Válogatott írások, interjúk, felszólalások 1990–2010 * Méry Ratio kiadó, 2010
A könyv teljes tartalma elérhető.
„Csáky könyve e párbeszéd terméke… Nyugodtan beszél mindenkihez, szlovákhoz, magyarhoz, ukránhoz, akik együttgondolkodtak a demokratikus viszonyok megteremtésén…” – Glatz Ferenc
© Csáky Pál, 2010 ISBN 978-80-89286-29-4. A kötet megjelenését az Esterházy János Társulás támogatta. Felelős kiadó: Méry Gábor – Szerkesztette: Tóth László – A könyvet tervezte: Fodor Tamás – Kiadói koordinátor: Lelkes János – Nyomta és kötötte: Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen – Felelős vezető: György Géza vezérigazgató.
A címlap Méry Gábor felvétele
A Hullámvasút ősbemutatója 2010 áprilisában volt Budapesten, Molnár Imre új Esterházy-könyvével együtt. Csáky Pál könyvét Semjén Zsolt méltatta:
TARTALOM
Mi vár ránk?, avagy Zárszó helyett
Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Három és fél évnyi nemzeti-populista tobzódás áll mögöttünk. Robert Fico miniszterelnök nem teljesítette 2006- ban tett nyilvános ígéretét, hogy a kisebbségpolitika terén legalább a status quo-t garantálni fogja. Kaptunk e helyett különféle magyarellenes provokációkat, tankönyvvitát, földrajzi nevek használatáról szóló bigott rendelkezéseket.
Kaptunk egy alpári, buta nyelvtörvényt.
De nem törtek meg bennünket. A sokszor saját furcsa bukdácsolásaival elfoglalt Magyarország csak-csak kiállt mellettünk. Persze, ez fabatkát sem ért volna, ha mi magunk nem vagyunk képesek kiállni a jogaink mellett.
Ha valaki nekem azt mondta volna, hogy 2009. szeptember 1-jén három ezer ember jön el tiltakozni a bigott nyelvtörvénnyel szemben, elégedett lettem volna. A közel tizenkétezer ember jelenléte szinte a csodával határos üzenet: ennek a népcsoportnak, a még mindig több mint félmilliós szlovákiai magyar közösségnek sem a tartása, sem az életereje nem törött meg. Élni akarunk, jövőt kérünk magunknak.
Érdemes tehát küzdeni – bár megértem az óhajt is, hogy egy kis nyugalmat már tényleg megérdemelnénk. Némi civilizáltságot. Némi nagyvonalúságot.
Egy pici jóakaratot.
Erre valószínűleg még várni kell. Néhány volt kollégánk pedig úgy gondolta, akkor tud a leghatékonyabban beszállni ebbe a dialógusba, ha magyarként szembefordul velünk. Kellemetlen meglepetés volt ez is – de hát mi lephet már meg bennünket úgy igazán kilenc évtized távlatából?
S mégis, ami fontos, ami kellemes meglepetés: az élni akarásunk. Az, hogy a 21. században is valljuk: el akarjuk kerülni a herderi jóslat sötét mélységét.
Az Úr talán erőt is ad hozzá. (2010)
* * *
Régi érdekellentétek, új érdekközösségek (Glatz Ferenc utószava)
Szlovákok, magyarok Európában
Csáky Pál olvasóihoz kérnek tőlem ajánlást. Szóljak szerzőről, könyvről.
Amilyennek én látom… Kezdem.
Csáky csendesen mesél.
Ha hangosak körötted az emberek, beszélj csendben. Akkor odafigyelnek. Fiatal gyakorló tanárként írtam fel magamnak a mondatot. S ha erre sem figyelnek, menj tovább…
Csáky Pál csendesen beszél. Szelíden ír. Amikor körötte üvöltöznek az emberek. Lehet, hogy a természete ilyen, lehet, hogy a kisebbségi lét alakította ilyenné. Íróként, politikusként egyaránt.
