cikkek

Csingiz Ajtmatovnak Az évszázadnál hosszabb ez a nap című kitűnő regényében van egy döbbenetes rész. Az ázsiai sivatagot meghódító zsuanzsuan népnek szüksége volt odaadó tevepásztorokra. Olyanokra, akik megbízhatóak, nem csellengnek el, nem is lázadnak, akik kenyéren és vízen hetekig képesek vándorolni a tevecsordával a pusztában.

(Az alábbi írás 1995. november 19-én jelent meg a pozsonyi Új Szó Vasárnap című mellékletében. Az írás bizonyíték arra, hogy a História című folyóirat szakmai és szellemi kisugárzása milyen pozitív hatással volt a külhoni magyar szakmai műhelyek munkájára.

Alig néhány hete, hogy kihunytak az ünnepi tüzek, és elcsendesedtek a zajok, amelyek az új esztendő – 1995 – eljöttét kísérték. Még pár év, és hasonló külsőségektől kísérve átlépünk az oly sokat emlegetett 21. századba.

A közelmúltban számos információ látott napvilágot a szlovákiai magyar püspök kinevezésével kapcsolatban. A kérdés nem csupán a honi és a külföldi sajtóban vetődött fel, hanem foglalkozott vele a szlovák püspöki konferencia is a pápalátogatást megelőzően, s napirendre került a kérdés II. János Pál júliusban megvalósult szlovákiai látogatása során is.

Késő ősszel a comói tenger sem olyan megejtő, mint tavasszal és nyáron. A mediterrán vegetáció azonban élénkzöld a villák körül, s némiképp feledteti az általános szürke képet. Az átellenben emelkedő enyhe domb akár egy hazai hegyoldal őszi képét is mintázhatná, a lombjukat vesztett fák sötét tüskéket vonnak a szelíd hegygerincre.

Ülsz a diófa alatti padon, és érzékeled, ahogy egyre teljesebb lesz körülötted a reggel, Szent István ünnepének reggele. A falu búcsúra készül, az államalapító szent király ünnepének megtartására. Visszafogottan, nagyon visszafogottan. Volt, amikor ilyenkor már a hangoshíradó szólt, zenét, zenés üzeneteket közvetített, vidám hangulatot próbált teremteni.

Délutánba hajlik az idő, az árnyékok megnyúlnak, a nap perzselő ereje egy kicsit alábbhagy. A Tagore sétányon egyre többen vannak. A strandról hazaigyekvők keverednek a hajóállomásról errefelé ballagókkal, meg a közeli szívkórház pácienseivel, látogatóival. Balatonfüred él, pezseg.

Forró, tikkasztó ez a nyár. Az ember a hosszan tartó hőség elől, ha csak lehet, víz közelébe menekül. Egy kis csendre, nyugalomra vágyik, ahol megpihenhet a mindennapok gyakran idegeket borzoló valóságától. Oda, ahol számot vethet a helyzettel, amelybe kerültünk, s ahol mepróbálhatja megfogalmazni a közeljövő teendőit is.

Őrült fordulatokat vesz velünk időnként a kelet-európai történelem. Az embernek néha már az az érzése, hogy ez a térség erre van ítélve: körbe-körbe forogva próbálja meg utolérni önmagát, az egyenes irányú előrehaladás helyett a saját maga által építgetett kis zsákutcákban bolyongva kísérelje meg elhitetni magával: csuda jól teszi azt, amit …

Itt van ez a sokszor felmagasztalt, sokszor fetisizált, de sokszor megcsúfolt és nemegyszer megtagadott szó. Történelmi sorsfordulókon zászlókon lengett, barikádok védőinek adott erőt.