyekezet, amelynek a lényege már nem az, hogy belülről nézzük és erősítsük önmagunkat, hanem az, hogy a többségi nemzet szempontjai szerint alakítsuk saját belső viszonyainkat is. S történik ez akkor, amikor ilyen viszonylatban a szlovák többségi nemzet részéről nem létezik értékelhető kínálat, magyarán: még alkalmazkodni sincs mihez, csupán a sejtelmes, néha ki nem mondott, olykor csak érzékeltetett vagy vélt többségi elvárásokhoz. Ez pedig a közösség fokozott mértékű szétcsúszásához, meghasonulásához, belső, megtartó energiái felaprózódásához vezet.

Fontos tehát felmutatni azokat a tetteket, elképzeléseket és igyekezeteket, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy közösségünk napjainkra erősen megtizedelve bár, de fennmaradt, és száz évvel Trianon után is az életképesség nem lebecsülendő jeleit mutatja. Abban, hogy ez így történhetett, nagyon komoly szerepe van annak az értelmiségi generációnak, amely az ötvenes-hatvanas-hetvenes és nyolcvanas években szó szerint a vállán vitte ennek a közösségnek az ügyeit. Már persze olyan szinten, ahogy az akkori hatalom azt lehetővé tette – hiszen a hatalom elvárásainak megfelelni akarás azokban az években is ott volt közöttünk, lényegében ez a kettősség végig ott van egész 1920 utáni kisebbségi történelmünkben. Úgy gondoltam tehát, hogy az eddigi részelemzések mellé talán indokolt odatenni egy olyan gondolatfüzért is, amelyben az ötvenes években pályát kezdő generáció tagjai kifejthetik véleményüket a világról, amelyben élünk, visszaemlékezhetnek mindenre, amin keresztülmentünk, s nem utolsó sorban megfogalmazhatnak egy olyan üzenetcsokrot is, amely talán tartalmaz  napjainkban is használható elemeket.

Több személyiséget szólítottam meg, mint akik ebben a kötetben szerepelnek. Néhányan egészségi állapotukra vagy egyéb kötelezettségeikre való hivatkozással nem vállalták ezt a szereplést. Az elképzelést azonban mindannyian fontosnak gondolták, az együttgondolkodás szükségességét mindannyian hasznosnak vélték. Akadt olyan is közöttük, aki egyéb kötelezettségei miatt időben távolabbi keretek között tudta volna csak vállalni a beszélgetést. Miután azonban a könyv kiadása reális időkeretek között kellett, hogy megvalósuljon, ezt a kérést nem tudtuk teljesíteni.

Így tehát egy korosztály több képviselője szerepel ebben a könyvben – sajnos, a fent leírt okok miatt közel sem mindenki, akinek helye lenne benne. Azé a korosztályé, amely a múlt évszázad negyvenes éveinek gyalázatos jogfosztó évei után a semmiből építették újra a felvidéki magyar írásbeliséget, szellemiséget. Nem hibátlan módon, néha problémákkal, némi színvonalbeli bukdácsolással is, de tették a dolgukat, s nélkülük ma nem ott tartanánk, ahol tartunk. Tisztelet illeti őket ezért, tisztelet generációjuk minden elkötelezett tagját – természetesen azokat is, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk.

Dobos László neve gyakran felmerült beszélgetéseink során. Miután ők maguk avatták őt nemzedékük vezető személyiségévé, úgy gondoltam, hogy a rá való emlékezésnek is helye van ebben a kötetben. Az Egy, a sorstól megpróbált nemzedék című írás az ő személye és munkássága előtt kíván tisztelegni.

Néhány szó még a munkamódszerről. Három témakörben küldtem el kérdéseimet interjúalanyaimnak, ezek a következők voltak: Mi és a világ, Európa és a magyar glóbusz, valamint Szlovákiai magyar valóság. Minden témakörben megfogalmaztam 10-12 konkrét kérdést is, ám tiszteletben tartottam interjúalanyaim ama jogát, hogy azokra a kérdésekre válaszoljanak, amelyeket fontosnak tartanak, illetve megfogalmazzanak olyan gondolatokat is, amelyeket nem tartalmaztak a kérdések. Elsősorban tehát interjúalanyaim a szerzői ennek a könyvnek, magam csak a koordinátori szerepre vállalkoztam.

Remélem, hogy az ÜZENET tanulságos, hasznos olvasmány lesz sokak számára.

Csáky Pál