Az 1990 utáni kelet-európai kisebbségpolitika telve konfliktusokkal: elszabadult, majd’ kétszáz éves indulatokkal. Indulatok, amelyeket most hol az évszázados nemzeti-társadalmi érdekellentétek robbantanak a felszínre, hol az érzelmekkel játszó szavazatszerző középosztályok. Politikusok vagy éppen nemzeti megélhetésüket féltő értelmiségiek, tisztviselők. Véres verésre forduló futball- és jéghokimeccsek, furfanggal kimódolt törvényakciók. Egyrészt. Igaz, van „másrészt” is. Van kisebbségvédelem – 1919 óta ismét az európai és kelet-európai színtéren. Van kisebbségi magyar párt, és megvalósult a magyar és szlovák pártok együttműködése Szlovákia európai csatlakozásáért. És hallatszik nem csak üvöltöző gyűlölködés, de megindult a párbeszéd is. Csáky könyve e párbeszéd terméke: beszédek, írások 1990–2010 között. Nyugodtan beszél mindenkihez, szlovákhoz, magyarhoz, ukránhoz, akik együttgondolkodtak a demokratikus viszonyok megteremtésén Csehszlovákiában (1990–1992), majd Szlovákiában. Gondolkodtak, vitatkoztak az új alkotmányos rendről, az új állam világpolitikai elhelyezkedéséről: nyugat vagy ismét kelet felé? Keresve a helyet az amerikai, nyugat-európai és keletközép- európai hatalmi rendben. Aztán: milyen állami ösztönzések aktivizálhatják a nemzetközi beruházásokat, teremthetnek munkahelyet és Szlovákiának világpiacra jutást. A tulajdonváltás, az állam belső munkaerőpiacának felborulása hol eredményez oldhatatlan szociális konfliktusokat, ahol az államnak támogató szerepre kell vállalkoznia. És gondolkodtak-vitatkoztak természetesen az etnikai-nemzeti érdekellentétekről: az elmúlt nyolcvan év kölcsönös sértéseinek enyhítéséről, a sértettek és üldözöttek kárpótlási igényeiről. És a kultúrához, az anyanyelv használatához fűződő emberi jogokról. Merthogy – szóltunk bele e vitákba európai fórumokról – az anyanyelvhasználat ma már, tudjuk, anyagi-szociális kérdés is. Amelyik kisgyerek nem tudja anyanyelven elsajátítani a modern természet- és embertudományos ismereteket, az szociális hátrányba kerül később a munkaerőpiacon. Ahogy ilyen szociális hátrányba került a szlovák kisgyermek az elmúlt századelőn a magyarral, némettel szemben! Most ez a veszély fenyegeti a magyar kisgyermeket. (Mennyire sajnáltuk, amikor 1995. május 30–31-én az éppen kormányon lévő koalíció nem jelent meg itt Pozsonyban – Bratislavában –, a nemzetközi Európa Fórumon, s írták az európai fórum tagjai a felháborodott értékelést barátaim államáról, Szlovákiáról. És mennyire örültünk, hogy 1998. december 16–17-én, az újabb uniós monitorozáson az új szlovák kormány fényesen szerepelt. A kisebbségi kérdésről tárgyalva is.) Csáky annak idején – miniszterelnök-helyettesként is – csendes és nyugodt, de határozott volt. Tudta, mennyit és mit kell mondani. Magyar emberként, szlovák patriótaként írt, beszélt. És láttuk rajta, hogy így gondolkodik is. Olyan időkben 1990–2010 között, amikor Közép-Kelet-Európa közéleti fórumait ellepték a hangoskodók. Merthogy hangosan akart kiáltani a társadalom sértett része az elmúlt korszak keserveiről…
Csáky kompromisszumot becsülő politikus.
Tanuljatok meg összeveszni, hogy ki tudjatok békülni, ha a közösség érdeke így kívánja. A nemzet, nemzeteitek vagy az állam érdeke – szoktam mondani közéleti pályára készülő tanítványaimnak. No meg az 1990 után elszabadult ellenségeskedés fiatal szereplőinek. A kompromisszum nem elvtelenség. A kompromisszumkészség azt jelenti: elismerem, létezik az enyém mellett más igazság is. Amit képvisel a tárgyaló felem. És a kompromiszszumban két vagy több erő keresheti, találhatja ki a mindenkit előbbre vivő megegyezést. A kompromisszumkészség különösen fontos képesség a kisebbségi politikusnál. A kisebbségek érdekében. Legyen szó akár nemzeti, akár politikai kisebbségről.
Csáky határozott, de kompromisszumra kész. És létre is tud hozni okos kompromisszumokat. Eddig bízhattak benne kollegái. (2008. október 12., Budapest: a három nagy, határokon túli magyar párt elnöke nálunk vendégségben. Téma: a kisebbségpolitika megújításának lehetőségei. Első napirend: a szlovák nyelvtörvény. A közönség izgatott, mindenki megvédeni akarja a magyarságot, az európaiságot. Persze. Hm…A másik két elnök – Markó Béla és Pásztor István – no meg én is – tartózkodunk a belebeszéléstől. Sem Erdélyből, sem a Vajdaságból, sem Budapestről. Csákyn a sor. Leírt szöveget olvas, nyugodtan. Előtte, napokkal, Csákyval jó szlovák grillezett sajt Pozsonyban.
Beszéltünk a törvényről, Európáról, az unió „egyrészt-másrészt” mentalitású biztosáról. Akit ismerünk. Tőle azután sokat várhatunk…És beszéltünk 2010-ről. Hogy nekünk nem az a dolgunk: indulatainknak engedjünk színháziasan szabad folyást. Provokátorok és jó szándékú szenvedélyes hősködők párbajából elég volt az utóbbi húsz évben. Itthon, nálam, Budapesten; otthon, nála, Szlovákiában. Meg kell találni azokat a művelt értelmes szlovák kezeket, amelyeket biztonsággal megfoghatunk. Akik nem akarnak – velünk együtt – kontinentális ostobaságba kergetni egy államot. Szlováknak, magyarnak rosszat tesz, tenne.)
A nyelvtörvényről hallgatunk, senki nem szól hozzá. A sajtótájékoztató előtt stilizálják az előterjesztett Nyilatkozattervezetet. Markó javít, ő is irodalmár. Mi Csákyval Marcus Aureliusról elmélkedünk. Róla elnevezett bort ittunk legutóbb a sajthoz. Aki hitt a politika és intellektualizmus lehetséges párosításában. Egy szót sem a nyelvtörvényről. Pedig most csak arra gondol. Tudom, ha nem is kérdezem. Én meg mondom: nehéz kenyér a kisebbségi politikus kenyere itt, Kelet-Közép-Európában. Nehéz egy agyban összerendezni a kisebbségi nemzetet ért sérelmeket, nemzetének indulatait és a parlamenti politika erőviszonyait. Ezt is most kell „kitalálni”, a rendszerváltás utáni Kelet-Közép-Európában. Nincs követendő példa. Új politikai kultúra formálódik itt, e térségben. Etnikai alapon szerveződő pártok a hagyományos, nagyjából európai világnézeti pártok között. És e három állam magyar pártjai példátlan sikerrel – Szlovákiában, Romániában, Szerbiában – beleszólnak az állam sorsának alakításába. Mennyi mérlegelés, mily hirtelen gyorsaság és helyzetfelismerés kell egy-egy oktatási törvény elfogadhatóságának kiküzdéséhez. És milyen váratlan kudarcokat szenvedhet el a kisebbség. Olyan térségben, ahol a kisebbség méltánylásának nincs hagyománya. Ahol – már-már hajlunk azt mondani – a méltányos diktatúrát a bolsevik demokrácia váltja fel.
Ahol a többség „mindent visz”, mert ennek van hagyománya. – Utána Markó: nálunk ezt másképp csinálják. Pásztor: én lefeküdtem volna keresztben az útra, nálunk ezt emígy csinálják. És megállapítjuk: ezt neki kell tudni. Csákynak.
Kisebbségben naponta kell tudni: a cél elérése érdekében mikor kivel kell megállapodni. És mikor kell felrúgni az asztalt vagy – legalább – a sámlit… Ez a könyv erről szól: egy kisebbségi író tépelődéseiről, egy kisebbségi politikus stratégiai-taktikai meggondolásairól…
Csáky egyénisége erre termett. Vagy ennek érdekében alakult így? Kisebbségi sorban? Ahogy ilyen képességek mesterei Európában is általában a kisebbségek sikeres politikusai. A mieink is Romániában, Szerbiában, Szlovákiában… No és itthon?…
Csáky könyve továbbgondolásra ösztönöz, sőt késztet.
Nem egyszer kérdéseket írunk, mint első olvasó, a margójára. Remélem, nem csak én most a kéziratlapokra, hanem az olvasó is majd a nyomtatott példányra. De hát érdemes lenne olyan könyvet elolvasni, amelyről semmi nem jut eszünkbe?
Azért néhány kérdésre a választ mégiscsak a szomszédos államok magyar kisebbségpolitikusainak és értelmiségijeinek kellene egyszer világosan elmondani nekem. Talán ilyenekre: miért találnak ellenszenvesnek bennünket, magyarokat ma is oly számosan a szomszédos nemzetek középosztálybelijei? Mert a kollektív ellenszenv – az él.
Azt jól tudjuk, keresve az okokat, hogy versenytársak vagyunk. Hogy versengenek velünk – a hívőkért, diákokért, a hivatali székekért, azaz a megélhetésükért, mi meg a mieinkért – a Kárpát-medencében szinte kétszáz év óta. Magyar legyen, vagy szlovák az oktatás, az istentisztelet, a hivatal nyelve. Ez érdekellentét. Ma már, Európában élve, a jogokat – a kisebbségi-kulturális jogokat – előbb-utóbb úgyis szabályozni kell. Nálunk is. Ez az érdekellentét tehát oldódik.
Azt is tudjuk, történészek, hogy a hatalomváltások minden negyedik családban okoztak anyagi és életkárokat. 1918–1920-ban, 1938–1942-ben, 1945–1948-ban. (Hogy miért nem lehet ezeket a kölcsönös kártevéseket elismerni, a magunk hibáit „beismerni” – azt már nem tudjuk. És legalább tisztességes módon a sérelmekért együttérzést kifejezni.) Mi történészek most már mindent megteszünk, hogy a tényekre fény derüljön, s hogy a kölcsönös megbocsátás érzése erősödhessék.
Azt sem értjük – odaát élő nemzettársaink kutathatnák okát –, miért nem tudunk a másik gondjai iránt empátiát mutatni? (Láthatóan Csákyt is foglalkoztatja a kérdés.) Érteni egy hét államba szétszakadt nemzet – a magyar – megélhetési nehézségeit. Amikor legalább anyanyelvéhez, közösségi szokásrendjéhez akar ragaszkodni. És amelyik ezen életben maradásért vívott harcban valóban le akar számolni múltjában mutatott esendőségeivel, a volt középosztályok kulturális-politikai arroganciájával, a kirekesztés rövid, de máig fájó hagyományával. És történelméből ezeréves közösségteremtő erejét akarja éltetni: befogadóképességét, nyitottságát és türelmét a nemzeti-vallási másság iránt. Szlovákok, románok, németek, délszlávok, zsidók mássága iránt. Mert az új világ – a planetáris szellemi-gazdasági piac – ezt kívánja. Ugyanígy érteni a mi részünkről, egy velünk együtt élő másik kis nemzet cseperedését – a szlovákét. Amely 1919–1920-ban államnemzetté intézményesedett, de nem kapta meg az ígért önállóságot a cseh–szlovák államban, ráadásul nyakát nyomta a hagyományos középosztályai révén kulturálisan erősebb cseh, német, magyar középosztály. S amikor 1939-ben állami önállóságot nyert, azon politikai oldalon érte el, amelyet Európa máig a kontinens legtaszítóbb történelmi erejének értékel. És fog is értékelni. Azután csatlakozás a kor ostoba nemzetpolitikájához: a kitelepítésekhez, a kollektív felelősségre vonáshoz. Ma már megkövetve zsidókat, németeket. De bennünket, magyarokat nem. Miért?
Mondjuk: a térség rendszerváltásának nagy magyar sikertörténete a határokon túli magyar kisebbségi politikai pártok életre kelése és megmaradása. A magyar kultúrnemzet éltető erői ők az új Európában. A magyar államtól hol kevésbé, hol erősebben támogatva. Állítjuk: a térség nemzeteivel a megbékélést csak az ő közvetítésükkel várhatjuk. Mert ez a megbékélés most korparancs. Már nem csak értelmiségi-humanitárius vágy, szép érzelem. Mindnyájan az új haza, az Európai Unió polgárai vagyunk. Hamarosan a horvátok, szerbek is azok lesznek. Most, kétszáz év után először valóban közösek az érdekeink. Csak együtt tudjuk hasznosítani nemzeti szállásterületeink földrajzi előnyeit: a közlekedőutakat kelet–nyugat, északnyugat és délkelet között. (Nagy lehetőségek, amikor a mozgásrádiusz planetárissá tágul. Közben államaink politikusai itt eszik egymást…) Csak együtt tudjuk a szállásterületeinket átszelő vízrendszereket az éghajlatváltozás korában okosan szabályozni és élni azok előnyeivel, amelyet embernek, természetfenntartásnak kínálnak. (Miközben képtelenek vagyunk akár a Duna ügyében politikailag megegyezni, mert politikát csinál abból hol a mozgalmár, hol a politikus.) Csak együtt tudjuk az új politikai erőtér, az Európai Unió kereteiben érvényesíteni a térség sajátos támogatási igényeit: az aprótelepülések világának, a multikulturalitás megőrzésének, az agrárium és tájgazdálkodás kiemelt támogatását. Ahogy elérték ezt a „hegyvidéki” vagy a „tengerparti” népek. Igaz, ők felszámolták magukban a korábbi etnikai-vallási ellenségeskedéseket. Az öregek megbocsátottak egymásnak, a fiatalok történelemkönyvekbe sülylyesztették a felmenőik harcait, és a közöttük élő maradék másajkúaknak – baszkoknak, olasz-németeknek, okcitánoknak, walesieknek – kulturális au- tonómiákat adtak Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában. Nos, mindezt elérni a Kárpát-medencében csak a határokon túli magyar értelmiséggel érhetjük el. Megkockáztatom – a könyv kéziratának elolvasása után –: az ő vezetésükkel. Északon, keleten, délen.
Csáky Pál és nemzedéke, a magyar államhatárok másik oldalán, még fiatal. Ír, politizál. Remélünk még tőle, tőlük bátor, okos írásokat.
Még valamit az olvasóhoz. Nézze el nekünk, író embereknek – Csákynak, mindnyájunknak –, hogy a logikai érvelés mellett mondataink közé bekeveredik az érzelem. Az öröm, a szépség iránti vonzalom, amely kiszabadul belőlünk a megélt hivatalos tárgyalások, konferenciák feszültségeit oldó sétákon. Az elénk nyíló városi-épített környezet, egy szép napnyugvás fényeiszínei, a természeti-táji világ. Amelyet pedig oly ritkán merészelünk – merthogy nem professzionista festők, szépírók vagyunk – politikusi szövegkörnyezetben ecsetelni, megjeleníteni. Csáky meri megmutatni egyéniségének ezt az oldalát is. (És még valami nagyon fontosat: meri megmutatni vonzódását a humorhoz…)
Jó olvasmány. Nem csak elgondolkodtat, hanem érzelmeket is kelt. Jóleső érzelmeket. És egy könyvtől – egy politikustól – ezt is elvárhatjuk.
Glatz Ferenc:
Független Magyar Kezdeményezés (FMK)– a Szlovákia területén létrejött első nem kommunista politikai szervezet, 1989. november 18-án alakult Vágsellyén. 1992-ig politikai mozgalomként működött, az 1990-es első szabad választáson koalícióban indult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) szlovák rendszerváltó mozgalommal. 1990 és 1992 között a szlovák kormánykoalíció tagja.
Magyar Polgári Párt (MPP) – szlovákiai magyar liberális párt, a Független Magyar Kezdeményezés transzformációjával jött létre 1992-ben. 1992 és 1994 között parlamenten kívüli párt, 1994 és 1998 között a Magyar Koalíció független alkotórésze. 1998-ban beolvadt a Magyar Koalíció Pártjába.
Együttélés Politikai Mozgalom (EPM) – szlovákiai mozgalom, amely 1990 márciusában jött létre, s eredeti tervei szerint a volt Csehszlovákia területén élő összes kisebbségi közösség érdekeit kívánta képviselni. Miután igyekezete e téren nem talált kellő visszhangra a csehszlovákiai nem magyar kisebbségek körében, 1998-ig magyar gyűjtőpártként működött.
Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) – szlovákiai magyar kereszténydemokrata mozgalom, amely 1990 márciusában jött létre, s 1998-ban beolvadt a Magyar Koalíció Pártjába.
Magyar Koalíció (MK) – a három szlovákiai magyar párt ernyőszerve 1994 és 1996 között. A három párt megőrizte szervezeti függetlenségét, csupán a szlovák parlamentben működtetett közös képviselői klubot.
Magyar Koalíció Pártja (MKP) – a három szlovákiai magyar párt 1998-ban megvalósult egyesülése révén létrejött egységes magyar párt. 1998 és 2006 között két szlovák kormánykoalíciónak volt a tagja.
Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM / KDH) – 1990-ben létrejött rendszerváltó párt.
Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE / VPN) – rendszerváltó párt Szlovákiában, 1989. november 19-én jött létre Pozsonyban. 1992-ben a Polgári Demokratikus Unió nevű párttá transzformálódott át, s a parlamenti választásokon nem került be a parlamentbe.
Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM / HZDS) – a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű rendszerváltó mozgalomból 1992-ben kivált politikai párt.
Kiszámíthatatlan politikájával nagyban hozzájárult Csehszlovákia megszűnéséhez. 1994 és 1998 között a legerősebb kormánypárt Szlovákiában.
Polgári Mozgalom (PM / OH) – cseh rendszerváltó mozgalom, amely 1989 november 18-án jött létre, s 1991–1992-ben fokozatosan széthullott alkotórészeire, a Polgári Demokratikus Szövetségre, a Polgári Demokrata Pártra és a Polgári Mozgalomra.
Demokratikus Baloldal Pártja (DBP / SDL’) – posztkommunista párt Szlovákiában, 1993-ban e párttá transzformálódott át Szlovákia Kommunista Pártja.
Demokratikus Unió (DU) – a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomból 1993-ban kivált liberális politikai párt, amely 1994-ben néhány hónapig a Vladimír Mečiar miniszterelnököt megbuktató kormánykoalíció alkotórésze volt. 1998-ban a Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) nevű ötpárti választási formáció része, amely 1998-ban az első Dzurinda-kormány legerősebb pártja lett, s amely 1999- ben egybeolvadt a Kereszténydemokrata Mozgalomból kivált politikai szárnnyal, és létrehozta a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót (SDKÚ).
Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) – az első és a második Dzurinda- kormány legerősebb politikai pártja 1999 és 2006 között.
Új Polgár Szövetsége (ANO) – magát liberálisnak mondó párt, amely a második Dzurinda-kormány tagja volt 2002 és 2006 között.
SMER – magát eredetileg harmadikutas-pártnak, majd baloldali pártnak de .niáló politikai párt, 2006-tól a Fico-kormány meghatározó politikai ereje.
Matica slovenská – ultranacionalista kulturális szervezet. Čarnogurský, Ján – a Kereszténydemokrata Mozgalom alapító elnöke, 1991–1992- ben volt szlovák miniszterelnök.
Dzurinda, Mikuláš – kétszeres volt szlovák miniszterelnök, a Szlovák Demokratikus Koalíció szóvivője, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke.
Fico, Robert – a Szlovák Kommunista Párt volt tagja, 1999-ben kivált az áttranszformálódott Demokratikus Baloldal Pártjából, és megalakította Smer nevű politika pártját, amely 2006-tól kormányzó erő Szlovákiában.
L’upták, Ján – a Demokratikus Baloldal Pártjából 1993-ban kivált munkásvezér; 1994- ben pártja a Szlovákiai Munkások Szövetsége néven bejutott a parlamentbe. Ján L’ upták a szlovák parlament alelnöke volt 1994 és 1998 között.
Mečiar, Vladimír – háromszoros volt szlovák miniszterelnök, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke.
Mikloško, František – kereszténydemokrata politikus, 1990 és 1992 között a szlovák parlament elnöke volt.
Moravčík, Jozef – 1992-ben a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tagjaként Csehszlovákia utolsó külügyminisztere. 1993-ban kivált Mečiar pártjából, és 1994- ben a Demokratikus Unió elnökeként hozzájárult Vladimír Mečiar másodszori megbuktatásához. 1994-ben néhány hónapig a szlovák átmeneti kormány miniszterelnöke volt.
Slota, Ján – ultranacionalista politikus, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke 1994-től.